Korompay Csilla

Vélemény és vita

Öt év késés

A megkésettség amúgy is az a kifejezés, amelybe egy, a nyugat-európai vezetőket kritikátlanul istenítő balliberális politikusnak illene belepirulnia – már, ha lenne valamiféle erkölcsi mércéje, ami ilyen fizikai reakciót eredményezhet

álláspont

Megkésett a hazai válságkezelés – mantrázza a baloldal, amelynek egyébként hasonló esetekre bevett stratégiája van: minél tovább titkoljuk a krízist, közben lopjuk el, amit még lehet, majd tárjuk szét a karunkat, vezessünk be megszorításokat, amivel megnyomorítjuk a középosztályt, vegyünk fel hitelt, amelynek töredékét osztogassuk szét segélyek formájában, a többit pedig tegyük zsebre – részint a haverokéba –, és mindezt próbáljuk palástolni látszatintézkedésekkel.

Most sem tennének mást, ez jól látszik az általuk vezetett önkormányzatok példáján. Mivel egyéb ötleteik nincsenek, ellenzéki tevékenységük kimerül az álhírek terjesztésében, illetve a kormányzati lépések kínosan színvonaltalan, tragikomikusan önellentmondásos bírálatában: nincs elég kórházi ágy – minek annyi ágyat szabaddá tenni, nincs elég lélegeztetőgép – miért vettek annyi lélegeztetőgépet, legyen lázmérés az iskolákban – fölösleges a lázmérés – miért csak októbertől kötelező mérni és nem szeptembertől, és így tovább.

A megkésettség amúgy is az a kifejezés, amelybe egy, a nyugat-európai vezetőket kritikátlanul istenítő balliberális politikusnak illene belepirulnia – már, ha lenne valamiféle erkölcsi mércéje, ami ilyen fizikai reakciót eredményezhet. Megdöbbentő ugyanis, hogy a kontinens „elitjének” öt évre volt szüksége eljutni a felismerésig: az ellenőrizetlen bevándorlás rossz, Európa határait meg kell védeni. Öt év kellett ahhoz, hogy belássák: nem lehet korlátlan számú, ráadásul eltérő kultúrájú és többségében ismeretlen hátterű embert befogadni. Öt évig szemlélték tétlenül, ahogy a menedékkérelmi rendszer összeomlik, párhuzamos társadalmak alakulnak ki, meredeken nő a munkanélküliség és a bűnözés, a visszatoloncolás pedig egész egyszerűen nem működik. Ahogy Manfred Weber a minap fogalmazott: embercsempész bandák és a maffia dönti el, ki jön Európába.

Eközben a nyitott határok fanatikusai és egyéb liberálisok tovább kergetik ön- és közveszélyes ábrándjaikat. Jól példázza ezt a Charlie Hebdo ügye. A francia szatirikus lap szerkesztősége elleni, 2015 januárjában elkövetett terrortámadás az egész világot megrázta, s a tizenhét áldozatot a dzsihadista merényletsorozatban még több száz követte. Most – miután újra megjelentették az akkori Mohamed-karikatúrákat – a lap munkatársai ismét életveszélyes fenyegetéseket kaptak az al-Kaidától, és erre hivatkozva kiáltványt írtak „Együtt védjük meg a szabadságot” címmel, amely végigsöpört a francia, majd
a nemzetközi médián. A Charlie Hebdót hívei a szólás­szabadság jelképének tekintik, hiszen bármiből „mer” gúnyt űzni. A műfaj kedvelői által viccesnek tartott rajzok azonban mások számára visszataszítók és mélységesen sértők – elsősorban a vallási témájúak.

Mocskos karikatúrák természetesen nem igazolhatják a terrort, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy helyes-e Európa zászlajára tűzni egy olyan szennylapot, amely rendszeresen agresszívan gázol bele keresztények, muszlimok, zsidók és más hívő emberek becsületébe. Talán egyszer - megkésve - rájönnek, hogy nem.

Persze a Charlie Hebdo nem csak vallási kérdésekben nyilvánul meg, 2016 októberében például Magyarországnak, illetve a kvótanépszavazásnak szentelt egy teljes oldalt, „ha fasiszta, minden karrier nyitva áll ön előtt” felcímmel, a „nyafogó/siránkozó identitás országának” titulálva hazánkat, a rajzokon pedig menedékkérők fonják a drótkerítést. Ez a Charlie Hebdo-mű így utólag – amikor már elismerik a határok migránstömegek előtti lezárásának szükségességét, és lassan a kötelező elosztási kvótákkal kapcsolatban is visszavonulót fújnak – kezd szellemessé válni: Nyugat-Európa elkeserítő megkésettségének tökéletes karikatúrája lett.

(A szerző főmunkatárs)

Kapcsolódó írásaink

Boros Imre

Boros Imre

Sarrazin, az obsitos német szociáldemokrata

ĀSarrazinra azonban, immár mint obsitos szocdemre, még sok könyv megírása vár, hiszen a szocdemmé történő berukkolása és obsitossá válása között eltelt évtizedekben a világ alaposan megváltozott, de nem az előnyére

Czopf Áron

Czopf Áron

Európa túlélési kézikönyve

ĀEurópai létünk terhe a kezünkben van, és már csak egyetlen kérdést hagyunk nyitva: „Hogyan lesz az ember azzá, ami?”