Kondor Katalin

Vélemény és vita

Néhány szó a partnerségről

Gyűlnek, egyre csak gyűlnek az adatok és a tapasztalatok annak a ténynek a megállapításához, hogy nem az Európai Unió az a szellemi közeg, amelyhez tartoznunk érdemes

Semmi, de semmi nem bizonyítja egy civil és politikán kívüli, ám a világ dolgai iránt érdeklődő magyar ember számára, hogy egy olyan társaságban kellene léteznünk, amelyben mindenkit más mércével, leginkább kényük-kedvük és nem éppen tisztességes érdekeik alapján mérnek meg. Egy olyan társaságban, amely rendre elfelejti döntéseit logikus érvekkel alátámasztani, és amely számos alkalommal boszorkányüldözést rendez, ha valaki más álláspontra helyezkedik, mint amit ők ad hoc jelleggel kitalálnak.

Tényleg ez lenne az a közösség, amelynek eszméit, érdekeit mézes­madzagként lobogtatták meg előttünk a hajdani okosok? Tényleg ezeket az acsarkodó, számtalanszor hazudozó, önmagukat is megannyiszor megcáfoló, isiászos, alkoholmámoros embereket kellene nekünk tisztelnünk? Őket kellene partnernek tekintenünk?

Hát nem! Tegyen bármennyi erőfeszítést akármelyik politikai oldal, nem lehet partnernek tekinteni egyetlen – boszorkányüldözést napi politikai szintre emelő – embert, pártot, érdekközösséget sem, amely a döntéseit állandóan változtatgatja, amúgy meg az unió szervezetei mögé bújva rendre azt próbálgatja bizonyítgatni, hogy a semmi valami. Mindez azért jutott eszembe, mert Orbán Viktor miniszterelnök a minap – idézem – „a nemzetközi támadások közös nevezőjének Soros Györgyöt nevezte, aki megveszi a nyugat-európai politikusokat, hogy növelje a befolyását”. Csupán ennyi elegendő ahhoz, hogy meginogjon a hitünk abban, hogy partnerek tudunk lenni az unióban.

Hogyan lehet partnere egy milliárdos által megvett, annak hagymázas, érdekorientált és nyíltan sosem megvitatott elképzeléseit szolgamódon, önérdekből elfogadó embereknek egy önállóságra törek­vő, szuverén ország? Amely sajnos elhitt az uniónak sok mindent, például azt, hogy előmozdítja a békét. Tényleg előmozdította? Inkább képzett harcosokat engedett be menekültek címszó alatt.

Aztán: a szabadságon, biztonságon alapuló belső határok nélküli térséget biztosít. Valóban? Nincs nap, hogy valamilyen késes, robban­tásos, erőszakos támadás ne történne. A szabadság és a biztonság jegyében. Továbbá: elvileg az unió fokozza a szolidaritást a tagállamok között. No, egyelőre a boszorkányüldözést fokozta, nem kicsit, nagyon. Kizárólag a szintén megígért kulturális sokszínűség jegyében.

Sorolhatnánk még az ígéreteket, a hajdani elképzeléseket, s bizony, ha visszanézünk az elmúlt tizenhat évre, amelyet az unió tagjaként töltöttünk, már a hajdani, szépnek festett tervek olvastán is gyanakodnunk kellett volna. Az ígéretek már akkor is ködösek voltak, s maradtak is. Például: az EU olyan társadalmat épít, amelyben a befogadás, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás és a megkülönböztetés-mentesség a norma. Nem emlékszem, hogy meghatározták volna, kit kell befogadni és miért, kivel kell toleránsnak lenni és miért, ki dönti el, mi az igazságosság és mit jelent a megkülönböztetés-mentesség valójában.

Fogalmi zavarokra épült tehát az unió, s ennek isszuk még ma is a levét. A lételeme pedig a harc lett. Harc az egyesült európai államok megvalósításáért. S ha ez megvan, jöhet a világhatalomért folyó harc is, megtűzdelve egyéni hatalmi célokkal és pénzügyi érdekekkel, amelyek csupán csak a beavatot­tak céljait és érdekeit jelentik. S ezen célokat és érdekeket, valamint a megvalósításukat lehetővé tévő eszközöket sikerrel rejtegetik a szemünk elől. Soros nyilván egy előretolt helyőrség csupán.

A napi gondokkal küzdő emberek pedig belefáradtak már a méltó emberi életért folyó harcba. Én legalábbis ezt érzékelem. Nem értik, miféle összeesküvések jönnek létre a hátuk mögött, s elegük van a harcból. Holott már ma is harcban állunk, ezt csak a vak nem látja. Harcban a tisztességért, a hazáért, a gyermekeink normális életéért, az aberrációk háttérbe szorításáért és így tovább. Mi, magyarok, és még néhány ország középen áll. Az ütközőzónának is a közepén, értékes területeket birtokolva. Sok-sok évszázad alatt sem a nyugatnak, sem a keletnek nem hódoltunk be, ezért nem ölelt keblére bennünket egyik sem. Csak az árulóink kellették és kelletik magukat mindmáig, hol az egyik, hol a másik oldalnak, de partnerséget a szó valódi értelmében sosem érezhettünk úgynevezett szövetségeseinkkel.

Nemcsak velünk, hanem a fejünk felett is folyik a harc tehát – ellenünk. A sajtó jó része elkeni, elken­dőzi a lényeget, hazudik, torzít, többnyire köze nincs a valósághoz. Több okos ember, köztük egy nagyon okos, egy bizonyos Rudolf Steiner, osztrák filozófus, s leginkább polihisztor, aki a múlt század elején élt és gondolkodott, megosztotta híveivel az egyik bölcs gondolatát: „Ha meg akarják alapozni a kereskedelmi és ipari világ uralmát, akkor két részre kell osztani a világot. Egyetlen kereskedelmi birodalom sem létezhet az ellenpárja nélkül. Nem lehet az egész világot egységes birodalommá tenni, mert akkor nem lehetne kereskedelmi világuralmat alapítani.”  

Íme a hatalom hajdani célja, amelynek léte már rég bebizonyosodott, egyben bizonyítéka annak is, hogy itt, középen mi útban vagyunk. Steiner óta viszont „szintet léptünk”. A világ mai célja ugyanis – ez is kiderült már – eggyel tovább megy, valamifajta beteges egységesítés, egy valódi, és nem két részre osztott világbirodalom kiépítése zajlik, méghozzá oly nyílt módszerekkel, amelyek lassan egyre több ember számára válnak nyilvánvalóvá.

A fenti sorok olvastán bizonyára sokakban megfogalmazódott a kérdés, vajon hogyan kell és lehet harcolni a beteges eszmék ellen. Nem könnyű rá válaszolni, pedig a napnál világosabb, hogy úton vagyunk a nemzethalál, azaz a nemzetek megszüntetése felé, egy új világbirodalom kialakítása zajlik. Az európai nemzetek, no meg a világ masszává gyúrása – akár a fentiek bizonyítékaként – már elkezdődött. Hosszan sorolhatnánk a jeleit, bizonyítékait, a mindent elöntő bulvár agymosásától a birodalmi célokért küzdő „beavatottak” ármánykodásáig.

Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök is utalt rá, a harcot komolyan kell venni. Sajnos nemigen ismerjük a harci módszereket, sem az agymosás ellenszerét, vagy tán nem merünk tenni ellene. Én sem ismerem, de a bátorságot mindenképpen fontosnak tartanám. Ezenkívül csak egy olyan ötletem támadt, amiért valószínű sokan „leszólnak” majd.

Volt ugyanis egyszer egy Petőfi Sándor, akiről még holtában is hazudunk. Ő írta A XIX. század költői című verset. Kéretik újra elolvasni. Most csak egy kis részletét írom ide: „Vannak hamis próféták, akik / Azt hirdetik nagy gonoszan, / Hogy már megállhatunk, mert itten / Az ígéretnek földe van.” S még egy részlet: „Ha majd a szellem napvilága / Ragyog minden ház ablakán: / Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, / Mert itt van már a Kánaán!”

Nem tudom, lesz-e itt, a földön valaha is kánaán. De azt tudom, hogy a magyar költészet és szellemi élet nagyjaitól rengeteg segítséget kaphatunk egy emberhez méltó élet megteremtéséért folyó küzdelemhez. Úgyhogy nekünk szerencsénk van. Ez a legjobb hír, amit mondhatunk.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Máté és a dobok

ĀFricska. Nyugvópont felé közeledik az SZFE-ügy, és ez jó dolog. A színitanoda nemrég kinevezett kancellárja közleményében minden tárgyalást támogat, de befejezettnek nevezte a „tanköztársaságot”

Putsay Gábor

Putsay Gábor

Tovább támogatott családok

ĀNéhány nap is elég volt ahhoz, hogy felpezsdüljön a lakáspiac azoknak a bejelentéseknek a hatására, amelyek valóban könnyebbséget jelentenek az építkező családoknak

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom