Emlékeink az „Ájemefről”

Nem győzzük kapkodni a fejünket, felgyorsult minden, rengeteg eseményről tudósít bennünket a sajtó is, és néha arra gondolunk, jó volna elbújni a ránk özönlő híráradat elől, s felejteni minden rosszat, ami történt s történik velünk. Pedig nem árt néha nagyon is pontosan visszaidézni néhány olyan eseményt, amit nem kellene, sőt nem volna szabad elfeledni.

Jegyzeteim közt lapozgatva rátaláltam arra a hírre, melyről szinte napra pontosan tíz esztendővel ezelőtt tudósítottak az újságok, miszerint hazánkban járt, ám dolgavégezetlenül és dühösen távozott az IMF és az Európai Unió küldöttsége a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásáról. Tudni kell, hogy ez az esemény a második Orbán-kormány idején történt, nem egészen két hónappal azután, hogy az Országgyűlés elfogadta az új kormány programját. Az ország kiárusítása és rabszolgasorba süllyesztése a Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányok elhibázott gazdaságpolitikájának „segítségével” addigra már „sikeresen” lezajlott.

Az IMF távozása, magyarán kiebrudalása miatt volt aztán siránkozás!

Olyan címmel jelentek meg cikkek az „Ájemef”-barát sajtóban, mint például: Súlyos következményei lehetnek, ha nem hosszabbítjuk meg lejáró hitelszerződésünket, valamint: Milyen jövő várhat ránk IMF-hitel nélkül? Londoni közgazdászokat is idéztek, ők úgy vélekedtek, Magyarország nem lesz képes visszatérni a piacokra nemzetközi hitelek nélkül, és még sorolhatnám a siránkozók mondatait. A hír hallatán persze a mi, kevésbé liberális szívünk nem szakadt meg, inkább enyhe kárörvendéssel nyugtáztuk, hogy kifosztóink dühösek.

Dühösek, mert porszem került a gépezetbe, a rabszolgák kicsit ellenálltak. Tudniillik azért jöttek ide, hogy megszerezzék az új, polgári, nemzeti kormány feltétel nélküli beleegyezését a további gátlástalan pénzszivattyúzáshoz. Hát nem szerezték meg. A hazai baloldal szinte világvégét kiáltott, mert nem hódoltunk be a nemzetközi szervezetnek, mint ahogy mindmáig világvégéről ordítozik, mert továbbra is ellenállni próbálunk minden, a nemzeti szuverenitást fenyegető kísérletnek.

Eltelt tehát tíz esztendő a búcsú óta. Azóta már persze megtapasztaltuk, milyen a jövő az IMF nélkül, milyen az élet erőltetett IMF-hitel nélkül. Nem rossz. Ám mindmáig emlékszünk arra, hogy a balol­dali siránkozók egy percig sem hagyták abba a pityergést a történtek felett, oly nagyon sajnálták, hogy nem hagytuk benne magunkat az IMF hálójában. S persze özönlöttek a gáncsoskodások, ott próbáltak meg keresztbe tenni az új, polgári kormánynak és a nemzetnek, ahol tudtak. Miként teszik ezt ma is. Akkoriban fel is tettünk jó néhány kérdést, amire persze nem jött válasz, bár a kérdésekre azóta is feleletet várhatnánk az úgynevezett haladó baloldaltól. Például:

– Miért is nem kezdhet bele egy győztes kormány az ígéreteinek megvalósításába?

– Mivel indokolják, hogy az országot erkölcsi-anyagi nyomorba taszító posztkommunisták óriási adósságba hajszolták bele az állami vállalatokat?

– Miért sajnálják oly nagyon a kivetendő különadó miatt a válságban is hatalmas nyereséget bezsebelő pénzintézeteket, azokat, amelyek miatt példátlan módon, saját, náluk tartott pénzünkhöz is pénzért juthatunk hozzá?

– Van-e önöknek mentségük a devizahitelek előre megfontolt, tisztességtelen, nyereségvágyból elkövetett ránk erőltetésére?

– Tudják-e önök, hogy a nyakló nélkül felvett hitelekhez a társadalom sosem adta a beleegyezését?

– Ismerik-e azt a statisztikát, miszerint az EU-ban mi dolgozunk a legtöbbet, és mégsem gyarapodunk? Mi a magyarázatuk erre?

Nos, nem folytatom, pedig volt még jó néhány kérdésünk, amelyek persze válasz nélkül maradtak. Lényeg, hogy mindez már tíz éve történt, s azóta legalább az IMF zsarolásait elfelejthettük. Ám annak ellenére, hogy leszögeztük, gyorsan változik a világ, nem árt néha felidézni a múltat, hogy rájöjjünk, sok minden bizony tíz év alatt sem változott a liberálbaloldal magatartásában, s erre millió bizonyíték van.

A legújabb, hogy most éppen az uniós költségvetés nekünk járó és már kiharcolt részét akarják csökkenteni. Nyilván hazafias érzelemtől vezérelve. A folyton változó világban ők az állandóságot képviselik. A hazaárulás baloldali magasiskolájának állandóságát.

(A szerző újságíró)