Porlepte lovas

Vagyis inkább kevesebb, mert „hírek” érkeznek, de ezekből legfeljebb felszínes, hamis képet kaphatok. Ő legalább azt hihette, hogy Amerika az álmok, az ígéret földje. (Persze a szesztilalomról meg a robotnál kegyetlenebb futószalagról itthon nem hallott.) Ma a két véglet szerint: 1. az emberek ölik és verik egymást az Egyesült Államok összes városában, településén, ráadásul százezerszám hullanak a vírus következtében, 2. az ország jelene és jövője is iránymutató, jó felé haladnak a dolgok, legfeljebb a kínaiak kavarnak mindig egy kicsit. Hiába az angol nyelvű lapok, portálok, hiába a nagyszámú magyar médium. Nem tudom, hogy mi történik az Amerikai Egyesült Államokban. Pedig kellene, de már csak a saját szememnek hiszek. Vajon eltévedt a porlepte lovas a végtelen prérin?

Szeretnék gyalog az elővárosból besétálni Boston belvárosába. Szeretném, ha ott jönnél mellettem, ha olyan gyönyörű lennél, mint akkor. Huszonhét éves, hófehér bőrű, göndör, világosbarna hajú nő, amilyent még a filmvásznon sem láttak errefelé. Amikor éppen a kertváros és a belváros közötti „senki földjén” járnánk, akkor megtudnám, mi a helyzet Amerikában. Mert amikor először mentünk azon az úton, egy kis csoport a sarokról csak kipenderült elénk. Egy fejjel magasabb csoki állt elém, neked óriásnak tűnhetett. Kezem a zsebemben volt, a bicskát fogtam. Használni persze nem tudtam volna, mire kinyitom, rég halott vagyok. De a „szociális távolságtartás” megvolt.

A szemébe néztem, és szorítottam a kezed. Félreálltak, és aztán már hagytak, ennyi volt akkoriban Boston külvárosában a feszültség.

S most éjjel nézem a plafont, és korholom magam: Mekkora barom voltam, hiszen nagyon félhettél! Átkozott marha! Ezen a napon így négy buszjegyet spóroltunk, mondjuk négy dollárt. De megtudtam, milyen Amerika! Biztosan tudtam. Ez olyan volt, mint ahogy tudtam, milyenek a viszonyok az Almássy téren vagy Angyalföldön. Mindenhol el kell tudni igazodni. De most már nem mehetünk együtt Amerikába. Soha többé.

Igaz, Angyalföldön futni kellett, s amikor már bent voltál a lépcsőházban, akkor rendeztük el a dolgokat. Lovagiasan. Messze volt onnan még a Csikágó. Más lett-e a világ? Honnan tudnám? Csavaroghatnék a VII. kerületben egy kicsit éjszaka, a Csikágóban, de minek? Még előbújna az antiszociális énem vagy egy lekerekített sarok mögül maga Niedermüller Péter. Ajaj! A megválasztott polgármester. Látványosan nőtt a bűnözés a kerületben, de ennek csak a járvány lehet az oka – magyarázná. Nem tudom, hozzátenné-e, hogy annak meg a kormány, Müller Cecília, Kásler Miklós, de főként Orbán Viktor, ám alighanem hozzágondolná. (Szabad már ilyet írni, ez EU-szabvány: nem mondta, de mondhatta volna.) A Csikágó nem Amerika. Maradok a teraszomon, és abban bízom, hogy nem vagyok reménytelenül antiszociális, mert a karanténnal – így nyáron – alig változott valami. (Ehhez kell egy kép Clint Eastwoodról, kezében sörrel.) A „csíki” itt van valahol a kezem ügyében.

Mégis szeretném tudni, mi történik Amerikában. „Tudom, mire gondolsz. Hat volt vagy öt. De öcsém, ha ebben a 44-es Magnumban maradt még egy golyó, az leszakítja a fejedet. Tedd fel magadnak a shakespeare-i kérdést: lenni vagy nem lenni.” Hát igen. Harry Callahan biztosan nem díszdoktor valamelyik amerikai szuper egyetemen. De ha mégis, a cingár szenátus most megfosztaná címétől. És vajon tényleg visszavonták a John Wayne-kiállítás engedélyét Kaliforniában, és tényleg meg akarják változtatni a John Wayne repülőtér nevét Santa Anában? S vajon a szobrát is el akarják távolítani, amely jól érzékelteti a „Herceg” felsőtestének jellegzetes imbolygását és sarkantyúinak pengését? S az a járás! Százezer westernben próbálták utánozni. De hát John Wayne-nel is baj van, mert valamikor ötven éve mondott valamit, ami ma már nem PC. Meglehet, akkor sem volt igaz, de egy vélemény volt, amit el lehetett mondani. Az elnöki Szabadság Érdemrend is visszavonható lesz? A nyugat meghódítása is, a múlt is? A magányos, porlepte lovas is? Hogy ki maradhat, majd eldönti egy független, pártatlan, feddhetetlen szakmai (és politikai) bizottság. Igen. Kell ez Orange megyében, Kalifornia államban, az Egyesült Államokban és a világ többi részén (Rest of the World). Egy Világbizottság. Egy Központi Világbizottság (KVB). Ennek kellenek titkárságok, mert a tudomány a művészetek, a közösségi érintkezés, a sajtó, a gazdaság (mindnél különös tekintettel a kvótákra) mégse működhet csak úgy, összevissza, irányítás, kontroll, cenzúra nélkül. Hova vezetne ez? Harry, add le a jelvényedet!

Szeretném tudni, mi folyik Amerikában. Mi történik New Yorkban, Bostonban, Chicagóban. Sikerül-e megfékezni a bandaharcokat? Sikerül-e a történelmükkel megbékélniük? Az bizonyos, hogy egészséges patriotizmus nélkül nincs nemzet s nem marad ország sem. Egy hétvégén 28 gyilkosság egyetlen városban? És a polgármester, Lori Lightfoot az elnöki bejelentés után, hogy rendőröket küld a városba segíteni, azt válaszolja: Semmi esetre sem fogom megengedni, hogy Trump katonái Chicagóba jöjjenek és terrorizálják a lakosainkat. Hát ez történik Amerikában? A polgármester nő, miként a „felesége”, Amy is. Lori Lightfootot is megválasztották. Ott is romlott a közbiztonság. Lightfoot ügyész volt, rendőrségi kapcsolatai a városban igen erősek. A jogrend is. Al Bundy cipőárust – vizionálom – életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a kövér nők elleni verbális izgatásért. (Valójában nem mondott semmit, de mondhatott volna!) Az ügyész csak tíz évet kért, de az ügyvéd súlyosbításért fellebbezett. Ez ugyan ellenkezik az Egyesült Államok jogrendjével, de mivel egy tudományosan kidekorált független grémium „megmagyarázta”, az ítélet hatályba lépett. Al Bundy a börtönben végre biztonságban érzi magát, és készül a börtönközi futballbajnokságra. A társai között nagy elismerésnek örvend, végül is nem akárki ért el négy touchdownt egy meccsen a Polk High színeiben.

Szeretném tudni, mi folyik az Óperencián túl. Érzékelem azt az eszeveszett gyűlöletet, amit megint sikerült felkorbácsolni. És hiába a gúny, a leleplezés, a sok állami és egyéni erőfeszítés, a fajgyűlölet újra árnyékot vet Amerikára. Ez az agresszió a fekete-fehér emberek srófos agyából ered, s egy nyolc évig regnáló fekete elnök is szítja. Minden törvények alapja: akció-reakció. S az egész olyan átlátszó: valaki fizet érte. Akarsz fizetni? Fizess! Eladó vagyok! Minden eladó. S van, aki fizetni akar. Az ő arcuk érdekelne, s hogy ez-e Amerika valódi arca.

Bő ötven éve Amerika még elég erős volt, kezelni tudta a problémát, pedig a helyzet aligha volt könnyebb, mint ma. Vesztésre álló háború – s ezzel vesztésre álló nimbusz –, megbuktatott elnök, fekete mozgalmak (békések és militánsak), teljes összekavarodás. Cassius Clay, alias Muhammad Ali és a Fekete Párducok, George Berger és a szelíd motorosok, a Kennedyk és Martin Luther King meggyilkolása.

Az utolsó helikopter a saigoni amerikai követség tetőteraszáról most indul. Felférsz? Ugorj!

A John Wayne repülőtérről legfeljebb a keleti partra repülnek gépek. Kis reptér ez. Montereybe például. Ott már volt reptér 1967-ben is, amikor a fesztivál volt, ahol Jimi Hendrix feltűnt és Janis Joplin. Igen, akkor még elég erős volt Amerika. Nem pontosan értem, hogyan, de elég erős volt. Vagy ott romlott el minden? A másságról szólt a Szelíd motorosok. Látom Lorit és Amyt a két motoron, és a vörösnyakúak lövöldöznek rájuk valahol a 66-os úton, Trump pedig Twitter-üzenetet küld: nagyon haragszom! Lehet, hogy a valóságot álmodom?

Amerika megalázta és megszégyenítette magát. Senkinek sem tesz jót, ha meghasonlik önmagával, főleg ha a bajok okát másban s másokban keresi, s más kárára akar érvényesülni. Ennek pedig komoly hagyományai vannak arrafelé. De azért csak reménykedjünk, hogy a porlepte lovas nem tévedt el, s ha mégis, a zöld fény megmutatja neki a helyes irányt.

(A szerző történész)