Trükkök százai

A nemrég megjelent magyar kiadás ennél udvariasabb megoldást választott, a Balekhalászat címet adta a szerzőpáros könyvének. George Akerlof és Robert Shiller – mert róluk van szó – egy olyan tabut döntöttek le, amivel kapcsolatban erre eddig az uralkodó nézetrendszeren belül senki sem mert vállalkozni. Nem kisebbíti, bár kissé árnyalja bátorságukat az, hogy globális pedigréjük kifogástalan, hisz enélkül aligha kaphattak volna Nobel-díjat, szóval a világ nem létező urainak feltehetőleg nem volt igazán ellenére a könyv megjelenése.

A szerzők nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy a kapitalizmus legmélyebb lényege a csalás, hogy az eladó a rendszer lényegéből adódóan mindig manipulál és csal, mert így tudja kihasználni a tudatlanságunkat és lelki gyengeségünket, így aztán a piac tele van trükkökkel és csapdákkal, vagyis állandó a halászat hülyékre. Azt hiszem, hogy a mai Magyarországon ez már persze csak azokat lepi meg, akik komolyan vették azt az ócska hazugságot, hogy a szabad piacgazdaság és a liberális demokrácia az örök béke és jólét korszakába vezeti el az emberiséget. Ha ugyanis a csalás, átverés, kifosztás, a „trükkök százai, amiről nektek nem kell tudnotok” a rendszer legmélyebb lényege, akkor ugyan mi másról szólhatna minden történet, mint erről. A politikának nevezett jelenségnyaláb egy alrendszere ennek az egész szerveződési módnak, így természetesen a rendszer egészét meghatározó mintázatok itt is pontosan ugyanúgy érvényesülnek. A politika is egy piactér, ahol az „eladók”, vagyis a politikusok a szerveződés lényegéből adódóan csalnak, lopnak, hazudnak, és ez nem egyéni elhatározás kérdése, mert aki nem ezt teszi, az ugyanolyan balek, vagy ahogy ma mondják lúzer lesz, mint az átverés áldozatai. A profit állandó növelésére irányuló gátlástalan háború az, ami a szó szoros értelmében véve bármilyen gaztettre rá tudja venni az eladót, csalj, mert úgyis mindenki csal, és ha nem csalsz, meghalsz, nagyjából így fest ez a permanens háború a közvetlen anyagi haszon növelésért. A kapitalizmus, mint létszerveződési mód sok százezer milliárd dollárnyi profitot halmozott ugyan fel története során, ami felfoghatatlan gazdagságtömeg, csakhogy az elmúlt évszázadok brutális „létsebei” a külső természetben (ökológiai válság) és a belső természetben (lelki, erkölcsi, szellemi válság) egyre vészjóslóbb módon jelzik azt a növekvő létdeficitet, ami az önmegsemmisítésbe vezeti ezt a rendszert. Orwell híres regényei, az Állatfarm és az 1984 elolvasása után akkoriban azzal nyugtatgattuk magunkat, hogy mindez kizárólag a magát szocializmusnak nevező berendezkedés sajátja, és ha végre összeomlik, és mi is beléphetünk a liberális demokrácia és szabad piacgazdaság szép új világába, akkor majd már csak távoli rossz álom lesz mindaz, amit ott és akkor átéltünk.

Az elmúlt harminc év során azonban a saját kárunkon kellett megtanulnunk, hogy ez nem így van. Rá kellett jönnünk, hogy a magát szocializmusnak nevező szerveződési mód csak egy brutális politikai kapitalizmus volt, amit az „igazi” kapitalizmus urai éppen azért hoztak létre és szabadítottak Európa keleti felére, hogy helyettük végezze el a történelmi piszkos munkát.

A Sztálinnak tulajdonított mondás szerint nem a szavazókkal kell számolni, hanem azokkal, akik számolják a szavazatokat. Érdemes megjegyezni, hogy a liberális demokrácia hazug díszleteinek felhasználása Sztálin számára is fontos volt, hisz ez a terrornak egy sokkal energiatakarékosabb formája, mint a véres erőszak. Vagyis, hogy a liberális demokráciáknak nevezett politikaipari művek csak arra szolgálnak, hogy elfedjék a lényeget, vagyis azt, hogy valójában ez is egy brutális diktatúra, ahol a globális média gigantikus véleményhatalmi fegyvereivel a világtörténelem legsikeresebb manipulációs terrorgépezetét tudják fenntartani a világot valóságosan irányító erők. A közvetlen választási csalás inkább már csak biztonsági háló arra az esetre, ha e roppant gépezet nem bizonyulna elégségesnek, és úgy látszik most éppen ez megy végbe Amerikában.

Meg kellett oldani, hogy most is az történjen, persze „demokratikusan”, amit a világ urai a legkevésbé sem demokratikus módon eldöntöttek. A most kialakulni látszó helyzetben nem az a kérdés, hogy történt-e csalás, mert ez evidens, hanem az, hogy e „nem létező” globális diktatúrával szemben van-e, lehet-e egyáltalán bárkinek esélye a rend helyreállítására. Én ezt a várakozást teljesen illuzórikusnak vélem, az elmúlt évezredek során elég ritkán fordult elő, hogy lényeges kérdésekben ne ennek a nem létezőnek az akarata érvényesült volna, ám, ahogy a régi mondás tartja, aki nem hisz a csodákban, az nem realista.

De miért is akarja most a világot irányító „nem létező” globális hatalmi szuperstruktúra bármilyen áron megakadályozni, hogy Donald Trump újabb négy évig az Amerikai Egyesült Államok elnöke maradhasson? Trump drámája legfőképpen annak tulajdonítható, hogy nem tudott igazán olyan koherens elbeszélési módot felépíteni, amely lehetővé tette volna, hogy az amerikai társadalom valóban megértse, hogy mi is történik vele. Ám a világot irányító „nem létező” hatalom számára már ez is túl sok volt, ezért egyszer és mindenkorra fel akarja számolni azt a beszédteret, ahol ilyen narratívák egyáltalán felépülhetnének. Újra bebizonyosodott, hogy világunk a narratívák globális háborúja

(A szerző közgazdász)