Vélemény és vita
Dedikálások
Grosics Gyula, a labdarúgó Aranycsapat kapusa a róla megjelent könyvet dedikálta. Az egyik úrnak éppen alákanyarította a nevét, kezet fogtak (hol volt akkor még a koronavírus!), minekutána az ajándékozott megjegyezte: „Most egy hétig nem mosok kezet!”
Reménykedtünk, de elmaradt a szeptemberre halasztott, mindig népszerű könyvhét is. Hiába, az óvatosság most a legfontosabb. Elmaradtak a dedikálások, amelyek a koronát jelentik a könyv ünnepén. Hol vagyunk már attól, amikor a szerzők busás pénzjutalom reményében egy-egy nagy hatalmú principálisnak, a császárnak vagy a királynak ajánlották a műveiket?
Pindarosz és Szimonidész a versenyjátékok győzteseit dicsőítették, és minden esetben zsebre vágták a glorifikálás bérét. Dante az Isteni színjátékot egy hosszú levélben Cangrande della Scala veronai uralkodónak ajánlotta. A legszemérmetlenebbül talán Dryden, Anglia első koszorús költője („Dicsőséges János”, ahogy Walter Scott jellemezte) űzte az ajánlásokat, aki II. Károlyt és II. Jakabot több ízben Istenhez hasonlította. Tassóról tudni véli az irodalomtörténet, hogy nemcsak készpénzt fogadott el, megelégedett aranygyűrűvel, aranylánccal és egyéb apróságokkal is.
Mára ez a szokás feledésbe merült. A dedikációkat, az ajánlásokat nem követi adomány. Nagy kár. Vagy hála Istennek? A dedikációk csak görgetegek maradnak, melyek hatnak és elhalnak. Hogy miről árulkodnak? Bele-beleolvastam könyvespolcom köteteinek dedikációiba, ajánlásaiba. Ebből nyújtok át egy csokorra valót az olvasónak.
1. Kövezz meg: én azokat szeretem, akik a szemembe dicsérnek! Ölel… 2. Irigy voltam magára, ezért született meg a könyvem. 3. A túlbecsülés és a lenézés egyaránt szimplifikál. Rád bízom az ítéletet… 4. Elfúló hálával és köszönettel… 5. Fulladj meg! 6. Meginterjúvolni valakit nagyon nehéz, ez kölcsönös vizsgálódást jelent, a figyelemnek és az idegeknek rendkívüli erőfeszítését. Megpróbáltam… 7. Jössz nekem X forinttal. (A könyv árával.) 8. Arany János-, Vörösmarty Mihály-, Illyés Gyula-, Puskás Ferenc-idézetek. 9. Mindnyájunk emlékezete szelektív, szabadon válogat, vés be és töröl. A maradékot olvashatod! Barátsággal… 10. Katitól A-nak, A-tól szeretettel Harmati úrnak, Harmati úrtól szeretettel Katinak, Katitól (újfent) szeretettel A-nak. (Hely a későbbi dedikációknak.) 11. Az újságíró lelkek gyámolítójának… Légy könyörületes! 12. Egy cikk 24 órát él. Aki öröklétet emleget, úgy jár, mint a papné, aki könyv akart lenni az ura kezében, de az kalendáriumnak nézte, és évente kicserélte. 13. Egy jó könyvet mindenki tud dicsérni. Az igazi teljesítmény az, ha egy rossz könyvet dicsérsz meg. Tiéd a választás lehetősége… 14. Nem a könyveink maradnak fenn, hanem a kézikönyvekben a nevünk… 15. Írj róla valami jót! Lehetne a lap szombati számában? Különben rád bízom. Őszinte híved… 16. Csak a te véleményed számít! 17. (Levélrészlet.) A dedikációt külön papíron írtam, hogy a könyvet elajándékozhasd… 18. Egyszer azt mondtam a könyvheti rendezőknek, hogy egyetlen feltétel mellett beülök dedikálni a sátorba, ha kitesznek egy táblát ezzel a felirattal: „Az írók etetése és itatása tilos!” 19. Nem azért írunk, hogy másoknak segítsünk, hanem azért, hogy magunkon segítsünk. 20. (Dedikált, de so-ha el nem küldött saját könyvem, a Drótszamár egyik példánya X-nek:) Ez az a szó, amellyel bevonultam a magyar irodalomba…
(A szerző újságíró)
