Szerencsés Károly

Vélemény és vita

Önkéntes nagyidő

Van úgy, hogy rebellióra van szükség, és van úgy, hogy békés építkezésre

Van, hogy akkor tör ki a forradalom, ha már úgy érzi a nemzet, hogy nincs hová hátrálni, de olyan is akad, hogy – bár jogosan – de váratlanul támad fel benne a rebellió szelleme. Kiszámítani, tudományos magyarázatot adni erre nehéz, többnyire olyan értelmezések is születnek, amelyek a legritkább esetben állják meg a helyüket. Sémákat igyekeznek ráhúzni a történelemre, „szükségszerűségek” látszattörvényeit. Minket, magyarokat szokás „rebelliseknek” nevezni, nem is ok nélkül, de éppen ezért kell jobban megbecsülni azon időszakokat, amikor lehetőségünk adódik a fejlődésre, a felzárkózásra a nálunk szerencsésebb vagy lehetőségeikkel jobban sáfárkodó nemzetekhez, régiókhoz. Írom ezt szándékosan éppen ma, szépséges forradalmunk kitörésének évfordulóján.

Mert van úgy, hogy rebellióra van szükség, és azon az 1956-os keddi napon biztosan így volt. Pedig nem számított ilyesmire szinte senki. Még az eseményekben részt vevők nagy többsége sem. Hogyan gondolhatta volna a diák, ipari tanuló, munkás vagy katona, hogy este fegyverrel a kezében ostromolja majd a Rádiót, honnan tudhatta volna, hogy a barátjának a szívét golyó járja át, hogy vér folyik a macskakövön, s ő ott lesz az események sűrűjében, s hogy ebből forradalom lesz, véres szabadságharc az oroszok ellen, s hogy ölni fog ő is, amitől irtózott, de a háborúban nem lehet megfutamodni, mert már régen nem igaz, hogy „Rákosi, Farkas, Gerő – velük az erő”, hanem az az igaz, hogy „aki magyar velünk tart!”. Forradalomban a realitások elveszítik az értelmüket, s éppen ez építi fel a paradoxont, hogy a vesztes forradalom is hasznos, legalábbis a nemzetnek, a közösségnek. Ezért, hogy a korai halál mártíromsággá nemesedhet.

Forradalom nagyon kevés volt az emberiség történetében, legalábbis ilyen valódi forradalom, a maga irrealitásával, vezér nélküliségével, valódi népfelkelésével, győzelmével és bukásával, keresztre feszíttetésével, megtagadásával és harminchárom év múlva a feltámadásával. Nem azt mondom, hogy itt mindenki hirtelen forradalmár, demokrata meg hazafi lett, egyáltalán nem. Mint ahogy nem volt így 1848/49-ben sem. De negyvennyolcat megelőzte egy hosszú politikai előkészítés, s ha korlátozottan is, de ott volt az Országgyűlés, tagjai közt olyan vezérekkel, mint Batthyány Lajos, Széchenyi István, Deák Ferenc, Kossuth Lajos és sokan mások. Működtek a megyegyűlések, némi sajtó is, s persze hatottak a költők! S a „népek tavasza” teremtette meg a kedvező nemzetközi környezetet. Mindez hiányzott 1956-ban, s mégis! Vagy talán éppen ezért. Talán ez a spontaneitás különbözteti meg ezt a mi forradalmunkat minden más világmegváltástól.

Van úgy, hogy rebellióra van szükség, máskor meg békés építkezésre. És amikor nagy a baj? Volt részünk ilyesmiben is. Mikor végveszélybe került az országunk, a nemzetünk is, mint 1918 októbe­rében. Békés építkezésre akkor már aligha volt mód, de kockára tenni mindent? S forradalomnak nevezni néhány önjelölt „világmegváltó” hatalmi ambícióit, akik közül ráadásul jó néhányan valami nagyon is tudatos idegen érdek kiszolgálói, mások „félreértések” áldozatai voltak, kérdéses. Álforradalomnak inkább. De az tény, hogy 1918 októberére ugrásra kész volt egy csoport – évtized óta készült erre -, hogy a hatalmat átvegye. Volt szervezettsége, pénze, és voltak lapjai, voltak vezetői is. Ideo­lógiája is, több is. És a hatalom az ölébe hullott a körülmények folytán. Forradalomnak csak akkor nevezhetnénk megalapozottan, ha a nemzet és a demokrácia érdekében érdemi lépéseket tett volna. De az egész csak a látszat szintjén mozgott. Nagyon sokba került ez nekünk. Ezért már tudjuk, hogy ilyenkor erős akaratra, hitre és organizációra s bizony bátorságra van szükség az álforradalmárokkal szemben.

Az álforradalom nagyon káros, mert illúziókat táplál, megtéveszt, s mire kiderül, hogy a király meztelen, nincs szó sem a nemzet védelméről, sem a szabadságról, az álforradalmárok már árkon-bokron túl járnak. S nekünk szembesülni kell a véres valósággal. 1919-ben a kommunisták és szociáldemokraták puccsa, a „proletár” diktatúra jelentette a szembesülést. S aztán román, cseh, szerb megszállás, Trianon. De volt még egy álforradalom negyedszázad múlva is, amikor megint nagy volt a baj, megint erős akaratra, hitre, organizációra s bátorságra lett volna szükség, de egyikből sem volt elég, s jött a „hungarista forradalom”. Álforradalom persze, s itt már nem is figyeltek arra, nehogy összecsússzon a puccsal. A „szociális forradalom” elmaradt. Miként korábban Imrédy Béla „csodás forradalma” is. A német megszállók által került a nyilasok kezébe a hatalom, és körülbelül akkora befolyásuk is volt az eseményekre, mint egykoron Károlyiéknak. „Ideges és nyughatatlan agyak” mindig lesznek, s meggátolni, hogy hasonló manőverekkel újra hatalomra kerüljenek, ez történelmi felelősségünk.

Nem csodálom, hogy sokan elbizonytalanodnak a történelmi útvesztőkben, s összezavarodva újra és újra elkövetnék azokat a hibákat, amelyek miatt annyit szenvedett nemzetünk és hazánk. Legbiztosabb fogódzónk 1956 forradalma. Ezt nem előzte meg ezernyi árnyalatú reformkor, amelynek végpontján Széchenyi és Kossuth – s velük a rebellió és az építkezés – feszültek egymásnak. Sem a „modern” huszadik század önpusztító felelősségtudata és mindent elpusztító felelőtlensége, amely a világnézeti harc álarcában tetszelgett. A mi 1956-os forradalmunkat nem készítették elő világnézeti „beállítások”, srófos agyú „világmegváltók”, egyszerűen csak kitört. Nem a Petőfi Kör miatt, nem az Irodalmi Újság miatt, nem Nagy Imre miatt, nem az Írószövetség miatt, nem az SZKP XX. kongresszusa miatt, nem Gerő Ernő rádióbeszéde miatt, nem a Szabad Európa Rádió hírei miatt, nem is az egyetemisták felvonulása miatt, nem azért, mert a komplett állami és pártvezetés előző nap még Jugo­szláviában volt, nem azért, mert kicsi volt a fejadag. Ezek mind csak a körülmények. Ez a forradalom azért tört ki, mert egy nemzet elviselhetetlennek érezte megalázását, szabadságának és nemzeti mivoltának brutális korlátozását. Végül is mindig erről van szó. Pedig hajlunk mi a kompromisszumra, de ha az bűzlő kapituláció, azt megérezzük rögtön.

Ez a forradalom egyedülálló, mert olyan új rendszert hozott volna létre, amely a mai napig is csak remény, s megvalósulására egyre kevesebb az esély. Politikai rendszerben demokráciát (szabadságot), gazdasági rendszerben a közösségi tulajdon valós – és életképes – működését a köz javára. A munkástanácsok révén, az üzemi bizottságok révén. S emellé a magántulajdon szabadságát is. Naivitás? Irrealitás? Eldönthette volna az idő. Egyedül persze nem ment volna, de hátha ragadós lett volna a példa. Nemcsak a status quo fenntartásában értett egyet a Szovjetunió és a Nyugat 1956-ban, de abban is, hogy ezt a kísérletet meg kell akadályozni. Így az kétségtelen, hogy minden internacionalista (marxista, globalista és lényegét tekintve nemzeti szocialista) erőszakos beavatkozás a társadalmi rendszerekbe csak álforradalmi lehet, s valódi forradalom kizárólag nemzeti alapon, közösségi alapon, szabadságért létezhet. Mert a nemzet és a szabadság jár együtt kéz a kézben, a „nemzetköziség” pedig csak álcázza valamely ismeretlen erőkoncentráció vagy akár állam, vagy államcsoport hatalomért, uralomért folytatott harcát.

Zaklatott időket élünk, s hogy mi van túl a zaklatottságon, mit takar a világ mostani súlyos betegsége, egyszer kiderül. Addig is kimászom a lyukas zászlóhoz, megigazítom – a szél felcsavarta a rúdra –, majd elolvasom Zelk Zoltán Sztálinhoz írt ódáját, utána Rákosit dicsőítő himnikus költeményét. Darabjáért egy-egy Kossuth-díjat kapott. Majd beülök vele a cellába. Jó lesz kijózanodni, s megbeszélni, mi is történik? Végóráit éli a világ? Igaz, őt másfél év után kiengedi Kádár (egy másik álforradalmár), s én még mindig itt ülök. Az én nagyidőm önkéntes életfogytig tart.

(A szerző történész)

Kapcsolódó írásaink

Nagy Ervin

Nagy Ervin

Miért nem szavaz a jobboldal Pálinkás Józsefre?

ĀPálinkás József nem az első és valószínűleg nem is az utolsó „szabadelvű-konzervatív” közszereplő, aki a Fideszt vagy annak holdudvarát elhagyva miniszterelnök-jelöltnek jelentkezik az ellenzéki szivárványkoalíció élére

Bán Károly

Bán Károly

Baloldali forradalmas

ĀÁlljon meg a menet, mert itt már nem a menyasszonyt, hanem a forradalmat lopják. Meg a köztársaságot próbálják kisajátítani

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom