Boros Imre

Vélemény és vita

Valamint ezt is tudták, merték és meg is tették (3.)

Sikerült a negatív vagyont pozitív vagyonra cserélni úgy, hogy a vagyon is eltűnt, és közben a hitelek uralta negatív nemzeti vagyon az egekig nőtt. Másként mondva beállításra került a profitszivattyú, és vastagabb csövön üzemelt a kamatszivattyú is

Korábbi írásaimban azt elemeztem, miként történhetett hazánk minta értékű megfosztása hatalmas vagyontól és jövedelemtől úgy, hogy mintegy két évtizedig mindezt a közvélemény számára még mint haladó vívmányt is sikerült láttatni. A jó nevű Tax Justice Network a veszteségeinket 460 milliárd dollárra becsüli. Lévén alapszakmám pénzügyes, mindig is vonzott a pénztörténet, amelynek elemzéséből legalább annyi hasznos információhoz jutunk, mint az orvosok, ha a csontozat, az erezet és az idegek állapotát alaposan ismerik. Ők is nagy biztonsággal be tudják határolni a betegséget, a pénzügyes pedig okait leli meg a gazdaság és a társadalom múlt és jelenbeli bajainak. Miért is nem oktatnak pénztörténetet, de még alapos gazdaságtörténetet sem nálunk sehol legalább a közgazdászhallgatóknak?

Katonai nyelven szólva a kifosztáshoz a „terep tüzérségi és légi megdolgozása” az eladósítással történt, ami már jóval a politikai rendszerváltás előtt elkezdődött – 1973-tól. A felvett hitelekből alig volt kézzelfogható eredmény, inkább a halmozódó árfolyamveszteségekre és kamatokra kellett újakat, egyre többet felvenni. Mindez igazi konspiráció közepette történt, kis számú érintett bevonásával. Kialakult egy negatív nemzeti vagyon, ami nem jövedelmeket termelt, hanem folyamatosan jövedelmeket szívott el gyorsuló ütemben. Ez a kamat- és árfolyamszivattyú. A hitel a hitelnyújtónak ugyanis komoly hozammal bíró tényleges vagyona.

A 2-es sorszámú írásom arról szólt, hogy a hazánkban működő bankrendszer miként szolgált ennek a hatalmas értéktömegnek a kimozgatására úgy, hogy ráadásul még azok meg is dicsőültek, akik ebben a kirámolásban kulcs­szerepet játszottak, mint pél­dául a dream team, az álomcsapat. Most arról lesz szó, miként sikerült a negatív vagyont pozitív vagyonra cserélni úgy, hogy a vagyon is eltűnt, és közben a hitelek uralta negatív nemzeti vagyon az egekig nőtt. Másként mondva beállításra került a profitszivattyú, és vastagabb csövön üzemelt a kamatszivattyú is. Erről szólt a hajdani állami tulajdon magánosítása, az úgynevezett privatizáció. Ez volt talán a világtörténelem legprofibb módon megszerkesztett bennfentes ügyintézése.

A bennfentesek a felső pártvezetés szűk körű beavatottjai (az MSZMP-be települt elő-SZDSZ), a törvényeket és rendeleteket készítő hazai „tudja – meri – teszi”, a továbbiakban „tmt” szűk körű csapata, valamint a külföldi érdekeltek a háttérben a maguk hasznos tanácsaival.

Itthon a főszerepet ismét a jegybank és a növekvő adósság játszotta, amiről a jegybank háborítatlanul gondoskodott. Társtettes maga a törvény és főként az azt készítő bennfentesek. 1981-ben a be nem avatott MSZMP-pártvezetők elérték a „tmt”-csapat – beleértve a jegybanki „varázslót” is – ideiglenes háttérbe állítását. 1982-ben majd’ háromnegyed évig az ország pénzügyi lélegeztetőgépen volt, bármelyik nap beállhatott volna a fizetésképtelenség. Kezdett az adósság stabilizálódni. 1985-től azonban a „tmt”-csapat ismét direktbe kapcsolt. Az aggódókat és ellenzőket félreállították, az adósság újra egyre nagyobb sebességgel nőtt. Itt volt a legfőbb ideje a jó hazai cégek piaci leértékelésének is. Ezt a fel­adatot is a jegybank végezte. Gigantikus mértékűre emelte a cégek kamatait. Az állam addigra ugyanis már nem látta el teljesen a vállalatokat eszközökkel, a bankhitel aránya nagyra nőtt. 1988-ban pedig kijöttek a jogi farbával, megalkották a társasági törvényt (kft.-k, rt.-k). Mindenki azonban nem alapíthatott céget, csak azok, akiknek ezt megengedték, sokáig az alapítás két miniszter ellenjegyzésével történhetett csak meg. A beavatottak alapítottak is sebesen, ha kellett többet is. Kezükre játszott, hogy még sokáig nem volt érvényben a piaci számviteli törvény. Lehetőség nyílt arra, hogy X mint egy állami cég főnöke vagy kisebb főnökei kft.-t alapítsanak közösen az általuk irányított céggel, és oda beapportálják az állami cég egyes eszközeit, és a felek egyezzenek meg az apport értékéről. Gyakorlatban X-nek mint vállalati főnöknek kellett X-szel megegyezni, aki a kft. tulajdonosa is volt. Mondhatom, nem tartott sokáig. Ez a folyamat kapta a spontán privatizáció nevet. Pipadohányért lehetett hatalmas termelő vagyonokhoz jutni egyeseknek, míg másoknak nem. A „tmt”- csapat pedig a nap huszonnégy órájában dicsőítette a piac jelentőségét, hogy a piac rendet vág, optimalizál, a hasznosat engedi, a haszontalant pedig nem. Magára nézve azonban nem tartotta kötelezőnek, inkább a munkájukat tömegesen elvesztőknek szólt az ige. Már nincs rátok szükség, mert a piac nem ismeri el, amit csináltok.

Még a hatalomba kerülő új kormány is bedőlt a mesének. Szinte azonnal létrehozták az értéktőzsdét, ahol tényleg versenyben lehetett volna a cégekhez hozzájutni. Valójában azonban egyetlen tőzsdei bevezetés sem történt, a jelentősebb cégek pult alól mentek el, átláthatatlan körülmények között, beleértve a frissen feltőkésített bankokat és a teljes biztosítási szektort, valamint a közszolgáltató cégek szinte mindegyikét – víz, gáz, villany, csatorna.

A vezérelv az volt, hogy amiről a barátok úgy döntenek, hogy idehaza tud remek profitokat termelni, azt annyiért adták, oda, amennyit kínáltak érte. Azon cégeket, amelyek esetleg konkurenciát képeztek volna barátaik áruinak, a kíméletlen csőd- és felszámolási törvénnyel söpörték le az útból. Olyan felszámolt cég is volt, ami a felszámolás után még negyvenszázalékos kielégítést adott, amit nem felszámolni, hanem reorganizálni kellett volna, így több száz munkahely maradt volna meg.

Az értékvesztésre szolgáljon egyetlen nagyon is konkrét példa. Egyik gyógyszergyárunkat egy „nagy angol pénzügyi cég” vásárolta meg. Néhány hónap múlva kivitte a tőzsdére, ahol a részvényekért három és félszer annyit kapott, mint amennyit tőle kértek a hazai baráti szakértők. Hiába, az angolok nagy varázslók, akár néhány hónap alatt tudnak csodát művelni. Könnyen elgondolható, hogy hány ezermilliárd forint bevételtől szabadították meg a magyar államot, mert egy sor nagy cég vagy eltűnt, vagy a fenti módon került piacra. Csak néhány példa: Egyesült Izzó, Ganz-cégek, Taurus, Ikarus, FÉG, szinte az összes építőipari cég, minden kereskedelmi hálózat, bankok, biztosítócégek.

Elég a rend és a világosság miatt az OTP esetét megemlíteni. Sorosék háromszor kívánták „baráti” módon megszerezni, de nem sikerült. Ma a bank részvényeinek piaci értéke több, mint a második német nagybanké, ami azt jelenti, hogy egyedül többet ér, mint amit a privatizációból a magyar állam bevett. A másik zászlóshajót, a Molt nem kevés furfanggal sikerül visszaszerezni. Korábbi állami részvényeinek utolsó tíz százalékát Draskovics Tibor áldásos pénzügyminisztersége alatt „sikerült” soha nem látott alacsony áron áruba dobni. A koronát a folyamatra a ferihegyi reptér eladása tette fel. Valószínű nagyon kapós volt az áru, mert azóta már sok tulajdonosa volt a reptérnek. Gyurcsány gondoskodott arról, hogy a befektető jól járjon, konkurenciával ne kelljen számolnia. Sokáig sem a debreceni, sem a sármelléki reptérfejlesztések nem kaptak zöld utat. A jelenlegi piaci helyzetben erősen megfontolandó a visszavásárlás, ahogy ez már több, főként közszolgáltató ágazatban megtörtént.

Végezetül vetítsük a „tmt”-csapat múltbéli ténykedésének üzenetét a jelenre és a várható közeli jövőre. Az a közvélekedés, hogy az ellenzéknek nincs is a választóknak szóló programja. Ezt nem tudom elfogadni, van programjuk, és az nagyon is nyilvános, és nagyon rövid: Orbánék lopnak. Programnak ez elég is, ez lelkesítő, és harcba hívja mindazokat, akiknek ez elég, és mást nem is akarnak, mint a jelenlegi kormányt a hatalomból elmozdítani. Ehhez a kellő haragot és gyűlöletet megtermelik, ha éppen meg nincs elég, fokozni kell a tempót. A-ra mindig B-t, B-re viszont A-t kell mondani. Valótlan hírekkel kell a közönséget elárasztani, erre a jelenlegi járványveszélyes helyzet kitűnően alkalmas is. Félelmet is kell kelteni, azt sugallni, hogy egyedül vagyunk, és aki egyedül van, annak eleve nem lehet igaza. Ennek bejáratott módszere, hogy valótlan híreket juttatnak el külföldi „tmt”-barátaikhoz, akik azokat mint saját felfedezéseiket a nemzetközi média összes csatornáján vissza is sugározzák.

Bővíteni kell a bázist is, főként azokkal, akik a „tmt” múltbéli ügyeiről semmit nem tudnak, főként a jövő humán értelmiségére mint szószólókra kell apellálni. Ugye, milyen mély értelme van annak, hogy sem a közgazdászoknak, sem a bölcsészeknek, de a jogászoknak sincs valós gazdaságtörténet-tanítás, és főként nem a pénzügyi fejezetek, még esettanulmány szinten sem? Közismert mottó volt a hajdani Ludas Matyiban: „Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek vannak. Egy újszülöttnek minden vicc új.” Ma már nem arról kell beszélnünk,hogy az ellenzéknek nincs programja, hanem arról, hogy mit tervez, és titkol, mert ez a döntő. Ez ugyanis nem nyilvános, mint ahogy nem volt az annak idején a kifosztási terv sem.

Azok közül rengetegen nem tudják, hogy volt és hogyan lesz, akik ma Orbán-lopást kiabálnak. Ha ugyanis tudnák, hanyatt-homlok menekülnének, mert ők is kárvallottak lesznek jórészt. Ne hagyjuk, hogy alig több mint nyolcvan év alatt harmadszor is kifosszanak bennünket! Ugyanis akik most arra szavaznak, hogy ismét történjen meg az, ami 1948 után, a kárpótlás nélküli államosítás, valamint az, ami 1973 és 2010 között játszódott le, az állami vagyon privát haveri kezekbe játszása, a tűzzel játszanak.

Ne feledjük, mára az állam jócskán gyarapodott, a szorgos-dolgos polgároknak is nagyságrendekkel jobban megy. Emlékezzünk az MNB-s hajdani varázsló egyik nagybecsű mondására, hogy a baloldal szinte semmihez nem ért, de elvenni profi módon tudja a másét. Válaszoljunk erre egyik rusztikusan poétikus nótánk sorával: „Ha még egyszer meg merik csinálni...!”

(A szerző közgazdász)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Soros, a demokrata

ĀFricska. No, most kell nagyon vigyázni, mert a mi drága haladárjaink már ugrásra készen állnak, csőre töltött klaviatúrával, hogy itt megint „sorosozás” van!

G. Fehér Péter

G. Fehér Péter

A lengyel életek is számítanak

ĀMostantól mindannyian harcosok vagyunk – jelentette ki a látszólag a lengyelországi abortusz szigorítása ellen tüntetők egyik feminista aktivistája

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom