Kelemen András

Vélemény és vita

A magunk urainak lenni

Egy emberöltő után sor került a Retörki (leánykori nevén a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum) szervezésében a rendszerváltozás vagy -változtatás alapkérdésének felvetésére

Ez a távkonferencia ugyanis egy lezajlott folyamatnak nagyon is élő kérdését vetette fel: Tervezett és spontán folyamatok a magyar demokratikus átmenet idején volt a címe.

Ezt a megközelítést azért tartom iránymutatónak, mert a történelem akkor szól hozzánk, ha valamiféle útmutatással tud szolgálni. Sokszor mondják ugyanis, hogy a „mi lett volna, ha” kérdése történelmietlen. Lehet, de ha nem igyekszünk kideríteni, hogy közös sorsunk egy-egy fordulóján milyen lehetőségek rejlettek, akkor hozzá sem szólhatunk ahhoz, hogy egy nagy kihívásra adott válaszunk mennyire volt jó. Márpedig a történelem nem soványodhat le évszámok és események üres felsorolásává. Akkor mond a mának valamit, ha a múlt elevenné, eleven tanulsággá válik.

Nem célom itt összefoglalni az előadásokat, már csak azért sem, mert ígéretek szerint az érdeklődők a közeljövőben nyomtatásban kézbe vehetik. Viszont fel akarom hívni a figyelmet arra, hogy napjaink történéseit is jobban megérthetjük, ha igazi történész módon, vagyis sine ira et studio (harag és elfogultság nélkül) keressük a választ a feltett kérdésre. Hiszen számtalanszor találkozom rövidre zárt – tényleg rövidzárlatos – véleménnyel egy-egy vitatható múltunkbéli esemény vagy éppen mostani kormánydöntés esetleg jövőbeli lehetősége kapcsán.

 Hogy talán egy igazán nagyot említsek: a vélemény színkép mindkét végén akadnak, akik hibának tartják az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat és sürgetnének kifelé belőle. Mondják, nem törődve azzal, hogy mennyire eszközszegény és minden romlásnak kitett lenne országunk – elismerem: olyan, amilyen – szövetségeseink nélkül, és milyen árvákká válnának határon túli testvéreink is. Hogy ezt mennyire észben tartja a kemény lépésektől egyébként nem idegenkedő miniszterelnökünk is, az jól lemérhető azon, hogy sok sértett hívének sürgetése ellenére a kapott méltatlan megtámadtatásra nem az Európai Néppárt-családból való kilépéssel válaszolt, hanem a végsőkig igyekszik ott kitartani (és a helyzeten fordítani). Mert a szorítóból ne ugorjunk ki az első megkapott pofon után.

Az a latin mondás, hogy a történelem az élet tanítómestere, jól szemléltethető és megélhető a magyarországi demokratikus átmenet kapcsán. Ahhoz, hogy megítéljük, voltak-e más lehetőségek, s ha igen, milyenek, érdemes a konferencia első előadója, Simon János vázolta erőközpontokat figyelembe venni. Milyen erőtérben vergődött Magyarország?

Először is meghatározó erejű volt a Nyugat felől érezhető nagyhatalmi – és vele összefonódva már a nyolcvanas években egyre erősödő pénzhatalmi – nyomás. Itthon az országot vezető réteg ennek a külső erőnek a szája íze szerint volt hajlandó mozogni (lásd IMF-tagságunkat), így tényleges hatalmának sok elemét átmenteni (például a társasági és a magánosítási törvény még a szabad választások előtt). Ugyanakkor már működött egy belső ellentmondással küzdő politikai ellenzék (annak globális és nemzeti szárnyával), és végül ott voltak az ébredő tömegek a változás fő mozgatóerejeként.

Ennek kapcsán e megbeszélésen is felidézésre került Antall József sokszor citált és cibált kötetlen mondása, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni. Gyakran kap ez elítélő hangsúlyt, mert van olyan vélemény, hogy jobban a tömegekre kellett volna támaszkodni a változás során. Sokan hajlottunk is erre, de vajon lehetett volna?

Ehelyett az ellenzék képes volt leülni a nemzeti kerekasztalhoz, bár ezzel legitimálta (Fricz Tamás megállapítása szerint) az önkény hatalmát, igaz, hogy cserébe az egyre kényelmetlenebb nyeregben ülők meg elismerték a spontán létrejött ellenzéket. Az MDF mozgalmi időszaka után a forradalmi út helyett az elitek alkuja következett. (Ám azt se felejtsük el, hogy 1991 közepéig itt fenyegettek az ’56-os emlékű orosz csapatok is.)

Mindenképpen érdemes végiggondolni a társadalom szerepét. Igaz, hogy „tavaszi nagytakarításra” várt. De még inkább békés átmenetre, jóléti lehetőségekre (lásd: Gorenje-turizmus). A csúf munkát pedig végezze más. Antall József egyszer mondta is nekem a hozzá érkezett panaszok kapcsán: „Azt várják tőlem, hogy én zavarjam el a rossz tsz-elnöküket.” Ha már azzal foglalkozunk, hogy mi állt rajtunk, és milyen erők sodortak magukkal, akkor érdemes a lakiteleki nyilatkozat megállapításának is hinnünk: „A magyarság történelmének egyik súlyos válságába sodródott. Népmozgalmi erejében megroppant, önhitében és tartásában megrendült, kohéziójának kapcsai tragikusan meglazultak, önismerete megdöbbentően hiányos. (…) Nemzetünknek nincs közösen vállalható jövőképe.”

A kutatónak, visszatekintőnek tehát igenis kell az 1956 utáni, megcsonkított magyar lélekkel foglalkoznia, mielőtt sommás megállapítást tesz. Bizony, vegye számba a szétvert és meghazudtolt magyar összetartozást. Talán az erdélyi előadó professzorunk, Bodó Barna mondta ki először, hogy köszöni, de neki nincs két identitása: egy az államhoz és egy a nemzethez fűződő. Egészséges léleknek egy identitása van, s ezt legfeljebb színezi sok személyes elem (szülőföld, bőrszín, vallás, nem, iskolázottság, meggyőződés). A közösség (népcsoport, kisebbség) önrendelkezési igénye, de még a magyar állam szuverenitási törekvése is csak akkor vethető fel, ha a társadalomban működik az összetartozás érzése. Ezért pedig meg kellett és kell küzdenünk. Gondoljunk csupán arra, hogy milyen mélységeket kellett megjárnunk (a mélypont 2004. december 5.), amíg eljutottunk minden magyar testvérünk nemzetünkbe történő visszafogadásáig, és hogyan kell ezért nap mint nap megharcolnunk. Ugyanígy kell küzdenünk államunk önrendelkezéséért, a szuverenitásért.

(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)

Kapcsolódó írásaink

Varga Bence

Varga Bence

Fenevad és vakcina

ĀSzinte már közhely, és unalmas, mint egy betontömb, de elméleti keretként ide idézhető az a megállapítás, hogy tények utáni világban élünk

Nagy Ervin

Nagy Ervin

Unió akkor is lesz, ha Európa nem lesz

ĀMi a brüsszeli bürokraták válasza a válságra? Több unió, kevesebb nemzetállam. A képlet mindig ugyanaz, a logika azonos, a mögöttes filozófia változatlan

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom