Hibrid világ

No, mára elfelejthetjük a két elemet, közéletünk – s persze nem csak a mienk, hanem az egész világé – igencsak sok és furcsa elem keveredéséből alkot manapság nézetem szerint cseppet sem kívánatos és még kevésbé rokonszenves elegyet.

Csúnyán összekuszálódott a világ, a keverék katyvaszból, összevisszaságból egyelőre nem keletkezett semmi harmónia. „…és megint fölnéztem az égre / álmaim gőzei alól / s láttam, a törvény szövedéke / mindíg fölfeslik valahol.” Ezt írta valamikor a harmincas években József Attila az Eszmélet című ver­sében, s mai olvasói, mint oly sok remek magyar költő verseiben, e versben is megcsodálhatják azt a váteszi képességet, mely csak nagyon különleges, nagyon érzékeny léleknek adatik meg.

Hogy miért jutottak eszembe ezek a sorok, nem tudom megmondani. Talán mert most, amikor írni kezdtem ezt a cikket, éppen akkor jött a hír, tűz keletkezett egy román kórházban – a betegek jó része Covid-fertőzéssel fekszik ott –, több halott van, s egy orvosnőt, aki menteni próbálta a betegeket, súlyos égési sérülésekkel Belgiumba vittek, mert nyilván ott van olyan égési sérülteket kezelő részleg, amely segíthet. A balesetről ez idő tájt azt gondolják, hogy az „elaggott” vezetékek okozták.

Felfeslett a törvény szövedéke. Igen, az Euró­pai Unió aránytalanságainak ez is egyik jele. A hibrid világnak, amelynek amióta tagjai vagyunk, nem igazán sikerült csökkenteni az egyenlőtlenségen, amely a volt szocialista országok és az istenített Nyugat között létezik. Oka talán az is, hogy elment innen „Keletről” jó sok orvos és más értelmiségi, no meg a kiváló szakmunkások. Romániából kiváltképpen. Észak-Olaszországban meg másutt is egész lakótelepek vannak, amelyekben olyan romániai emberek laknak, akik már nemigen térnek haza sosem. Akkoriban, amikor megnyíltak a határok, még csak erről a tájékról érkeztek a bevándorlók. Az olyannyira áhított munkaerő. És akkor még senkinek sem vágták le a fejét. Ez volt az új keletű hibrid társadalom kezdete, s ez volt szellem-fizikai kizsákmányolásunk első jeleinek egyike. Igen, felfeslett a törvény szövedéke.

Magam többször elmélkedtem már azon, milyen országok azok, amelyek többmil­liós népességük ellenére sem képesek eltartani magukat, s munkaerő-behozatalra szorulnak. Nos, azóta már látjuk, milyenek. Úgy látszik, a volt szocialista országokból nem mentek el hozzájuk elegen dolgozni, mert hamarosan eljött az az idő, amikor távolabbi tájakról vadidegen, sanda szándékú csoportok által küldött, zömében szakmával nem rendelkező, írástudatlan embereket kezdtek importálni ész nélkül, és teszik ezt mindmáig. Azt gondolták, ők elvégzik majd az alantas munkákat.

Csakhogy hamar kiderült, inkább a gyilkolásban s nem a munkában vannak otthon. Ki is alakult villámgyorsan a „nagyszerű” hibrid társadalom. Amelyben egységes norma nincs, mert nem lehet, hiszen a hibridben, azaz több idegen elem keveredésében nincs és nem lehet egység. Semmiben. Márpedig egy adott társadalom igazi iránymutatója csak és csakis egy mindenkitől megkövetelt norma lehet. Ha ez nincs, akkor káosz van. Most az van. És senki nem meri bevallani a munkaerőimportban jeleskedő országok vezetői közül, hogy ezzel nagy bajt hoztak nemcsak a saját, hanem szövetségeseik fejére is.

Sanda, hazudozó, csak a saját jólétüket néző, önző és nagyképű országok az ilyenek. Amelyek ugyan nyilvánvalóan belebuktak a hibrid társadalom kialakításának erőltetésébe, csak még nem merik – mert ehhez is gőgösek és gyávák – nyíltan bevallani a bukást. Felfeslett a törvény szövedéke.

A mi régiónk kivándorlóinak otthon (itthon) tartása idővel jócskán csökkenthette volna ugyan a gazdasági károkat, amelyeket így vagy úgy, de mindenképpen elszenvedett ez a térség. Ám, ahogy már leírtuk, rengetegen nem tértek haza, s valószínű már nem is fognak.

Talán azért sem, mert a mi égtájunkon még azt sem sikerült igazából tisztázni az elmúlt harminc évben, hogy mi jellemzi a középosztályt, s mit értünk annak megerősítésén. E tekintetben, úgy vélem, mi magyarok valamivel jobban állunk. Ám ettől még igaz, hogy nálunk is elmaradt a fogalmak tisztázása, nem született válasz arra a nagyon fontos kérdésre, hogy kik és miért adták el az országot, kik és miért tettek bennünket ismét alattvalókká, s ezek az emberek miért játszhatnak ma is még főszerepet és hazaáruló szerepet – büntetlenül. Felfeslett a törvény szövedéke.

Az elmaradt cselekedetekért, a hiányzó válaszokért ma is törlesztünk, az élet szinte minden területén. Törleszt persze az összes volt szocialista táborbéli ország is, s valószínűleg még nagyon sokáig. A kórházak lepusztultságával, a vezetékek elöregedésével, a törvénykezés hiányosságaival, a devizahitel-féle „ötletek” zátonyra futásával, a felelősségre vonás teljes elmaradásával s még számtalan, ez alkalommal nem említett igazságtalanság kénytelen-kelletlen elviselésével.

Nem ártana hát minél többször elismételni, világossá tenni, hogy amikor megnyíltak a határok, és az értelmiség meg a szakmunkások elindultak a volt vasfüggönyön túlra, a nagyon nemzetközi SZDSZ igencsak buzdította az embereket a távozásra, mert nemigen volt elképzelése arról, mit kezdjen a gazdasággal. Már a lerablásán kívül. Ugyanis jószerével felszámolták a magyar ipart.

Akkoriban egyébként sok, igazságérzettel megáldott ember javasolta, fizesse vissza képzésének költségeit az, aki külföldön vállal munkát. Első megközelítésre rá is bólintottak sokan, bizony, fizessen csak, mert micsoda igazságtalanság mindannyiunk közös pénzéből tanulni, s aztán elillanni, mint a kámfor, mi meg itt maradunk szakemberek nélkül. Különösen az orvosok távozása verte ki a biztosítékot az embereknél. Csakhogy be kell látni, ha a politikus urak (akinek nem inge, ne vegye magára), kampányolhattak azzal, hogy „nyithatunk cukrászdát Bécsben”, meg „bekapcsolódhatunk a nyugati vérkeringésbe”, akkor nem lehet kifogásolni, ha az emberek megfogadják, s eltávoznak. Bele, a nyugati vérkeringésbe. A szakmunkásainkat is gond nélkül elengedték, s mindennek azóta is viseljük a következményeit, az egészségügyben éppúgy, mint a szakmunkák területén. És nemcsak itthon, hanem Romániában is. Például, mert öregek a falban a vezetékek. Igen, felfeslett a törvény szövedéke.

A hibrid világ hibrid Európájából pedig szép lassan eltűnt a rend, máig tartóan nehezítve életünket, beleértve a volt szovjet csatlós államok mindegyikének életét. S tűrnünk kellett az arab országok megtámadását, köszönve a világ álliberális vezetőinek, akik soha nem akarták és merték megmagyarázni, mit, miért cselekedtek. .

S hogy végképp hibrid kontinenssé váljunk, még „időben” megajándékozták Európát az arab tavasszal. Az álliberális amerikai haverokkal együtt szétverték Líbiát, Irakot, Szíriát. S erre megindult a kibombázott tömeg Európa felé. Megcsináljuk! Mondta egy politikai zseni. Megcsinálták. Hogy mit, a tragédiákon kívül, azt nem részletezték. És eszükbe sem jutott, hogy bevallják, azért jutottunk ide, mert felfeslett a törvény szövedéke. Ám őket sem a törvény, sem az isteni igazság máig nem érdekli. Éppen ezért észszerű magyarázatot a fentebb elkövetett gazságokra sosem kaphattunk. S nem is várhatunk.

A hibrid világ hibrid Európája, úgy tűnik, nem sok jóra számíthat. Törvényei eltávolodtak az alapoktól, a természeti törvényektől, kultúrájának alapvető erkölcsi normáitól. Eddig sem tudta megoldani a gondjait, ezután sem tűnik úgy, hogy „megcsináljuk”. Mindenesetre furcsán függenek össze a világ eseményei. Nem gondoltam volna, hogy egy félig megégett, hősként tisztelhető román orvosnő tragédiája ilyen gondolattársításokat hozhat elő az emberből.

„Akár egy halom hasított fa, / hever egymáson a világ, / szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikát / s így mindenik determinált. / Csak ami nincs, annak van bokra, / csak ami lesz, az a virág, / ami van, széthull darabokra.”

József Attila: Eszmélet. Érti, aki akarja.

(A szerző újságíró)