Járosi Márton

Vélemény és vita

Politikai klímaizmus – Az elterelés

A politikai izmusok célja az emberi társadalom olyan irányelvekkel való befolyásolása, amelyek valamely politikai csoport érdekét szolgálják.

A politikusok politikai ideológia segítségével igyekszenek elfogadhatóvá tenni közéleti szerepüket és indokolni az érvényes társadalmi berendezkedés és közösség általuk javasolt módosítását, átalakítását. A politikai izmusok a társadalom gondjának, bajának megoldására, a „fejlődés” fenntartására kínálnak egyszerűnek látszó megoldásokat.

Az ökologizmus vagy zöldpolitika olyan politikai eszme, amely szerint az ember mindent csak tönkretesz. A 20. század második felében létrejött ezen politikai ideológia szerint lehetséges és szükséges a jelenlegi társadalmi rendszer leváltása.

Az „izmusra” végződő politikai ideológiák (marxizmus, kommunizmus, nácizmus, szocializmus, liberalizmus, globalizmus) végigkísérik a 20. századot. Gyakran tudományos jelzővel illetik magukat, ezzel igyekezve elősegíteni elfogadásukat. Közös jellemzőjük az emberellenesség, az erőszak, az emberölés nyílt vagy burkolt legalizálása. A politikai izmusok alapkérdése Lenin megfogalmazása szerint: ki kit győz le? A globalizmus vértelen háborúval, jogállami, pénzhatalmi fegyverekkel az ökologizmust kisajátította és saját szolgálatába állította. Mára a zöldpolitika, az úgynevezett környezetvédelmi és zöldgondolkodás nemcsak a globalista ideológia szövetségesévé, de zászlóvívőjévé is vált, s embermentő köntösben a nemzetállami rendet támadja. A zöldeszme mára azért vált hamissá, mert a környezetért őszintén aggódók jóhiszeműségét kihasználva a globalizmus eszközévé silányították, sőt világvallássá igyekeznek tenni. Ezt nevezhetjük politikai klímaizmusnak, amelynek semmi köze sincs a természetvédelemhez. Vagyis a klímatudomány politikai termékké változott, amit már nem tudományos eszközökkel művelnek és terjesztenek.

Yuval Noah Harari Sapiens és Homo Deus című sikerkönyveiben a darwinizmusnak a társadalmi folyamatokra való kiterjesztésével emberlétünk múltjáról értekezik és világunk jövőjéről vizionál. Szerinte a biológiai valóságokon kívül minden más fikció, narratíva. A kultúra, a gazdaság működése csakúgy, mint a vallások. A lényeg az, hogy a közösségek higgyenek benne, és természetes érdekük fűződjék ehhez a hithez. A vallás törvénye című fejezetben olvasható: „A vallás – a pénz és a birodalmak mellett – az emberiség harmadik nagy egyesítője.” A vallások alkalmasak arra, „hogy széles körű társadalmi és politikai rendeket legitimáljanak”. A vallásnak „univerzálisnak és térítőnek kell lennie”.

Az időjárás, a klíma olyan valóság, amely minden földi lényt, így minden embert is közelről érint. Az emberi életet valóságosan befolyásolja. Így válhat a globalizmus „tudományosan” megalapozott ideológiájává, sőt újabban már, a hagyományos vallások visszaszorulásával szinte vallásává a klímavédelem, amelyet a világmédia (ál)tudományos megalapozottsággal hirdet az egész világon.

Ennek feltételei adottak: a tudomány és a média nagy része a láthatatlan háttérhatalom befolyása alatt áll. A magát liberalizmusnak nevező eszme behatol az élet minden területére, születésünktől a halálunkig. Erre szocializálnak az óvodákban, iskolákban, egyetemeken¸ a munkahelyek többségében is ehhez kell lojálisnak lenni, ha érvényesülni akarunk. Benyomul a kormányhivatalokba, az egyházakba, minden emberi közösségbe. Szinte lehetetlen szabadnak maradni, ahogy Illyés Gyula írta: „eszmélnél, de eszme csak az övé jut eszedbe”. A Facebookra önként kapcsolódók szinte észrevétlenül ennek a világméretű kiszolgáltatottságnak lesznek aktív részesei. A világ népei önként lesznek a globalizáció megvalósítói és egyben áldozatai.

Az új világ létrehozásában a globális gazdaság a faltörő kos szerepét tölti be, amelynek következménye a politikai rendszerek globális átszervezése. Erről Yuval Noah Harari ezt írja: „Az államok egyre jobban alá vannak rendelve a világpiac machinációinak, a világcégek befolyásának, valamint a nemzetközi közvélemény és jogrendszer felügyeletének.” „A szemünk előtt készülő globális birodalmat nem egy bizonyos állam, inkább (…) egy multi­etnikus elit vezeti.”

A nemzetállamokat minden eszközzel meg akarják akadályozni önálló gazdaságuk építésében, és ebből a szempontból a civilizációnk hajtóanyagát biztosító energiaszektor kiemelt jelentőségű. A környezetet valóban kímélni, védeni kellene, amelyhez magatartásunkat kellene megváltoztatni, a fogyasztást kellene csökkenteni, ez azonban ellentétes a globális tőke érdekeivel. A globalitás jelszava a növekedés, a fogyasztás. Az egész világ globális gazdasága a növekedésre épít. A növekedés természetes következménye az energiafogyasztás növekedése. Az összes fogyasztást a népesség és az egy főre jutó átlagfogyasztás szorzata adja, és e két tényező közül az egy főre jutó fogyasztás (és nem a népesség!) növekszik gyorsabban. 1912–2012 között a világ népessége 4-szeresre, az energiafogyasztás 12-szeresre, a termelés 20-szorosra növekedett. A problémák oka az emberiség fogyasztásának megállíthatatlannak tűnő növekedése a véges Föld bolygón.

Szarka László szerint az energetikát kétszeresen hamis paradigmának rendelték alá. Mélyebben megismerni a természetet c. hozzászólásában (Magyar Hírlap 2020. szeptember 9.) Czelnai Rudolf magyar meteorológus akadémikus 2011-ben közzétett véleményét idézi: „Machiavellitől tudhatjuk, hogy a sikeres politika titka az, hogy a ráció mellett (ami fontos) szükség van valamilyen maszlagra is a tömegek számára (mert a rációra a tömegek ritkán vevők). No mármost, ha az energiaügy a ráció, és azt a klímaügy mögé eldugják, akkor ez azt jelenti, hogy a klímaügyet maszlagnak tekintik. Ez megnyitotta a baromfiudvar kapuját a rókák előtt… Így a politika mögé bújva beindult az évezred talán legnagyobb üzlete: a klímabiznisz.”

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének – 1995-ben Magyarország által is elfogadott – definíciója szerint klímaváltozás alatt kizárólag az ember által okozott éghajlatváltozás értendő. Következésképpen mindannyian, akik a klímaváltozásba a természetes eredetet is beleértjük, joggal minősülünk klímaváltozás-tagadónak. Sebeők János már tíz évvel ezelőtt ezt írta: „Most három szó diktál. Az erejénél fogva. Fenntartható fejlődés, megújuló energia és klímavédelem. E három szó tartja lelki terror alatt az egész világot. Közülük is legerősebb a klímavédelem.” „És úgy tűnik, ennek még nagy ára lesz. Mert ingyen nem szokás hazudni. A hazugságért előbb-utóbb fizetni kell. Márpedig egyre több jel vall arra, hogy jellegét tekintve a klímaváltozás körüli tömeghisztéria a H1N1 körüli cirkuszhoz hasonlít.”

A klímaváltozás dogmája az, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenység, a káros anyagok, leginkább a szén-dioxid kibocsátása okozza, amiért elsősorban az energiatermelő erőművek felelősek. Így vált a hagyományos energetika bűnbakká, az úgynevezett megújuló energiák pedig üdvöskévé, a kívül zöld, belül vörös politika zászlóshajójává. A klímavédelem = környezetvédelem = dekarbonizáció képletet sulykolják. Vagyis – a környezetvédelmet a szénmentes, zöld energiatermelésre egyszerűsítve – a megújuló energiaforrásokat indokolatlanul felértékelik, kivonják még a „piaci szabályozás” alól is.

Az első eredmény a karbonkvóta 1997. évi globális szintű bevezetése volt a kiotói egyezmény keretében. A kvóták részvényként működnek, beindul a kvótakereskedelem. Ám azóta a globális kibocsátás nem csökken, a kvóta alatt kibocsátó fejletlenebb (szegény) országok kvótáit a gazdagok veszik meg, akik termékeik árába beépítik. A szegényebbeket pedig a kvóta korlátozza fejlődésükben. A valódi cél nem a környezetvédelem, hanem a virtuális kvótakereskedelem volt, amellyel óriási haszonra lehet szert tenni. József Attilát idézve: „Ki felhőt elád az egen, s a földön telket vesz belőle.” Sajnos az Egyesült Nemzetek Szövetsége is egyre inkább eltér eredeti feladataitól, és a globális tőke kiszolgálójává válik. Az ENSZ alapokmányában többek között ez olvasható: „Megmentjük a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól.” Csakhogy a mai háborúkat már nem hagyományos eszközökkel vívják, az emberlét alapjait támadó modern, „vér nélküli” fegyverek „jó szándékú” ideológiai, vallási, informatikai köntöst öltenek. Figyelemre méltó, hogy a klímavédelmi világszervezetet (IPCC) is az ENSZ működteti, és újabban a nemzetközi migráció törvényesítését is szorgalmazza. Pedig „egyetlen rendelkezése sem jogosítja fel az egyesült nemzeteket arra, hogy olyan ügyekbe avatkozzanak, amelyek lényegileg valamely állam belső joghatóságának körébe tartoznak” – áll az ENSZ alapokmányában.

Sokatmondó, hogy a párizsi klímaegyezmény hatályba lépése óta nem csökkent, de egyenesen nőtt a kibocsátott szén-dioxid mennyisége. A „globálisfelmelegedés-ipar” által gerjesztett klímahisztéria azonban tovább dübörög. Ennek újabb aspektusa a tudatos bűntudatébresztés az emberekben, a félelemkeltés, hogy aztán erre alapozva erőszakolhassák rá akaratukat mindenkire. A „sötétzöld irányzatok” mára odáig jutottak, hogy a szén-dioxid-kibocsátást a népességszám csökkentésével lehet mérsékelni. Kiszámították, hogy egy ember évente mintegy hatvan tonna szén-dioxid kibocsátásáért felelős, ezért aztán ha valaki tenni akar a Föld egészségéért, akkor nem szaporodik. A szaporodás mérséklésével lehet a legtöbbet tenni a fenntartható fejlődés, a klímaváltozás megállítása érdekében. Ez már valóban a klímavédelem sátáni arca.

A klímakonferenciák propagandájában a világot meghatározó, globális gazdasági–politikai erők az éghajlatváltozást az emberi tevékenység következményének állították be. Ezzel sikerül szétteríteni, személytelenné, megfoghatatlanná tenni a tőke felelősségét az emberi társadalmat valóban fenyegető veszélyek kialakulásáért. Az emberi felelősségnek ez az értelmezése eltereli a figyelmet a valódi okokról. Miközben az emberiség nagy része egyre nagyobb nyomorban kénytelen élni, a nyugati ember olyan kényelmi szintet ért el, hogy az számára már testi és lelki károsodást okoz, de ez sem elég, még több termékre és szolgáltatásra tart igényt. A fogyasztási igény nő, ugyanakkor a rendelkezésre álló természeti erőforrások és az ember földi élettere véges. Ezért a gazdasági növekedés – amennyiben növekvő energia- és anyagfelhasználással folytatódik – elkerülhetetlen katasztrófa felé halad: vagy az erőforrások kimerülése, vagy a földi természet tönkretétele miatt. Önkorlátozás nélkül nem menthető meg az embe­riség. Alapvető kérdés, hogy a környezeti beavatkozások minimalizálása, a kapitalista terjeszkedő és a termelést/fogyasztást/profitot maximalizáló folyamatok közötti konfliktus feloldható-e.

Bogár László szerint tragikus tévedésünk, hogy az úgynevezett klímavitában nem vesszük észre, hogy „a láthatatlan közös ellenség vezet egymásnak minket, mi pedig hagyjuk vagy akár segítjük is.” A propaganda a tudást a jövő üzemanyagának tekinti, amellyel minden megoldható. Nagy kérdés azonban, hogy a tudást mire használjuk. A tudásnak erkölccsel kellene párosulnia, mivel tevékenységünkkel visszafordíthatatlan folyamatokat generálunk, beavatkozunk, globális és hosszú távú hatásokat idéz elő. A világ lehető legkisebb veszteségű üzemeltetéséhez, a világot fenntartó szeretetenergiát kellene mozgósítanunk. A materiális energiák elfogynak, de a szeretet energiái sohasem. A szeretet az egyetlen energia, amely a „használat/továbbadás révén szaporodik”. Ez lehet az egyetlen remény.

(A szerző az Energiapolitika 2000 Társulat elnöke)

Szerkesztőségünk a témában várja a további véleményeket, észrevételeket a publicisztika@magyarhirlap.hu e-mail címen

Kapcsolódó írásaink

Domonkos László

Domonkos László

Miniszterelnök a külvárosban

ĀA külváros, ahol cseperedtem, Szegeden van, de az időtlen, örök egy Angyalföldről alighanem már mindenki hallott

Lóránt Károly

Lóránt Károly

Klímavita – rendszerezni kellene a különböző a nézeteket

ĀA tudományos viták velejárója, hogy az ellentétes nézeteket vallók egymást kölcsönösen tudatlannak tartják, esetleg besorolják valamilyen utálatot keltő kategória alá, hogy azután aki valamit is ad magára, ne álljon velük szóba