Korompay Csilla

Vélemény és vita

Ripacsderbi, bitcoinpárttal

Hölgyeim és Uraim, ez a Közéleti Ripacsderbi újabb fordulója. Amint azt valóságshow-nkban megszokhattuk, nehéz helyzetben van a zsűri, borzasztóan aktívak a balliberális versenyzők

álláspont

Kivétel nélkül sikerült ismét olyan alakítást nyújtaniuk, amely száz százalékban megfelel a vetélkedő követelményének: hatásvadász, harsány gesztusokkal, imitált, túljátszott érzelmekkel igyekeztek meghódítani az erre fogékony, részben brazil szappanoperákon szocializálódott közönséget.

Természetesen ismét az élmezőnyben végeztek a színművészetisek. Itt megjegyzendő, hogy bár a ripacskodás általában a valódi színészi tehetség hiányát jelzi, előfordul, hogy inkább a rossz rendező számlájára írható… Mindenesetre az elmúlt napokban igazán belehúztak, az állami fenntartású egyetem vezetőváltása elleni tiltakozásukat az ’56-os hősök forradalmához hasonlítva, sőt annál is komolyabb teljesítményt tulajdonítva maguknak. Bár tüntetésükön a Nemzeti dal tabletről való, rendkívül színvonaltalan felolvasásáért pontlevonás jár, hiszen ez még ripacskörökben is értékelhetetlen, azonban a 444.hu által készített videóban megszólaló hallgatók felhozták a csapatot, amint a piros-fehér ragasztószalagból kokárdát készítve arról beszéltek, hogy „egyre kevésbé félnek, mert ennél félelmetesebb már nem tud bekövetkezni”, és utaltak a kikapcsolt wifire s az átmenetileg megszüntetett vezetékes internetre. Elhangzott továbbá, hogy „nincsenek válaszok”, holott, mint tudjuk, ők nem hajlandók tárgyalni az új vezetéssel. Emellett jár a szokásos bónusz az esetleges külföldre való távozás meglebegtetéséért.

Erősen kezdett ripacsderbink új csillaga, Niedermüller Péter polgármester, aki korábban a „rémisztő fehér képződményekről” szóló eszmefuttatásával csak a selejtezőig jutott – és mint tudjuk, nem válogatták be a Piti Tolvajok című szórakoztató magazinműsorba sem, mivel a szerkesztők szerint túl régen történt az a bizonyos eset a berlini Humboldt Egyetemmel. No de most, valljuk be, sziporkázott. Bár valószínűleg sokan olvasták már, idézzünk fel pár mondatot zseniális Facebook-bejegyzéséből, amelyet azután írt, hogy csúnyán lebuktak az erzsébetvárosi bitcoinbányával. „Nehéz nap ez a mai. Nem akarom eltúlozni, de alig kapok levegőt. (…) A DK egyik tagja, egy önkormányzati képviselő áramot lop hivatali irodájában. (…) Hányszor és hányszor elmondtam, a politikai tisztség – mindegy, hogy milyen szinten – morális elkötelezettséget és elköteleződést is jelent. Egyszerűen fáj, ordítani tudnék, hogy mi az öreg ördögnek kell ilyen baromságot csinálni? Tényleg le vagyok sújtva, mélységesen fel vagyok háborodva, erre egyszerűen nem voltam felkészülve.”

Igen, igen, látom, a zsűritagok nem is kérnek szót, ehhez valóban kár bármit hozzátenni, szinte mindannyian a tízes pontszámot mutatják fel. Kíváncsian várjuk Niedermüller újabb produkcióját, amikor majd feldúltan áll az előtt, hogy a DK-t a dark webről, így – legalább is közvetetten – a legsötétebb bűncselekményekből származó forrásból is finanszírozzák. Nem akarom elkiabálni, de lehetséges, hogy megvan a következő forduló győztese.

Ezúttal azonban még nem sikerült megelőznie a bitcoinpárt elnökét. Gyurcsány Őszödi Ferenc minapi posztjának témája: „lehet-e a politika nyelve a szeretet”. Példaként kifejti, hogy „amit a kormányfő és, mondjuk, a házelnök csinál, az tényleg gyalázatos, talán csak szerepet játszanak, de az is lehet, hogy valóban rossz emberek. Nem tudjuk, mi lakozik bennük” – írja a magyar politika Coelhója. S mivel tisztában vagyunk azzal, hogy őbenne mi lakozik, a zsűri és a közönség szavazatai alapján ismét övé a kupa. Töltsön már neki valaki!

(A szerző főmunkatárs)

Kapcsolódó írásaink

Lezsák Sándor

Lezsák Sándor

Búcsú Rubovszky Andrástól

ĀJómagam a nyolcvanas évek közepétől lehettem Rubovszky András közéleti küzdőtársa, ami az évtizedek súlya alatt barátsággá nemesedett

Deme Dániel

Deme Dániel

Nem, a pápa nem pártolja a melegházasságot

ĀHatalmas vitát keltett Ferenc pápa egy dokumentumműsorban elhangzott kijelentése, amelyben állítólag támogatását fejezi ki az egyneműek közti házasság kérdésében

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom