László Tamás

Vélemény és vita

Nemcsak, hanem, is

Az erkölcs relativizálásával a liberalizmus eltörölt minden gátlást az emberi érintkezésben

A két világháború között egy-egy településen húsz-harminc egyesület, segélyező egylet, dalárda, egyházi közösség működött. Ez szolidaritási háló is volt, az emberek figyeltek egymásra, a bajba kerültet a viszonzás biztonságában kisegítették. A marxizmust zászlajára tűző szocializmus és kommunizmus a közösségről beszélt, de elsőként az organikus közösségeket zúzta szét, atomjaira bontva a helyi társadalmat. A liberalizmus az egyén egyenlőség mázával leöntött korlátlan szabadságát hirdette meg, holott egyenlőség nincs, nem is lesz soha, csak egyenlő, mindenkinek kijáró méltóság van. A liberalizmus életellenessége, személyes mivoltunk kezdeti és végső stádiumának megtámadásában, a tömeges abortusz és az eutanázia kiterjesztésében nyilvánul meg, a legvédtelenebbek nem számítanak. Az egyén csapdahelyzetben találja magát, megfosztva eredendő identitásától, megkérdőjelezve alapvető férfi és női mivoltát, családi kötődéseit, nemzeti hovatartozását.

Sőt az erkölcs relativizálásából adódóan a liberalizmus eltörölt mindennemű gátlást az emberi érintkezésben, de a gazdaságban is. Ez a két pusztító izmus teremtette meg az eldobhatóság, felcserélhetőség és feledhetőség kultúranélküliségét.

A végső helyzet az, hogy e két kizárólagosságra törekvő irányzat áldatlan tevékenységét befejezve összeér a Black Lives Matter és az Antifa utcai terrorjában, a teljessé váló anarchiában, a nemzethez tartozás önfeladásában, a no-go zónákban, a migránsok közötti utcai összecsapásokban, hogy csak a közelmúlt történéseit lássuk. A társadalmi béke felborult az Egyesült Államokban és Európa nyugati országaiban, és nem is látszik olyan törekvés, amely a tűzoltáson kívül valódi békességre törekedne, ami tartósan csak úgy érhető el, ha az identitás rétegei – az egyéni, a családhoz tartozásbeli, a nemzeti identitás – biztos alapokon állnak, és az ezekre alapozott helyi társadalom valódi, szolidáris közösségekből áll.

Az identitásában magabiztos, közösségeire büszke egyén a nehézségeket vállalja, a mindenkori újrakezdésre lehetőségként tekint, számára minden kihívás egyben erőforrás is. Ehhez az kell, hogy az összefonódó kultúrmarxizmus és a liberalizmus helyébe az összeegyeztetés, a „nemcsak, hanem, is” kultúráját tesszük. Erre láthatóan csak a konzervatív szemlélet képes, kimondva, hogy az egyént és a közösséget egyszerre, együtt védi és építi. Ez a világlátás tesz képessé az eltérő érdekek közötti eligazodásra, egyensúlyteremtésre. Lássunk néhány „nemcsak, hanem, is” példát!

Az iskola ne csak a tudást plántálja bele a gyermekbe, de példával, jó szóval neveljen is. Az életünket nemcsak a descartes-i gondolkodás határozza meg, hanem az érzéseink is, ami elsődlegesebb létmeghatározás. Az iskola ne csak a munka világára készítsen fel, hanem a párválasztásra és a családalapításra is. Ehhez nagyon nagy szükség van a humán tárgyakra, a művészeti oktatásra.

Ne csak szakmát adjunk a fiatalok kezébe, de azt is, hogy azon keresztül önmagukat fejleszthetik és az embertársaikat szolgálhatják. Ne csak minél alaposabb orvosi, mérnöki, jogi tudást adjunk a felsőoktatásban, de az ezzel összefüggő és megalapozó jellegű orvosi, mérnöki, jogi etikát is, tudatosítva, hogy a hivatásuk elsősorban közösségi szolgálat. Úgy gondoljuk, hogy a szakmai oktatáson kívül minden egyetemen legyen helyi társadalom építéséről szóló tantárgy is.

Az istenképűségre alapuló emberképünk alapján tudjuk, hogy nemcsak test vagyunk, de lélek és szellem is. Ehhez szorosan hozzátartozik az, hogy az ember kötődő lény. Az, hogy a nevünk a homlokunkra van írva, jelzi, hogy már az alapvető létmeghatározásunkban is másokra vagyunk utalva. Nem véletlen az, hogy a „nemcsak, hanem, is” kötőszó hármast keresztény ihletettségűnek mondjuk. Nemcsak időben élünk, hanem egy lokalitásban is, és mindkettőért felelősséggel tartozunk.

Tudjuk azt, hogy a szabadság és az összetartozás iránti vágyunk nem játszható ki egymás ellen, az életnek ez a nagy paradoxona az önként vállalt és élethosszig épített elkötelezettségeink vállalásával oldható fel.

A konzervatív ember egyensúlyra törekszik. A létfenntartás és a fajfenntartás egyensúlya a kultúrmarxista és a liberális életvezetési modellek miatt megbomlott a létfenntartás javára, sőt már nem is létfenntartásról, hanem a felesleges dolgok fogyasztásáról beszélünk: a fogyasztás, a birtoklás a személy, a lét és a kapcsolatok elé került. A jog és erkölcs elválása is vészes egyensúlytalanság, az igazságérzésünket ássa alá. Egyre inkább elhomályosul, hogy az igazi szeretet egyszerre jelenti a közelséget és az egymás iránti felelősséget, ez minden én-te kapcsolatnak az alapja.

Az a kapcsolat, ahol a közelség túlsúlyos, nehézségek esetén nem bizonyul teherbírónak: gyorsan megszűnik a közelség, és nincs helyette semmi. A legtöbb fiatal – gyermekkora szeretethiányát kivetítve – szinte kizárólag a közelséget keresi. Az a kapcsolat viszont, amelyben az egymás iránti felelősség túlsúlyos, rideggé válik, nehézségek esetén eltörik. A közelség a kapcsolat rugalmasságát, a felelősség a szilárdságát adja – ilyen a jó híd: rugalmas és szilárd, mindenféle terhelésre kedvezően reagál.

Ha mindezeket figyelembe vesszük, vagyis a „nemcsak, hanem, is” kultúrájával élünk, akkor elkerülhetjük a nagy válságokat. Elkerültük volna a jelzálogrendszer összeomlásából fakadó 2008-as világgazdasági válságot is, amelyet némelyek szerint az egyetemi világ „egyéjszakás kalandjai” készítettek elő. A jelzálogipar ennek megfelelőjeként funkcionált: véletlenszerűen összetalálkozik néhány idegen, hogy a többiekkel és a következményekkel mit sem törődve elégítse ki a vágyait (mondjuk a túl nagy kölcsönre vagy kamatra irányuló igényeit). A Nyugat erre a bankok közpénzből való megmentésével, mi pedig a konzervatív eszméink szerint a munkaalapú gazdaság erősítésével válaszoltunk.

Hogyan viselkedett a Nyugat a 2015-ös migrációs válság idején? A saját honpolgárait háttérbe szorítva az illegális migrációt támogatta annak érdekében, hogy az egyre önzőbbé váló, elöregedett társadalmának munkaerő-problémáit megoldja, feladva kulturális identitását. Ezzel szemben mi nem engedtük be a migránsokat, hanem az egyre kiterjedtebb családtámogatási programmal válaszoltunk, megőrizve nemzeti identitásunkat is.

A koronavírus-járvány következményeinek felszámolására George Soros a jövő nemzedékét végsőkig eladósító, örökké tartó hitellel válaszolna. A keresztény-konzervatív eszmeiségű országvezetés viszont a munkahelyek megőrzésének támogatásával, a társadalmi kohézió erősítésével válaszol.

„Nemcsak, hanem, is” – gyakoroljuk!

(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)

Kapcsolódó írásaink

Kacsoh Dániel

Kacsoh Dániel

Magyar siker, balos hazugságok

ĀMost akkor mégis van alku Orbánnal? – kérdezhetnénk Gyurcsányné Dobrev Klárától, aki néhány napja még azt „üzente” uniós elvtársainak, hogy nincs

Lóránt Károly

Lóránt Károly

Merkel öt prioritása

ĀA gumiszerűen nyújtható európai értékek azt a célt szolgálják, hogy a kultúrkommunista eszméktől átitatott EP-t és az európai „elitet” nem teljesen kiszolgáló országokat támadják

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom