Kelemen András

Vélemény és vita

Valami Amerika (1.)

Belpolitikai csatározásaink szakadatlansága és kíméletlen személyeskedő hangvétele azt mutatja, hogy vannak, akik Magyarországon mintául veszik az Egyesült Államokban folyó, belső háborút

Márpedig az Egyesült Államok az utóbbi években teljesen belesodródott a folyamatos békétlenség állapotába, mutatja ezt kezdettől az állam jelenlegi vezetőjével szembeni mindennapos támadásoktól az utóbbi idők szélesedő zavargásáig terjedő örvény.

A liberális oldalon előszeretettel hangsúlyozzák a kormányzás fékeinek és ellensúlyainak szükséges voltát, ám ezeken – akár az úgynevezett polgári ellenálláson – valójában a nemzeti kormányok működésének gátlását, sőt megbuktatását értik. (Az utcai erőszak nem azonos a demokratikusan kifejtett ellenvéleménnyel.) A média minden formában kiveszi a részét a hatalmi harcból, a hírközlés legújabb eszközei mellett még idén – tagadhatatlanul a választási kampányra – piacra dobott hagyományos könyvek képében is.

Itt van mindjárt Trump elnök egykori közvetlen munkatársának, a később az ügyvédi kamarából kizárt és börtönbe került Michael Cohen emlékiratnak jelzett vádirata, a Disloyal (a szó jelentése az álnoktól az árulóig terjed). Felsorakozik a támadók közé az elnök unokahúga is, Mary L. Trump most júniusban megjelent pletykakötetével, amelyet rakétasebességgel már magyarra is fordítottak. (Túl sok és sosem elég tükörfordított címen). Az ő könyve ezzel az alcímmel hívja fel magára a figyelmet: „Hogyan teremtette meg az én családom a világ legveszedelmesebb emberét” – mintha nem is Trumpról, hanem legalább Sztálinról vagy Pol Potról beszélne.

Vaskos kötetre sikeredett a CNN vezető elemzőjének, Jeffrey Toobinnak a már címében is Trumpot lejáratni törekvő könyve (címe magyarra fordítva: Valódi bűnök és vétségek, Donald Trump vizsgálata). Ám az elnöki kampánynak a szó szerinti lélektani hadviselését Dan J. McAdams, a lélektan egyetemi tanára alapozza meg. Tanulmánya (magyarul: Donald J. Trump különös esete) hozza is a nehézfegyvereket. Műfaját tekintve „psychological reckoning”-nak nevezi, s ha belegondolunk, hogy ez az angol kifejezés leszámolást is jelenthet, akkor nem téveszt meg a tárgyilagosnak szánt hangnem.

Ugyanígy kétértelmű a címben az „eset” szó is: Sherlock Holmes is eseteket derít fel (bűneseteket), és az orvosok is esetbeszámolókat szoktak tartani. Árulkodó számunkra, hogy könyvében szélső jobboldali pártként említi a Fideszt, Soros Györgyöt csupán emberbarátként jellemzi, valamint a politikai korrektség előírása szerint könyvében a törvénytelenül behatoló migránsokat következetesen menekültekként említi. A könyv legkeményebb sugallata – mondhatni nagyágyúja – még ezeket is meghaladja. Bár a pszichológia professzoraként a szerző maga is jól tudja, hogy ingoványos dolog szakmáját a politika szolgálatába állítani, mégis megteszi. Miután Trump elnököt távlati gondolkodással nem rendelkező, érzéketlen, erőszakos, hazug, önimádó személyiségként mutatja be, oda lyukad ki, hogy a szakértők szerint az elnökre leginkább a nárcisztikus személyiségzavar kategóriája illik.

Az olvasó kedvéért, akit a pszichiátriai diagnózis megtéveszthet, szögezzük le: ez, még ha fennáll is, okozhat ugyan feltűnő viselkedést, de nem elmebetegség. Ami pedig a kirívó viselkedést illeti: igen sok politikusnál ez elsősorban eszköz arra, hogy felfigyeljen rá a hírközlés. Sokkoló vélemény és a szokványostól elütő magatartás pedig nem feltétlenül utal pszichózisra. Viszont alkalmas lehet az ellenfél befeketítésére.

Ezért indult már a Kennedy-gyilkosság utáni első elnökválasztás kapcsán nagy vita arról, hogy bevethető-e az ellenfél lejáratására annak elmeállapotával kapcsolatos érv. Akkor ugyanis a republikánusok a szörnyű eseménytől is hajtva, erőteljes jobboldali fordulatot vettek San Franciscó-i konvenciójuk alkalmával, és a liberális propaganda által szélsőségesként megbélyegzett Barry Goldwater arizonai szenátort indították, aki szerint a szélsőségesség nem bűn a szabadság védelmében.

Le is csapott rá a Fact magazin, és leközölt egy őt elmebetegnek nyilvánító vizsgálati eredményt. Azután pedig annak anyagát elküldték 12 356 elmeorvosnak. Töredékük adott válaszvéleményt, de ezek többsége azt hangoztatta, hogy Barry Goldwater lelki tünetei miatt nem alkalmas elnöknek. Goldwater beperelte a sajtót, a pert megnyerte, viszont az elnökválasztást elvesztette.

Nyilvánvaló volt, hogy baloldali meggyőződésű orvosok olyan emberre ütöttek bélyeget, akit sosem vizsgálhattak személyesen. Márpedig így véleményt adni egy kampányoló politikusról olyan, mint a Karinthy Frigyes egyik karcolatában szereplő hölgyet bolondnak tartani, mivel találkozáskor rúgkapál, s ez az utcán riasztó volna. Ám a humoros írás végén kiderül, hogy az eset az uszoda vizében történt. A kampányban sem „átlagos” a helyzet. Hosszú töprengés után az Amerikai Pszichiátriai Társaság 1973-ban meg is tiltotta szakvélemény adását közszereplőről, személyes vizsgálat és felhatalmazás híján.

Persze azóta is gomolyog a vita, mert ismételten felvetik, hogy óvni kéne a közösséget egy nyilvánvalóan veszélyt jelentő személytől. Trump esetében az ismert indulatok hatása alatt ez odáig fajult, hogy John Gartner klinikai pszichológus 2017 januárjában mégiscsak megszegte a tilalmat. Leírta, hogy szerinte Trump „veszélyes elmebeteg és temperamentumával alkalmatlan az elnökségre”. Diagnózisa: „malignant narcissism” (rosszindulatú önimádat). Beadványának címe: „Trump elnök elmebeteg, és el kell távolítani”.

Ettől vérszemet kapva, ugyanígy tett Bandy Lee, a Yale Medical School pszichiátriaprofesszora: levelet küldött a kongresszusnak, kifejtve, hogy Trump „súlyos érzelmi zavaroktól szenved”, és „súlyos veszélyt jelent a nemzetközi biztonságra”. Majd 2017 augusztusában pedig Zoe Lofgren kaliforniai demokrata képviselő nyújtott be kezdeményezést arról, hogy Trumpot vessék alá elmevizsgálatnak.

Lévén hogy az elmebetegség gyanúja akárkit nehéz helyzetbe hoz, így egy ilyen címke fegyverré válhat a politikai ellenfelek kezében. Hiszen ki akarhatja, hogy országát nem beszámítható ember vezesse? Ha Néró őrült, akkor nem felel Róma felgyújtásáért sem. De hát az elmekórtan határterületének diagnózisai nincsenek kőbe vésve. Ellenpélda is akad. Ismervén Széchenyi István Döblingbe vezető útját, lehet azt állítani, hogy lelkileg egészséges volt? Nem. De levon-e ez valamit is érdemeiből, teljesítményéből? A kórlélektant a most jelzett esetekben nem is arra használják, hogy segítsenek egy betegen, hanem az ellenség lejáratására. Kóros léleknek bélyegzik meg azt, akit nem tudnak irányítani. (Riasztóan emlékeztet ez a kommunista terror által az ellenzék egyes kiemelkedő tagjaival szemben alkalmazott „politikai pszichiátriára”…)

És bármelyik ökölvívót könnyű bolondként bemutatni, ha a mérkőzését rögzítő felvételen kiretusáljuk ellenfelét. Márpedig Trump igazi ellenfele nem fotogén. Nem fényképezhető, mert nincs látható arca. Érdemes tehát közelebbről szemügyre venni, mitől is olyan „furcsa” Donald Trump esete.

Folytatjuk

(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)

Kapcsolódó írásaink

Putsay Gábor

Putsay Gábor

Hazugságjelentés Brüsszelből

ĀIsmét demokráciából akarnak kioktatni minket az Európai Unió (EU) vezetői, most a jogállamiság vizsgálatához kötnék, a politikai zsarolás formáját alkalmazva, az európai helyreállítási alap ránk eső részének kifizetését

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Örök aggódók

ĀÉrtünk mindig aggódik valaki. Lassan már tényleg belefáradunk az örökös aggódásba

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom