Aktfotók

Az áldozatok számát a különböző becslések 22–23 ezerre teszik. A németek már 1943-ban felfedezték a tömegsírokat, amelyek feltárásában egy elismert magyar patológus, Orsós Ferenc is részt vett. Az 1967-es Magyar életrajzi lexikonban az áll: „hamis szakértői véleményéért [az igazságot tárta fel – K. A.] háborús bűnösnek nyilvánították.”

A nürnbergi perben Prozorovszkij professzor hazudott, amikor hamis szakvéleményt terjesztett elő. (Emlékezhetünk: a katyni dokumentumokat Borisz Jelcin küldte el Lech Walesa lengyel államfőnek 1992-ben. A dokumentumokból kiderült, hogy az NKVD főnökének, Lavrentyij Berijának a javaslatára és a politikai bizottság jóváhagyásával hajtották végre a mészárlást.)

A „felszabadító csapatok” 1945. január 18-án foglalták el az Üllői út 93.-at, a klinikai telepet. Kitűnően tudtak mindent, valamennyi orosz katona kezében volt egy Budapest-térkép, amelyen az utcák nevét cirill betűkkel tüntették fel. Azonnal Orsós felől érdeklődtek. Közvetlen munkatársától, Tamáska Lorándtól kérdezték, mit tud róla. Hol van valamilyen írásos anyag, dokumentum, fénykép Katynról. Tamáska nem ijedt meg, hanem elkezdett nevetni. „Bolondnak tartják Orsóst – kérdezte –, ugye, nem gondolják, hogy itt fogja magukat várni?! Ő már decemberben elment Németországba, menjenek utána. Itt van egy dosszié, láthatják, hogy a vignettát letépte, az volt ráírva: Katyn…”

Orsósnak fekete kartondobozai voltak felcsapható fedéllel, amelyeket egymásra lehetett rakni. Ezeket a Leica fényképezőgéppel együtt magával vitte. Sok felvételt készített Katynban, két-három tekercset, és amikor elhagyta az intézetet, a megbízólevéllel együtt a teljes anyagot magához vette. Az oroszok a hallottakat tudomásul vették, de azért elkezdték átkutatni az intézetet.

Tudjuk, hogy Orsós Ferenc festő is volt, de csak „vasárnapi festőnek” titulálták. Az egyik kiállításon valamelyik akadémikus így fordult hozzá: „Feri, én tőled csak virágcsendéleteket meg tájképeket látok, pedig te olyan nagy anatómus is vagy. Nem tudsz aktot festeni?” „Mi az, hogy nem tudok?!” – csattant fel Orsós. Dühösen visszament az intézetbe, és utasításba adta, hogy azonnal hívják fel az Eperjes utcai művésztelepet, és küldjenek neki egy modellt. Délután meg is jelent egy hölgy. Orsós professzor az orvosi szoba íróasztalára felállított egy széket, ráültette a nőt, jobbra-balra forgatta, miközben a különböző pózokról skicceket készített. Orsós spórolós sváb ember volt, ez így sokba kerül, gondolta, és az a mentő ötlete támadt, hogy a Leicával öt perc alatt 36 mozdulatot rögzíthet. Így is tett. Ezután a hölgy elment, előhívták a filmet, nagyításokat végeztek, és ha a professzor aktot akart rajzolni, csak ezeket a képeket kellett elővennie. A dohányzóasztal fiókja tele volt aktképekkel.

Amikor az oroszok a katyni felvételeket keresték, az egyik fiókból a földre esett száz aktfotó. Úgy kaptak rá, mint virágporra a méhek. Mindegyik akart egy-két képet. Ettől a pillanattól kezdve nem érdekelte őket, hogy van-e az intézetben akna vagy fegyver, a katyni exhumálások dokumentumai sem izgatták a katonákat, mindegyik megrakta a zsebét aktképekkel, aztán elvonultak. Egy fikarcnyi károsodás sem érte az intézetet. Ezek után már csak egy lépésre voltak a megerőszakolások rémtetteitől…

(A szerző újságíró)