Domonkos László

Vélemény és vita

Elfeledett emberek

A felejtés lehet életkori sajátosság és lehet mesterségesen előidézett törekvések akciójának végterméke

Sajna, itt is, most is az eredmény a fő: elfeledett vagy elfeledtetett embertársaink, úgy tűnik, időről időre egyféle csakazértis-létezéssel, felkiáltásszerűen emlékeztetnek. Nem, nem önmagukra elsősorban. Sokkal inkább egy sereg más – igencsak megszívlelendő – tanulságra.

A felvidéki magyar múlttal foglalkozván mostanság, rendszeresen ráakadok a többi között egy névre: a jövőre már 85 éve elhunyt Berzeviczy Albertére. Ő írta a legendás-daliás – 22 kötetes! – Az  Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című monumentális könyves vállalkozás Sáros megyét bemutató fejezetét. Eperjes országgyűlési képviselője,  a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban előbb tanácsos, aztán közigazgatási államtitkár, majd miniszter – két évig, az első Tisza-kormányban. Jól ismeri Tisza Istvánt, átéli és átérzi, ami a nagy politikussal, Magyarország egyik legnagyobb miniszterelnökével történik – és a horrort, ami utána következett… Addigra volt már parlamenti alelnök és elnök is, aki az obstrukció gyalázata miatt kényszerül lemondani, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a magyar–lengyel és a magyar–olasz kapcsolatok nagy ápolója. Trianont a maga felvidéki pórusaival éli át, akárcsak utána az országépítő Horthy-rendszer igyekezetét; a Magyar PEN Club és a Kisfaludy Társaság elnöke, egyben vezéralakja – említettük – a Tisza István emlékét ápoló hivatalos és civil szerveződéseknek. Szerkeszti az Apponyi Albert-emlékkönyvet, és könyvet ír az abszolutizmus koráról és a két Eötvösről, Beatrix királynéról és Széchenyiről. (És akkor a nagy nehezen, alig néhány éve kiadott világháborús naplóját még nem is említettük.) Ha ma megkérdeznénk tíz igen művelt, igen okos, igen felkészült honfitársunkat, ugyan tudja-e, ki volt az a Berzeviczy Albert – hát… Talán kettő, esetleg három…

Persze egyáltalán nem kell ennyire visszamennünk a múltba: alig  hét éve, hogy eltávozott az az – éppen 90 éve született – ember, akit Hegedűs Lóránt néven  kereszteltek, és akivel 1993 kora tavaszán életemben először járhattam a legészakibb összefüggő magyar településterületen, a Nyitrához közeli Zoboralján, amit Zobor-vidéknek is neveznek. Feledhetetlen napok egy rendkívüli ember közelségében – így lehetne summázni a vele töltött időt. A Dunamelléki Református egyházkerület püspöke olyan lenyűgöző személyiség volt, hogy eredeti szellemének és imponáló politikai tisztánlátásának hatása alól az ember egyszerűen nem tudta kivonni magát. Döntő szerepe volt a rendszerváltozást követően a Károli Gáspár Református Egyetem létrehozásában, és bár 1956-os szerepvállalása miatt erőteljesen megkésett, máig sem kellőképpen ismert és értékelt írásos munkáinak, könyveinek és cikkei­nek megérkezése a magyarokhoz – e téren is jócskán akadna pótolnivaló... (Amikor ott a Zobor-vidéken megkaptam – azóta is nagy becsben tartott – vallomásait tartalmazó,  Isten és ember titka című vaskos kötetét, a nagyság szele meglegyintvén, pápista lelkemet jócskán megrázták a mondatok: „a forradalom annyiban volt transzcendens, Isten akaratához igazodó forradalom, hogy a tízparancsolat jegyében állott a maga legfőbb vonulatában és a maga lényegében. (…) Az volt a döntő jelentőségű, hogy a nép szíve-lelke valóban egy volt.”) Ha ma megkérdeznénk tíz igen művelt, igen okos, stb. honfitársunkat, ugyan tudja-e, ki volt… A válasz ugyanaz lehet.

A még élők között is van példa, nem is egy. Mondjuk az a Baján élő, izgalmasnál izgalmasabb könyveket produkáló idős férfiú – Hernádi Tibornak hívják -, aki ugyancsak 90 éve született, és olyan munkákat tett le a legújabb kori magyar história asztalára, mint A második világháború igaz története, Kinek állt érdekében a második világháború? – vagy éppen a több mint figyelemreméltó A harmadik világháború küszöbén – Európa felszámolja önmagát… címűt. És ha most újfent elméláznánk: ha megkérdeznénk tíz igen művelt, stb. honfitársunkat… a válasz (és az arány!) ugyanaz lenne, mint a korábbi esetekben….

Nagyon nincs ez így jól. Az elfeledett emberek jelentkeznek. Persze, míg tanáraink a középiskolákban Szent István szobrának meggyalázásával foglalatoskodnak (megtörtént eset) vagy éppen a Tanácsköztársaságnak becézett 133 napos rémuralmi lidércnyomás „haladó” jellegét taglalják (megtörtént eset) – túl sok jót nem várhatunk. Pedig ébredni kéne. Mert a nem túl örömteli jövő, úgy lehet, nemcsak Amerika felől közeleg.

(A szerző író)

Kapcsolódó írásaink

Kő András

Kő András

Visszaváltható jegyek

ĀKét sportvonatkozású hír somfordált be az íróasztalomra. Az egyik a jelenből, a másik a múltból

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom