Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

A „névadás” nehézségei

A névadás nehézségeiről a hibridpártokat létrehozó, a túlélésért látványosan kapaszkodó politikusok helyett jóval megbízhatóbb adatokkal szolgálnak a normális családok

Amikor a (korábban „maszoposoknak” becézett) szocialisták közül kilépett Szanyi Tibor új pártjának a nyáron az ISZOMM (Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom) nevet adta, nem tett mást, mint a mozaikszó végén szereplő dupla M-mel megkülönböztette magát Gyurcsánytól. (Hiszen a rosszindulatú híresztelések és a rosszindulatot igazoló médiaszereplések nyomán mindketten aktív tagjai az „iszommozgalomnak”, ráadásul a „maszoposok”, karöltve a kar, fejet hajtva a fej és megtestesülve a test nélküli Párbeszéd Magyarországért név mérhetetlen népszerűségével, lassan már csak a delíriumos szavazóbázisra számíthatnak. S még mindig van esélyük az öt százalék elérésére – ami nem fest túl optimista képet hazánk érettségéről.)

S amikor a Volner Párt megalakulásáról hallottuk a hírt, azért lepődtünk meg, mert ritka az olyan önfelvállalás a mai magyar ellenzéki politikában, amelynek épp a személyi kultusz mitológiája adja meg a keretet. Volner János azt gondolta magáról, hogy eléggé szimbolikus személyiség ahhoz, hogy különleges helyet foglaljon el a Mi Hazánk és a balos Jobbik között, és így, az identitásingadozás után, nem gondolkodott semmilyen fantázianévben, hanem egyszerűen úgy döntött, hogy önmagáról nevezi el a pártot. Volner nem sejti, hogy neki nincs helye a Jobbik és a Mi Hazánk között, viszont Szanyival együtt jól ráérzett arra, hogyan kell tovább szabdalni az ellenzéket. (Ennek elsősorban Gyurcsány örül – és ennek elsősorban Gyurcsány nem örül. Mert ő a „szabásmintát” mindenekelőtt önmagához méretezi, ám ha a panamázó szabó ötleteit mások is színesíteni szeretnék, úgy jár, mint a filmbéli sztár: ez lesz az egyik legrosszabb alakítása.)

A névadás nehézségeiről a hibridpártokat létrehozó, a túlélésért látványosan kapaszkodó politikusok helyett jóval megbízhatóbb adatokkal szolgálnak a normális családok. De a normális családok is úgy gondolják néha, hogy a gyermekük legyen különleges már azzal is, hogy milyen keresztnevet visel – és jó esetben tényleg meg is keresztelik a kisdedet. Arról, hogy kit hogyan hívnak, a név viselője nem tehet. Magam a Ferenccel, ha 2019-ben születtem volna, a 63. helyet foglalnám el. Ez nem zavar. Azt se bánom, hogy megelőzne a Bence és Zalán, a Hunor, a Bendegúz és Attila, ám hiába jelent karácsonyt a hatodik legnépszerűbb Noel, vele és a 14. helyen álló Benett-tel sem tudok mit kezdeni. Nem beszélve az olyan leánynevekről, mint Lilien, Lara vagy Lia, Amira és Milla – mindegyik szerepel a legnépszerűbbek listáján, nyelvünkben viszont nem látom előzményüket.

Szerencsére nem érint, hogy férfiként egy női nevet is választhatnék magamnak, s egyelőre a lányaim sem gondolkodnak férfinévben, csak akkor, ha szerelmesek. De az unokáim neve, a névben rejlő sorsa attól is függ, hogy milyen lesz a világ – ráadásul akkor derül ki az is, hogy milyen volt a nevelés, hogy az általam vallott értékek fogantak-e meg lányaimban, vagy működött valamilyen, az enyémnél hatékonyabb erő a szocializálódásukban.  

Engem nem zavarnak a fölvett szerepek. Az irodalomban a szerepjátékok értelmezése nélkül el sem boldogulnánk, meg sem értenénk Adyt vagy Kosztolányit, Babitsot és Füst Milánt, de még Juhász Gyulát, József Attilát, Nagy Lászlót és Weöres Sándort sem. A névadással (a névválasztással és elnevezéssel, különösképp a mozgalmakat és ideológiákat jelölő mozaikszavakkal, s egyre gyakrabban a klasszikus, a mégoly „megengedő” irodalomban is megnyilvánuló értékeinkkel) sokkal súlyosabb gondjaik vannak a szélsőbalos liberálisoknak.

Tegyük föl, hogy konzervatív fehér, keresztény, heteroszexuális férfi „képződményként” bekerülök egy olyan társaságba, ahol színes, liberális, keresztyénellenes, transzszexuális és gender-„képződmények” vesznek körbe. (Nem lesz közöttük iszlamista – ezt a néhány fönti jelző eleve kizárja, csak erről a „Nyugat” egyelőre nem akar tudomást venni.) Ebben a társaságban mindaddig jól elboldogulnék egészséges adottságaimmal és képességeimmel, amíg konzervatív fehér, keresztény, heteroszexuális férfi lehetek, és nem zavarna, ha valaki színes, liberális, keresztényellenes, transzszexuális és gendernézeteket vall.

De ne akarjon senki megtéríteni és átnevezni! Ne akarjon „átértelmezni”! Az értelmezés szabadsága mindenkit megillet, miként az identitás szabadsága is vonatkozik arra, aki nem akar fejet hajtani a liberális diktatúra által kitermelt „fekete terrornak”. Én türelmes ember vagyok, és a szó klasszikus (reformkori) értelmében konzervatív, nemzeti liberális. Bár ezeket a kifejezéseket igazán csak az érti, aki eléggé művelt ahhoz, hogy ne akarjon átnevezni és átnevelni vagy újraértelmezni, mint a lopott hatalmát féltő (liberális fasiszta) „értelmiség”. Én majd eztán is szeretnék Franciska helyett Ferenc maradni. S majd ők is bebizonyíthatják, hogy tévesek voltak a jelzőim. A névadásnak (és a név megtartásának) nincsenek is nehézségei, ha nevén nevezzük a dolgokat.


(A szerző irodalomtörténész)

Kapcsolódó írásaink

Rab Irén

Rab Irén

Beteg demokrácia

ĀEgy percig se gondoljuk, hogy Věra Jourová minket pécézett ki, és csak Magyarországban és lengyel barátainkban látja az európai értékek megsértőit

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom