Mer’ kell

Amikor 2015-ben a német kancellár a migráció ügyében politikai stratégiai fordulatot hajtott végre, és ez hazai megítélését is megváltoztatta, azonnal meg is született az ezt visszatükröző magyar vicc. Ami azzal a kérdéssel kezdődött, hogy ha eddig egész normális volt, akkor most miért csinálja ezt Merkel, és az volt rá a válasz, hogy mer’ kell. Ugyanezt a társadalom-lélektani drámát írja le az a vicc is, miszerint szabad ember vagyok, szabadon azt csinálom, amit szabad.

S hogy mit szabad Európa legnagyobb hatalmú politikusának, azt egy pillanatra elég jól kirajzolta egy 2013-as történet, amikor egyszerre „véletlenül” kiderült, hogy az amerikai nemzetbiztonság rendszeresen lehallgatja a német kancellár legtitkosabb, pontosabban addig annak hitt, telefonját is. Az Európai Bizottsági elnöke, Jean-Claude Juncker cinikusan meg is jegyezte, hogy nagyon csalódott lenne, ha ő nem érne annyit, hogy őt is lehallgassák, s nagyjából ezen a kedélyes családi vitarendezési szinten el is akadt a dolog.

A világot irányító, de természetesen „nem létező” erők kizárólag akkor szokták egy pillanatra látni engedni magukat, amikor figyelmeztető, fegyelmező hatalmi potenciáljukat akarják megmutatni. Nyilván azért, hogy az érintettek még időben a „helyes irányt” válasszák a helytelen helyett, mert, mint tudjuk, „rendnek” kell lenni. Ez a rend, pontosabban e rend őrei most újra megmutatni készülnek magukat, és hogy hogy nem, megint a német kancellár a célpont.

Az internetes világ alliterációja ezt a következő módon fejezi ki, Navalnij, Novicsok, Nordstream & Nonsense. Talán így is világos az üzenet, azért némi előzetes értelmezési keretként, Navalnij az orosz ellenzék megmérgezett vezetője, akit most Németországban gyógykezelnek. A Novicsok a KGB idegmérge, amit a globális médiában régóta mint az orosz birodalom brutalitásának szimbólumát szokták bemutatni. A Nordstream, vagyis az Északi Áramlat 2, tehát az „ismeretlen főszereplő” a tizenegymilliárd dollár értékű megaprojekt, amelynek keretében Oroszország minden közvetítő ország kikapcsolásával nemzetközi vizeken húzódó tengeralatti gázvezetéken át látná el gázzal Németországot.

És végül a Nonsense diszkréten arra utal, hogy számos összeesküvéselmélet-gyártó és gyűlöletbeszélő olyan dolgok között próbál már megint összefüggést keresni, amelyek között természetesen semmiféle összefüggés nincs és nem is lehet. Ennek a gázvezetéknek a története még 2002-re nyúlik vissza, amikor Gerhard Schröder szociáldemokrata kancellár hivatali ideje alatt megszületett a stratégiai egyezség Oroszország és Németország között. Bár az amerikai birodalom már akkor is kifejezte nemtetszését, de egy évvel 2001. szeptember 11-e után a birodalom diadalittasan úgy vélhette, hogy mindkét vezető „jó kezekben” van. Sem Németország, sem a jelcini pusztítás után még kábult és kifosztott Oroszország nem ellenfél, és ebben alighanem igaza is volt
a birodalom urainak.

Ám az elmúlt közel két évtized során sok minden megváltozott. A birodalom először a világot és most már saját magát is egyre pusztítóbb káoszba sodorja, így egyre brutálisabban próbálja az egyre inkább vonakodó világra rákényszeríteni akaratát. És mivel ez egyre kevésbé sikeres, a birodalom egyre frusztráltabb és agresszívebb, a világ meg egyre nyíltabban fordul szembe a birodalmi akarattal, így ez az öngerjesztő örvénylés akár rövid időn belül permanens globális háborúba torkollhat.

Az egyre agresszívebb birodalom számára a legsúlyosabb stratégiai fenyegetést a német birodalom vezette Európa, az orosz birodalom és a kínai birodalom eurázsiai együttműködési rendszere jelentené, ami lényegében „okafogyottá” is tenné az amerikai birodalmat. Érthető tehát, hogy mindent igyekszik megtenni, hogy e három fő ellenfelét egyenként is meggyengítse, és a köztük lévő kapcsolati rendszert pedig szétzilálja.

Az utóbbi időben ehhez már nyugodtan hozzátehetjük, bármilyen áron. Akár egy végzetes világkatasztrófa előidézése árán is. Ám, ha ilyen árat is hajlandó vállalni, akkor a hétköznapi „aprómunka” szintjén ugyan miért ne vállalna egy-két kisebb nagyobb csínytevést, mint amilyen 2001. szeptember 11-e volt, vagy a Majdan, vagy éppen Hongkong és most a Navalnij-ügy. És bár a globális média véleményhatalmi terrorgépezete automatikusan vád alá helyezte az orosz elnököt
és egyáltalán Oroszországot, de hát ugyanez a médiagépezet ugyanilyen automatikusan helyezte vád alá Irakot, Líbiát és Szíriát olyan „kétségbe vonhatatlan bizonyítékokra” építve, amelyekről már az első pillanatban is pontosan látható volt, hogy primitív hazugságok.

S mivel régen volt, talán kevesen emlékeznek egy érdekes epizódra, arra, hogy a már említett Schröder szociáldemokrata német kancellár és Jacques Chirac konzervatív francia elnök teljes egyetértésben meghökkentő bátorsággal és határozottsággal ítélte el Irak 2001. szeptember 11-e hazugságából konstruált megszállását megalapozó birodalmi hazugságot 2003-ban. Miközben az akkori magyar MSZP–SZDSZ-kormánykoalíció buzgó birodalmi kollaboránsként elsőnek írta alá a felvételre váró nyolc kelet- és közép-európai ország közös levelét, amelyben leendő otthonukkal, az Európai Unióval szembefordulva az amerikai birodalom pusztító hazugsággépezetével vállaltak teljes közösséget.

Ahogy már az ilyen ügyeknél lenni szokott, hogy mi is történt valójában, azt soha nem fogjuk megtudni, ám hogy kinek is érdeke a német–orosz ellenségeskedés állandósítása, s az épülő gázvezeték meghiúsítása, azt nem nehéz kitalálni.

(A szerző közgazdász)