A klímahisztéria háttere (2.)

Lassan-lassan tanúi lettünk annak a dermesztő folyamatnak, hogy az ellentmondást nem túró zöldpártiak, csakúgy, mint politikai szövetségeseik, egyre több kifejezést vesznek kölcsön a klasszikus vallások szókincséből, amelyek manapság hanyatlásban vannak. Egy példa: 1972-ben, alig ötven évvel ezelőtt, Franciaország lakosságának még 87 százaléka vallotta magát katolikusnak. A legutóbbi statisztikák szerint, ez a hovatartozás 65 százalékra csökkent, s belőlük is csak egy icipici 1,8 százalék jár rendszeresen istentiszteletre. A klasszikus vallásoktól eltávolodó tömegeknek mégis szükségük van hinni valamilyen természetfeletti, idealizált eszmében, amit a kommunista pártok hanyatlása előtt a marxizmus töltött be. Ezért nem habozik a zöldek propagandája természetfeletti, vallásos formulákat használni, hogy magához vonzza mindazokat, akiknek szükségük van arra, hogy utat mutassanak nekik.

Említsük meg ebben a tekintetben Jérome Fourquet nevét. Fourquet az ismert francia társadalomtudós, az IFOP nevezetű francia közvélemény-kutató intézet éles szemű és a társadalmi problémákban jól tájékozott igazgatója. Ő hívta fel a
figyelmet arra, hogy a környezetvédelemből egy új vallás lett, és ő húzta alá azt is, hogy „a környezetvédők zsargonja a múlt katolikus jelszavaiból, kifejezéseiből táplálkozik”, rámutatva arra a megdöbbentő hasonlatosságra, ami a zöldek és a papság által gyakorolt szóhasználatot illeti. Csak kettőt idézek belőlük. Amikor például a mezőgazdaságról esik szó, a zöldek a biológiai sokféleség „szentélyéről”, vagy a biológiára való „átkeresztelődésről” beszélnek.

De ez még nem minden. A zöldek, a különféle vallásokhoz hasonlóan, nem restellnek beavatkozni az emberek életmódjába, szabályokat bevezetni a különböző földi javak élvezésére. Jérome Fourquet logikusan húzza alá, miként írják elő, hogy mit szabad és mit nem szabad enni. Olyannyira, hogy a zöldek böjtje, a vallási előírásokon is túltéve, erőszakos, önmegtagadó és jóformán mindennapi. Fourquet azzal végzi, hogy a felmelegedés okozta katasztrófa megjóslása nem egyéb, mint
a vallásos irodalom dramatizálása a világvégét illetően.

Pascal Bruckner, az ismert francia filozófus-történész, ennél is tovább megy. Bruckner rámutat, hogy a magukat környezetbarátnak kikiáltó aktivisták a mindennapi élet egyre szélesebb, egyre változatosabb területein folyamodnak a különböző tevékenységek betiltásához. Bruckner szerint itt a középkori messianizmus feléledésével állunk szemben, amely az Apokalipszisre való emlékeztetéssel próbál pánikot kelteni. És a mi tapasztalt filozófusunk nem habozik hozzátenni azt sem, hogy a zöldek ideológiája „magáévá teszi a marxizmus állításait, amelyek szerint a főbűnös az emberi lény, aki uralkodni akar a természet felett”. Ez a zöldpárti elmélet, mondja Bruckner, „elítéli a nyugati világ által kiagyalt kapitalizmust, a népek kizsákmányolóját és földünk lerombolóját. Ezért tér át a zöldek hitére számtalan nyugalomba vonult bolsevik is – mondja Bruckner –, mert az újféle vádaskodásokra ad nekik lehetőséget.”

Tudnivaló az is, hogy minden vallásnak szentekre van szüksége. Így született „Szent” Gréta is, vagyis a Greta Thunberg nevű svéd diáklány, akiről érdemes néhány szót ejteni. Ez a tizenhatodik éve felé tartó, teljesen ismeretlen svéd gimnazista kislány valóban az égből pottyan 2018-nak egy augusztusi napján, méghozzá teljesen váratlanul. Greta ott guggol Stockholmban, a svéd parlament előtti napsütéses járdán. Kezében egy tábla, a táblán egy jelszó. A kis termetű, copfos lány azt követeli, hogy a svéd politikusok védjék meg a mi planétánkat a felmelegedéstől. Ez egyszersmind meglepő és megható. Meglepő, mert ő így, egyedül sem fél szembe szállni a nagyvilággal, a felnőttekkel, a politikusokkal a maga szerény kis eszközeivel, de óriási akaraterejével. Akciója, amelyben félelem nélkül egyedül veszi fel a harcot az egész világgal szemben, annál is inkább megható, mert Greta nemcsak csenevész, de fejformája is, mongoloid arcvonásai is arra is utalnak, hogy a kislány valamiféle betegségben szenved.

Hátrány volna ez? Dehogyis. Előny. A gömbölyű fejformájú Greta ugyanis autista, ennek a betegségnek az Asperger változatából. Tehát az emberiség valamelyik, az átlagtól eltérő, fogyatékos kisebbségének a tagja. És mint ilyen, neki a gyengeségében van az ereje. Tudnivaló, hogy az új progresszisták szerint a kisebbségek, a gyengébbek tetteit, álláspontját nem érheti kritika. Greta 2018 őszétől fogva minden pénteken ott ül a földön a svéd parlament előtt. A környezetvédelem nevében harcoló bátor kislány nem fél attól, hogy a popsija odafagy a jeges skandináv járdához. Táblája ezúttal azt hirdeti, hogy a hideg aszfalton csücsülő, sáljába bugyolált Greta minden pénteken iskolasztrájkkal küzd a földet fenyegető hőség ellen.

És ez a tizenhatodik éve felé haladó kicsiny, de bátor Greta, szerény kis táblájával a nagy parlamenti épület előtt, hirtelen híres lett. Híres lett nemcsak Stockholmban és Svédországban, hanem az egész felmelegedő világban. Ilyen csodák eddig csak a bibliában léteztek. Mostanában azonban az interneten is vannak. Hogyan történt a csoda.

A nemzetközi sajtóban böngészve sikerült felfedezni, hogy ha a copfos kislány hallatlanul gyorsan lett hallatlanul híres, ez semmiképen sem a véletlen dolga. A környezetbarátok pogány világvallásának szüksége volt egy istennőre. Hát csináltak egyet maguknak, annak rendje s módja szerint.

Tudni kell, hogy a kis Greta szülei Stockholm hírességei közé tartoznak. Apja ismert színész, anyja divatos opera-énekesnő. Mindketten aktívak a baloldali szervezetekben. A mama, a csinos, szőke, angyalarcú Malena Ernman egyes értesülések szerint a szélsőséges, agresszív „antifa” mozgalom tagja, vagy legalábbis azoknak a trikóját viseli. Ismert támogatója ő a svéd LMBT mozgalomnak is. Olyannyira, hogy a svéd homoszexuálisok folyóirata, a QX 2016-ban őt választotta meg az „év heterójának”, ami az ő nyelvükön nagy kitüntetést jelent. Malena Ernman 2018-ban, két trilla között egy könyvet írt a földgolyót fenyegető felmelegedésről. És elhatározta, mint később ezt a Weltwoche című svájci folyóiratnak bevallotta, hogy kislányát használja fel reklámnak a kötet népszerűsítése érdekében. Így született meg a parlament előtti tiltakozás és az iskolasztrájk ötlete. Ami, mint a szőke szoprán a Weltwochének mondta, olyan jól sikerült, hogy „Gretából egyik napról a másikra valóságos ikon lett”.

De ez még nem minden, és itt válik a dolog érdekessé. Greta mamáját ugyanis a véletlen összehozta Ingmar Rentzhoggal, egy svéd hirdetési ügynökség tulajdonosával, akit az énekesnő kiadója bízott meg a környezetbarát könyv terjesztésével.
A harmincas éveiben járó Rentzhog, akit a svéd sajtó a reklám zsenijének tekint, ennél sokkal messzebbre látott. Ez a dúsgazdag családból származó, komoly pénzügyi támogatást élvező fiatalember akkoriban hozott létre egy az egész világhálót érintő struktúrát. Ez a „We don’t have time”, magyarul „Ne veszítsünk időt!” nevezetű nemzetközi szervezet, amely százmillió beszervezett szörfölőre támaszkodik az interneten, hamarosan világhíressé tette a kis svéd diáklányt.

Még csak annyit Gretáról, hogy Antonio Gutteres, az Egyesült Nemzetek főtitkára, volt portugál szocia­lista párttitkár és miniszterelnök, 2019 szeptemberére egy klímakonferenciát hívott össze New Yorkba, amit az ifjúságnak szentelt. Ezen a konferencián a kis Greta volt a díszvendég. Ekkor határozta ő el, hogy nem széndioxidot produkáló repülőgépen, hanem vitorláshajón szeli át az óceánt Európából Amerikába. A kislány csak azért engedhette meg magának ezt a nevetséges luxust, mert Pierre Casiraghi, Caroline monacói hercegnő fia, azonnal a rendelkezésére bocsátott egy több millió dollárt érő versenyvitorlást, a Maliziát, a velejáró háromtagú személyzettel együtt. Jóval kevesebb szó esett a Gretát dicsérő világsajtóban arról, hogy a mesehajót egy öttagú legénységnek kellett New Yorkból Monacóba visszavitorláznia. Ez az öt tengerész pedig mind repülőgépen érkezett Amerikába, öt utasnak megfelelő szén-dioxidot produkálva.

Ismeretessé vált az is, hogy ezt a groteszk vállalkozást két ismert német autómárka, Audi és BMW finanszírozta. Talán azért, hogy bocsánatot kapjanak „Szent” Gretától, amiért a földgolyón milliószámra futkározó gépkocsik tömegben bocsájtják ki a szén-dioxidot.

Befejezésül csak egy néhány sort arról, hogy mi történik, ha egyes zöldpárti politikusok hatalomra jutnak.
Franciaországban például, a tavaly őszi helyi választások alkalmával, több nagyvárosban ők kaparintották meg a polgármesteri tisztséget. Grenoble-ban, ebben a szép egyetemi városban már évek óta egy „környezetvédő” polgármester irányítja a közügyeket és Grenoble híres lett arról, hogy milyen piszkosak az utcái, milyen veszélyes ott kint járni éjfél után a randalírozó, drogot áruló, késelő bevándorlók miatt. Tavaly egy egész sor fontos megyeszékhely pottyant az ö markukba, mint például Lyon, Bordeaux, Poitiers vagy Strasbourg. Anne Hidalgonak, Párizs szélsőbalos polgármesterének is a zöldek segítségével sikerült hivatalban maradnia. A zöld többségből álló városi tanácsok azóta rengeteg olyan határozatot hoztak, amelyeket a polgárok többsége elítél.

A legmegdöbbentőbb talán Bordeaux polgármesterétől, Pierre Hurmictől származik, aki megtiltotta, hogy a több mint hatvanéves tradíció ellenére karácsonyfát állítsanak az ünnepek alatt a város főterén, mert – mint ez a zöldpárti úriember mondta – azzal „megölnek” egy élő fenyőfát. Ez a szomorúan nevetséges történet gyorsan bejárta az egész országot, és a bordói polgármestert azóta senki sem veszi komolyan.

Egy évvel az említett helyi választások után, a Dépeche du Midi című napilap egy országos közvélemény-kutatást indított. A közvélemény-kutatás egyetlen és nagyon egyszerű kérdése így hangzott: „Milyennek találja ön az újonnan választott zöld polgármesterek első határozatait?” Három válaszra adódott lehetőség: 1) merész, 2) újító szellemű, 3) nehéz magyarra fordítani ezt a szót, ami valami meggondolatlanul abszurdot jelent.

Nem csoda, hogy a „meggondolatlanul ostoba”, vagy „abszurd” jelző vitte el a pálmát. A szavazók 84 százaléka, volt azon a véleményen, hogy a zöldpártiak határozatai ostobák, és ellentétben vannak a többség érdekeivel. Tizenegy százalék jutott az „újító szellemnek” és öt százalék a merészségnek.

(A szerző Párizsban élő külpolitikai újságíró)

Szerkesztőségünk a témában várja a további véleményeket, észrevételeket a [email protected] e-mail címen.