Domonkos László

Vélemény és vita

Nyugati emberek

Mert a történelem mindig kiszemel embereket. Lám, nyugati embereket is. Lehet őket internálni, megpróbálni félreállítani, így-amúgy – még fizikailag is, hát hogyne – kinyírni, de lám: megszületnek. És itt vannak. És pontosan tudják a dolgukat

„Ungarns Dank! – ezt írta és csak ennyit, ezt a két szót írta Mackensen egy újságíró vizitkártyájára, aki kiment hozzá, hogy megkérdezze tőle, mit szól internáltatásához. Az újságíró kinn, a sivár újpesti pályaudvaron látogatta meg a vezértábornagyot. Itt, az egyik félreeső sínpárra kitaszított magányos vasúti kocsiban találta meg kíséretével együtt a győzőt, az oroszlánt szomorú ketrecében, amelyet szájtátó csőcselék vesz körül, ujjal mutogatva rá. (…) Ez a Mackensen két évvel ezelőtt úgy jött Magyarországra, mint a megváltó.(…)Az ő félelmes és diadalmas nevétől visszhangzottak az erdélyi hegyek, a szerbiai rengetegek, Havasalföld rónája s a magyar sajtó százhangú erdeje. Ez a Mackensen száz csatát vívott, s egyetlenegyet el nem veszített, ezt a Mackensent soha ellenséges katonák, hadseregek, hadvezérek le nem győzték, úgy vonult vissza most is a meghódított országból, hogy toprongyos ellensége csak messziről, félő tisztelettel merte követni, mint a dögkeselyű a vérét vesztő királyi vadat. Ez a Mackensen annak idején kétszer mentette meg Magyarországot, katonáinak csontjai fehérlenek az országhatáron körös-körül Zimonytól a gyergyói hegyekig.(…)És ezt a Mackensent most (…) megállították, gépfegyveres osztagokkal bekerítették”, írja a Magyarság 1918. december 24-i – Istenem: karácsonyi! – száma. Végezetül hozzáfűzve: „Véghetetlen szerencsétlenek és koldusok vagyunk.”

Két évvel ezelőtti emlék, Bolognából: a lányomnak meg a barátnőjének Matteo Salvinit emlegettem – a szomszéd asztalnál felfigyeltek a névre. És máris hamisítatlan, igazi talján–mediterrán derűvel és temperamentummal mutogattak, széles gesztusokkal adták tudtomra: az igen, az karakán fickó, az a mi emberünk. Most, hogy napok óta köztudott: megvonták Salvini mentelmi jogát – eszembe jutnak a Magyarság egykori sorai. Ezt tették Mackensennel Károlyiék – és ezt tették Salvinivel Contéék. Azzal a Salvinivel, aki nemcsak nem engedte, hogy a migránsok semmibe vegyék az olasz és az európai törvényeket, és önkényesen kikössenek Olaszországban, hogy illegálisan bejöjjenek Európába, hanem úgy döntött – akárcsak a mi miniszterelnökünk –, hogy megvédi hazáját, és imádott Itáliájával együtt, mintegy mellékesen, megvédi közös hazánkat, Európát is. És aki mindezért, ahogyan külügyminiszterünk mondta, valóban csak köszönetet, nagyrabecsülést és kitüntetést érdemel, hiszen megrendítő, gyönyörű példázatot ad önzetlen hazaszeretetből, oroszlánszívű bátorságból és áldozatkész feladatvállalásból.

Közben egy másik nyugati ember, bizonyos Geert Wilders nevű hollandus járt Budapesten, meglátogatta Orbán Viktort is. Az a Wilders, akit az iszlám a szó szoros értelmében halálra ítélt, amint erről Halállistán címmel két évvel ezelőtt magyarul is megjelent könyvében maga is beszámol. Wilders a holland Szabadságpárt vezetője, aki folyamatosan kapja a halálos fenyegetéseket, radikális bevándorlás- és iszlámellenes nézetei miatt a hűvös és elegáns amszterdami grachtok világában nagyjából a patás ördöggel azonos szerepkörben levőnek tekintik, és – Salvinihez hasonlóan – a világon mindent megtesznek, hogy ellehetetlenítsék, kiszorítsák, így vagy úgy, de likvidálják, kiiktassák, megszüntessék. És ugyanúgy nem hagyja magát, mint déli sorstársa.

Nyugati emberek. Istenem, micsoda eszmény, micsoda rejtélyes, misztikus tisztelet, bámuló elismertség, irigyelt, vágyott rajongás tárgya volt emberi fajtánk ezen egyedeinek összessége, Amszterdamban és Rómában, Párizsban és Londonban, New Yorkban és – igen! – Brüsszelben… Még Brüsszelben is, bizony. Például. Hogy mégsem halt még ki, mégsem gyávult, színtelenedett, jelentéktelenült még el ez a fajta – íme két nagy reménység, két diadalmas bizonyíték, napjainkból. Ki tudja, hány Salvini vagy Wilders rejtőzik és készülődik Nyugat-Európa – sőt, netán még a polgárháborúban sínylődő, egykoron oly nagy, szuper és dicső Egyesült Államok – metropoliszaiban és kisvárosaiban, elegáns luxuslakások és szerény polgári lakhelyek mélyén, akikre majd ugyanaz lesz érvényes, amit Illyés Gyula írt oly gyönyörű érzékletességgel Petőfire: „Ő az, akire vártak, akit a történelem kiszemelt.”

Mert a történelem mindig kiszemel embereket. Lám, nyugati embereket is. Lehet őket internálni, megpróbálni félreállítani, így-amúgy – még fizikailag is, hát hogyne – kinyírni, de lám: megszületnek. És itt vannak. És pontosan tudják a dolgukat. Mindnyájunk érdekében. És fogunk még hallani róluk. Mert mégsem vagyunk véghetetlenül szerencsétlenek és koldusok.

Szóval ne legyünk pesszimistábbak a kelleténél.

(A szerző író)

Kapcsolódó írásaink

Rab Irén

Rab Irén

Kié a Balaton?

ĀA kommunizmus idején az ideológiai harcban elfáradt káderek pihenésére Aliga mellett a Balaton sok más pontján volt zárt pártüdülő. Ezekbe egyszerű magyar embernek nem volt gyere be

László Tamás

László Tamás

Egy DK-s kerület árulása

ĀA balliberálisok által vezetett önkormányzat nem akarja, hogy egy vadonatúj egészségügyi központ létesüljön egynapos sebészettel együtt? A kapzsiság felülír mindent

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom