A semmitmondás bajnokai

Természetesen az Európai Unió uraira gondolok, s most elsősorban azon nyilatkozataikra, amelyeket a legutóbbi tragédia, a bécsi vérengzés kényszerített ki belőlük.

„Az iszlamista terror közös ellenségünk… mi, németek osztrák barátaink mellett állunk, részvéttel és szolidárisan” – mondta Angela Merkel, aki hatalmas mértékben felelős a muszlim bevándorlásért, s közhelyeken kívül mást nem tud mondani, holott – s ez ma már világos kell legyen mindenki előtt – emberiség elleni bűntettet követett el.

Kérdezem, s kérdezik nyilván sokan, a részvét és szolidaritás mit segít az utcán, szórakozóhelyeken, templomokban kivégzett embereken? Mit tett Angela Merkel eddig a közös ellenség, az iszlamista terror ellen? Még az illegálisan érkezőket (a fogalmat nem ártana végre tisztázni) sem képes kiutasítani, pontosabban a no-go zónák mélyén megbúvókat még felismerni sem tudja, nemhogy hatékonyan védekezni lenne képes ellenük.

Persze alapvető kérdés, mit jelenthet a hatékony védekezés. A mű-velt Nyugatnak egyelőre fogalma sincs róla, vagy ha van, akkor sikeresen titkolja. A másik semmitmondó bajnok, Emmanuel Macron is sietett szolidaritásáról biztosítani az osztrák népet, s nagy bátran elment a párizsi osztrák nagykövetségre. Gondolom, vitt néhány mécsest. S nem átallotta azt mondani, hogy „a terroristák azt akarják megtámadni, ami maga Európa”. Nagy mondás ez is. Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy ezt az Európát éppen hogy a hozzá hasonló nézetű migránssimogató, a hívottan-hívatlanul érkezőket hasznos munkaerőnek tekintő, ám ebben nagyot tévedő európai vezetők támadták meg és taszították olyan helyzetbe, hogy annak vége az lett, amit naponta tapasztalunk: behódolás az iszlámnak.

Vagy miképpen értékeljük a temp-lomok bezárását, a szobrok (juj, nincs rajta semmi, s ez sérti a muszlimokat) letakarását, az európaiak számára megszokhatatlan muszlim öltözködés ajnározását, s még sorolhatnánk mindazt, amit eltűrni kénytelen Európa. A legnagyobb ostobaságot az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen tudta kierőltetni magából, szerinte ugyanis az EU erősebb, mint a gyűlölet és a megfélemlítés. No, ebben egyelőre nem lennék ennyire biztos.

Már csak azért sem, mert a világban és Európában is bizony tapintható a gyűlölködés. Nézzünk csak az Egyesült Államokra! De elég itthon is körülnézni, nálunk is tapintható olykor a gyűlölet s a nyomában megjelenő álszent, képmutató viselkedés. Ugye nem kell felsorolni a fekete–fehér életek fontosságáról szóló vérengzéseket vagy a parlamentekben lejátszódó, ember­hez méltatlan jeleneteket, a civilizált (európai!) normákat rendre megszegő európai eseteket? Ezek ma már szinte megszokottá váltak.

Sajnos Von der Leyen nem mondta el, mitől erős Európa. Vagy mitől hiszi ő erősnek. Attól tán, hogy sosem a fontos dolgokkal foglalkozik, hanem csip-csup gyűlöletkampányokkal? Mitől erős, ha még ezeket sem tudja kezelni? Mert nem tudja, ezt látjuk évek óta az EU parlamentjében, a folyton rikácsolók Mekkájában. S vele ellentétben azt is látjuk, hogy Európát megfélemlítették. És rendre – a merényletekkel is – azt üzenik, hogy megfélemlíthető. Napnál világosabb az is, hogy Európa nem az összefogás, hanem a hatalmi harc terepe. De még véletlenül sem az a terep, ahol a világ multikulti-mániás, valójában kultúragyilkos sorsrontói elismernék hibáikat.

Kemény szavak, tudom, de cáfolja meg, aki tudja. Az ember életében sok mindenben hihet. Istenben, nemzetben, hazában, önmagában. Viszont nem hihet az erőszakosságban, a gyűlöletben, a bűnben, a rosszindulatban, a széteső erkölcsökben, a másik leigázásában, a pénz mindenek feletti hatalmában, a rend megbomlásában és hiányában. Márpedig erre látunk példát nap mint nap.

Beteg a világ, s benne nagybeteg Európa. Óriási tévedés azt gondolni, hogy a semmitmondás bajnokai lesznek a meggyógyítói. Szerintem nélkülük is lehetséges megtalálni a kapaszkodókat. Istenben, hazában, nemzetben és önmagunkban. Avagy a nyakunkban hordott keresztben. Mire várunk?

(A szerző újságíró)