Szerencsés Károly

Vélemény és vita

Három nap a nyár

Hová tűnt? Hová bújt ez a nyár? Forróság és zivatar tombolt, de hol maradt a ragyogás, a selymes hajnal, az ég hanyatt fekvő bámulása? Hol bujkáltak a madarak, akik engem repítettek tornyokra s fel a csillagokig?

Még keresem, de már fáradok, s a búzatáblák bársonyát simító szemem véresen ragyog. Érzem, hogy vár még rám csoda, hozzám hajol valami szépség vagy rejtett emlék. Az első nyár, hogy nem voltam a Balatonnál. Még ma elmehetnék, de nincs már miért. Mondjuk Keneséig. Felkerekedhetnék. Megnézhetném, megvan-e még az egyetem üdülője. Egyszer voltunk ott, a gondnok akkurátusan számolva átadta az evőeszközt: „Pontosan ennyit kérek vissza is” – húzta fel a szemöldökét, s mi megszeppenve vettük át az alpakka kanalakat, villákat és késeket. Vigyáztunk is nagyon az étkészletre. Megnézhetném a vitorlásokat a kikötőben, és elmerenghetnék, hogy hatvan évem alatt egyetlenegyszer sem szálltam vitorlás hajóra, se itt se máshol, s végül megnyugtatnám magam, hogy nem is szerettem volna. Pedig dehogynem.

Jó lett volna elmenni Itáliába, Csehországba, Lengyelországba, vagy valami új helyre, ahol sohasem jártam.

Spanyolországba, Görögországba, Egyiptomba. De nem mozdultam, s talán nem is ez a legnagyobb baj, hanem az a fojtogató érzés, hogy már nem is fogok, mert nem lehet, legalábbis nekem nem éri meg a kockázatot. Lezabálta ez a nyár a vágyaimat is. S közben látom, hogy egykori kedves tanárom Toszkánában, Umbriában portyázik. Igen, talán jobb lett volna legyinteni, de nem tudnám megbocsátani, ha magamnak vagy másnak én okoznám a bajt. Túl sokszor voltam az intenzíven, s ha jön a végkifejlet, tudni akarom, hogy minden úgy történik, ahogy rendeltetett, azaz az Úr rendelte. Mindig csak ez tudott megnyugtatni sok elkeseredésemben, elárvulásomban, elzárkózásomban. S a bajban is csak ettől várnám a méltó megszabadulást.

Olvasni is kellett volna sokat, új könyveket. A szűkebb szakmámban konjunktúra-kalákában megjelent művek untatni kezdtek. A sok „leleplezés” csömörrel töltött el, mert semmit nem lepleztek le, mindenről tudtam rég, volt, amit meg is írtam. Csak hát ebben a szakmában alig olvasnak, csak írnak… De az irodalommal sem jártam jobban. Fogytán lehet a türelmem. Mit csinál ilyenkor az ember? Előveszi a régi könyveit. Bizony azok most inkább voltak kedvesek. Talán más szemmel, más szellemmel olvasva sokkal nagyobb gyönyörűséget okoztak a régről bennem remegő mondatok, versek, vallomások. Persze azért ez sem véget nem érő öröm. Örkény, Vian, Márquez, de még Ottlik és Hajnóczy sem nyílt meg most újra, pedig rajongtam értük húszévesen. Krúdy, Ady, Nagy László igen, s főleg a naplók, memoárok: Széchenyi, Görgey, Füst Milán, Móricz, Bánffy Miklós és még sokan. Velejükig izzanak most és mindörökké.

Kirándulni is kellett volna. Erdőbe, hegyekbe, tarka rétekre. De én még a gyalog tíz percre lévő Római partra is autóval mentem, s alig valahányszor. Egy előadás miatt voltam Sátoraljaújhelyen, a pataki várat kívülről megnéztem. Ott láttam egy gólyát a toronyban. Remélem nem keselyű volt. Old Turkey Buzzard. Igen, a Mackenna aranyát megnéztem, de nem kerestem. És a patakok? Völgyek, várak, romok? Kétszer voltam az Omszki-tónál. (Autóval.) Tíz percig néztem a körbe-körbe „vízisíelő” fiatalokat. Roppant unalmasnak találtam, de ezt is biztosan jobb csinálni, mint nézni. A Rómain sétáltunk egyszer, az jó volt, csak szélvihar keletkezett, de ahogy jött, el is múlt.

Hová tűnt ez a nyár? Lecsorgott valahol a gyökerekhez? És az ínyencségek? Talán kétszer csináltam lecsót. (És nem is sikerült jól.) Kétszer egy nyáron! Semmi grill, semmi bogrács. Tüzet utoljára márciusban raktam, magányosan elbúcsúztatva hatvan évemet. (Már nem emlékszem, sajnáltam-e magam?) Egyszer ettem halat a parton, párszor lángost. Amikor szutykos kézzel kirakta a hőmérséklettel azonos IQ-val rendelkező gyerek az alumínium pultra a tésztát (aznap nem volt tomboló hőség), ettől is elment a kedvem. Az egyik közeli benzinkútnál jó hotdogot ettem. A lányok ügyesen csinálják, nem érnek hozzá kézzel sem a grill-virslihez, sem a kiflihez. Az jó. Ott szoktam elfogyasztani az autó-porszívó mellett. Romantikus hely. És a grillcsirke. Azt szoktam venni. Bevágom még itthon is a mikróba, és állva fogyasztom, ha van, kovászos uborkával. Legutóbb vettem egy szőlő ízhatású üdítőt. Hetvennyolcban Zakopanéban ettünk állandóan grillcsirkét Laci barátommal, és ittunk ilyen üdítőt, amikor még elmentünk télen síelni! Az volt a szép élet.

Azért volt kivétel is. Augusztus 20-án hagyományosan az Iskola utca egy remekbe szabott teraszán po(r)tyázok. (Talán szeretnek errefelé, de miért?) Idén is így volt, s igazi lucullusi vacsora várt. Szemben a Szent Anna-templom és az Országház, s lent minden zugot ismerek, minden szeglethez emlék fűz, csupa szép emlék. Barátságok, szerelmek, lázadások, vágyak. Tűz és játék is volt, harangszó, meghitt pici lángok, lármátlan mosolyok. Én szebbnek láttam, mint a nagy robbanások idején. Csak a miénk volt. Mint amikor 1956 karácsonyán kitehették az ablakba a gyertyákat, vagy a hetvenes években kitűzhették a kokárdákat, vagy 2006-ban meglengethették a nemzetiszín zászlókat. Megmentettük a mosolyt, a szent királyt, a hazát.

Három nap a nyár. A héten itt voltak a lányunokáim. Hozzájuk is olyan kevésszer jutottam el. Az én hibám, persze. A múlt héten Péter Károllyal a székesfehérvári pályaudvaron időztünk. Micsoda adomány a kíváncsiság! Nézni a vonatot. Tolat? Mikor indul. Kék lesz vagy piros? Hol a masiniszta? Hová tart? És lemenni az „alagútba”, s feljönni mindig ugyanoda. Aztán kikeveredni a freskós ó-szocreál terembe, ahol inni kapunk. S az egészséges szép lányok szemében, akik a szívószálas gyümölcslevet adták – látni a vágyakozást, hogy egy ilyen babára mennyire vágynának. És a vonatok mennek, jönnek (késnek), és a majdnem hároméves srácot minden érdekel, minden őszintén és tisztán. S az autóig minden pocsolyába kavicsot dobunk (másképp nem lenne hajlandó elhagyni a vonatokat), s egyszer csak ott vagyunk a piros autónál. S majd ő mutatja az utat hazafelé.

Még augusztus van, és jöttek a lányok. Voltak már nálam, nagyon jó volt. Mentünk ide-oda. Elillant minden fertőző félelem, viszolygás, ellenállás a szívemből, gondolataimból. Kitisztultak a sejtjeim, megtisztultak az érzéseim, a semmi kosarába hulltak a közéleti vergődések. Elfelejtettem a mindannyiunk életét megkeserítő, gyűlölségben viruló nímandok mesterkedéseit.

A nevük sem jutott eszembe. Forrong a világ? A királyok, hercegnők, lovagok, sárkányok világába költöztem, az e létbeli mennybemenetelek kipukkadtak, mint a buborék. Minden állatot megcsodáltam és megszerettem, minden falra felmásztam, minden csúszdán lecsúsztam, minden szépséget magamba szívtam. Mert a gyermekek minden jó szót megköszöntek, mindenkihez szeretettel fordultak, minden jó falatnak örültek, lehajoltak minden szép kavicsért, térdig begázoltak a Dunába. Az emberek tekintete megváltozott, ha közeledtünk, tele lett szeretettel, jósággal, ők is elfelejtették, éppen miről beszéltek, kit szidtak, miért voltak elégedetlenek, milyen rettenetes bajuk volt. Csak mosolyogtak. Előbújt a nyár, tűzött a nap, szemerkélt az eső, a Duna apadt – így kagylókat is találtunk –, a patak a lelkünkből eredt. Nyár volt, illatos, könnyű nyár.

Három nap? Lám villogott a templom keresztje. Hajóztunk a tengereken, utaztunk a vonatokon, hegyet másztunk fel a várhoz, jókat ettünk, ha megéhezünk, tüzet néztünk – fenn a csillagok fényeit –, olvastunk szép meséket, hallottunk nyári énekeket. Micsoda nyár! S aztán a jövő héten jön az évnyitó, iskolában, oviban. S ott is érkeznek a csodák. Betűk, számok, rajzok, barátok, szép gyermeki álmok. Legyen az álmotok boldogságot ígérő, őrizze két szitakötő. Az álomtündér pedig tartsa meg ígéretét. Kilencre jár, csillag lángja lobban.

A Hold udvara, mint sejtelmes fénytitok, olyan. Még ragyogj egy kicsit nyár, természet, ne hervadjál. Még három nap a nyár.

(A szerző történész)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Hont, az állandó

ĀFricska. Roppant vicces nyílt levelet pötyögött a miniszterelnöknek a Facebookra Hont András, a ballib univerzum egyik félrebeszélő megmondója

Őry Mariann

Őry Mariann

Forró ősz

Ā„Brüsszelben megkezdődött a forró ősz” – írta a napokban Varga Judit igazságügyi miniszter