Feiler József

Vélemény és vita

Klímaváltozás – Dura lex, sed lex

A szabályok nem tagadhatók és nem kijátszhatók

Nem a természet törvényeire gondolt Ulpia­nus Domitius, a második és harmadik század fordulóján élt jogtudós, amikor közmondássá vált tételét – Dura lex, sed lex: a törvény kemény, de ez a törvény – megfogalmazta, de ma e tekintetben is egyre erősebb az igaz­sága. Egyre gyakrabban találkozunk azzal, hogy természeti törvényekből következő jelenségeket próbálnak relativizálni, esetenként egyenesen tagadni emberek. Úgy tekintenek a természeti törvényekre, mint társadalmi konstrukciókra, amelyekkel kedvük szerint lehet játszani. De a természeti szabályok nem tudják, hogy nekik meg kellene változni vagy meg kellene szűnni.

Nehéz elkerülni a párhuzamot, hogy ne gondoljak a járványtan alapvető szabályaira, amelyek matematikai kegyetlenséggel (szépséggel?) írják le, hogyan terjedhet egy járvány, hogyan nőhet vagy tűnhet el egy fertőzés. Az ember okozta éghajlatváltozás mögött álló üvegházhatás természeti törvényei is az alkudozást nem ismerő összefüggések közé tartoznak. Naivitás azt hinni, hogy a természeti törvények, törvényszerűségek kapcsán haladékot kaphatunk, hatásaik alól „kidumálhatjuk” magunkat, vagy tagadásukkal érvényteleníteni tudjuk azokat, még ha tudjuk is, hogy az emberi elme így is próbál védekezni a traumákkal, nehézségekkel szemben.

Pedig így tesznek korunk botcsinálta klímaszakértői, akik a hozzáértő tudósok 99,9 százaléka által képviselt tudást nagyívűen cáfolják néhány internetes videó és pár Facebook-bejegyzésből összerakott világképük alapján. Szerencsére az általános társadalmi hozzáállás nem ilyen, a legtöbb országban a szakértelem és a tudás határozza meg a kormányzati cselekvés alapját. Magyarországon is ezt látjuk, és ismét adódik egy párhuzam a járvány és a klímaválság kezelése között: ahogy az ország vezetése a koronavírus ügyében tudósokkal, szakértőkkel tanácskozva mérte és méri fel, milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy minimális társadalmi károk mellett védjék az állampolgárokat, a klímaváltozás elleni küzdelemben is egyre inkább látható a hasonló törekvés. A klímaválság kezelésére, megoldására való, a kormányfő és az ország vezetése részéről egyre konkrétabb lépésekben is tetten érhető igyekezet – például a magyar parlamentben idén elfogadott, a klímavédelemről szóló törvény – szükségessége pedig csak önmaguk tudásának korlátait fel nem mérő emberek által kérdőjeleződhet meg.

A bizonytalanság, a tagadás

Egy másik alapvető tulajdonságuk a természet szabályainak, hogy bonyolult valóságot írnak le. Ezért maguk a szabályok is bonyolultak, összetettségük túlmutat a newtoni mechanika iskolában tanult ok-okozati rendszerén. A komplex valóság leírására modelleket lehet használni, amelyek maguk is komplexek, működésük és korlátaik ismerete szakértelmet követel. De még a komplex modellek is csak korlátozottan tudják a valóságot leírni, ami bizonytalanságot okoz. Ez a bizonytalanság nem azt jelenti, hogy nincs alapja a tudásunknak, csak azt, hogy belátjuk a tudásunk korlátait.
A klímaváltozással kapcsolatos ismeretek terén jól megfigyelhető, hogy az elmúlt évtizedekben miként nőtt ismereteink azon részhalmaza, amit biztos tudásként tarthatunk számon, és miként csökkent azoké, amelyek kapcsán csak valószínűsíthető, hogy milyen összefüggések vannak, és mi milyen változásokat eredményez. A tudás és a bizonytalanság nagyságrendben eltérő arányát ismerve sem elfogadhatók azok az érvek, hogy miért ne vegyük komolyan a klímaválságot. A jelenség itt van velünk, nem elkerülhető, nem tagadható.

A jólét nem önkorlátozó

Az, hogy mégis akadnak – időnként sajnos akár szakértőként feltűnő – tagadói az ember okozta klímaváltozásnak, talán egy újabb, a járványkezeléssel ismét párhuzamba állítható jellemzőnek is köszönhető: sem a koronavírus, sem a klímaváltozás elleni küzdelem nem nyerhető meg áldozatok nélkül. A nagyobb társadalmi célok, biztonságunk, életünk védelme érdekében rövid távon kisebb áldozatokat kell hozni. Ezek az egyéni érdekek, szokások és életvitel módosítását, átalakítását is jelenthetik – amelytől a jóléti társadalmakban elszoktunk, azok miatt felhördülünk, noha látnunk kellene azt is, hogy a szükséges áldozatok embertársaink többségének már most is a mindennapi, kényszerű valóságot jelentik.
A jóléti társadalmakban ezek azok a nehéz helyzetek, amikor a vezetőknek felül kell emelkedniük a másnapi népszerűségi index alakulásán, és hosszabb távú, de komolyabb hatású tényezőket kell figyelembe venniük. Ilyen döntések nyomán lehet egy politikusból államférfi(nő). Az EU és Magyarország vezetői is, józan ésszel, a tudományosan megalapozott megoldásokat keresik, amikor elfogadták, hogy 2050-re az üvegházhatású gázok kibocsátását megszüntetik.

Ki a hazafi?

A klímaváltozás ma már sajnos nem egy elvont fogalom, itt van a mindennapjainkban. Akik mezőgazdasággal, természettel foglalkoznak, már tapasztalják a természet könyörtelenségét, a változásokat, amelyeket nem köszönünk meg. Amit tudunk, az alapján egyértelmű: olyan mértékben avatkoztunk már bele a bolygó éghajlati rendszerébe, amivel az emberiség története során még nem tapasztalt változást okoztunk. A változás mértéke messze túl mutat azon, amihez a múltban emberi civilizációk sikeresen alkalmazkodtak (nota bene: számos civilizáció, például Ubar, Angkor, a maja civilizáció, egyiptomi királyságok pusztulása kapcsolható klimatikus viszonyoknak a mostaninál kisebb változásához).
Nekünk is fel kell tennünk tehát a kérdést: mennyiretörődünk azzal, amit őseink, elődeink felépítettek? Mennyire törődünk azzal, hogy amiért küzdöttek, az fennmaradjon?

Az elvont, az ENSZ környékén és környezetvédők által hangoztatott elővigyázatossági alapelv a hétköznapi embereknek nem sokat mond. Ha viszont valakinek van gyereke, esetleg unokája, akinek a sorsát a szívén viseli, akkor már megérthető – sok mindent megteszünk azért, hogy ne legyen sokkal rosszabb az ő életük, mint ahogy mi élünk. De ma, a párperces videók instant világában a hazafiság, az elmúlt generációk közös nagy projektjét és eljövendő generációk életlehetőségeit figyelembe vevő gondolkodás, a rómaiak pietasa már nehezen található meg. Ha mégis fontosnak tartjuk ezt a gondolkodást, nehéz lenne vitatni, hogy ma a hazafiság nem a klímaváltozás tagadásához, hanem ahhoz kapcsolódik, hogy mindent megtegyünk az évezredes projekt – Magyarország – fennmaradásáért.

Nem túlzó szavak ezek? Nem. A klímaváltozás és az ezzel párhuzamosan tapasztalható egyéb globális trendek, mint a fajok kihalásának hatodik hulláma, mind egy olyan jövőkép felé mutatnak, ahol az életfeltételek romlanak. Egy olyan jövőkép felé, amelyben alapvető, számunkra adottnak tűnő feltételek – mint az ivóvíz, az élelem vagy akár a jó levegő – már társadalmi és országok közötti konfliktusok forrásaivá válnak. A globális felmelegedés gyorsulásával, a tengerszint emelkedése miatt tengerparti települések válnak lakhatatlanná, miközben jobb feltételekkel rendelkező vidékek, országok kivédhetetlen migrációs hullámokba fulladva veszthetik el azt, ami még élhetővé tette őket. Az előttünk álló, apokaliptikus szintre is eljutó változásokkal könyveket lehet megtölteni – tudományos könyveket.

 Naivitás azt gondolni, hogy ez a félelmetes jövő elkerülhető azzal, hogy homokba dugva a fejünket „klímahisztinek” nyilvánítjuk a tudományosan megalapozott aggodalmat és tudomány által sürgetett fellépést, és nem teszünk meg mindent családunk, utódaink vagy Magyarország érdekében. Nem csak rajtunk múlik ez a küzdelem, hiszen globális a probléma. De a kihívás átrendezi a társadalmak, gazdaságok működését, és akik későn lépnek ebbe az irányba, azok lemaradnak relatív helyzetüket tekintve a klímaváltozás szép új világában. Vesztesnek lenni pedig nem jó, ha a természet kemény törvényei irányítanak.

(A szerző a European Climate Foundation regionális igazgatója)

Szerkesztőségünk a témában várja a további véleményeket, észrevételeket a publicisztika@magyarhirlap.hu e-mail címen.

Kapcsolódó írásaink

Nagy Ervin

Nagy Ervin

A szerződések kultúrája

ĀEurópát leváltotta az Európai Unió, a kultúrát a jog, az anyanyelvek hagyományos szemantikáját a politikai korrektség

Gazdag László

Gazdag László

Thunberg-pánikban

ĀHirtelen beköszöntött 1300 körül a kis jégkorszak, gyors lehűlés ment végbe, és Grönland gyorsan eljegesedett