A te életed számít

A mozgalmat anarchista megmozdulások, fosztogatások jellemzik, legszélsőségesebb megnyilvánulása az, hogy fehér nőket és férfiakat kényszerítenek arra, hogy a cipőjüket csókolják meg, és térdepeljenek előttük. Ezt megtették politikusok, művészek, sportolók is. Az önfeladás, az identitásvesztés a végső stádiumához érkezett ezekkel a lépésekkel.

A mozgalom neve egy jelszó: Black Lives Matter, vagyis a Fekete életek számítanak. Milyen válaszok születtek erre a sajátos, önmagában, a gyökerénél emberjogi, a kísérőjelenségei alapján valójában erőszakos anarchista mozgalomra? Megjelentek a White Lives Matter-táblák, azaz a Fehér életek számítanak. Mi volt a BLM válasza ezekre a táblákra? Megverték azokat, akik azokat felemelték, sőt egy fehér édesanyát le is lőttek, mert ki merte ezt mondani. Vagyis e mozgalom kizárólagosságra tör, ezek után így lehet értékelni a törekvéseiket: „csak” a fekete életek számítanak. A rálicitálásban megjelentek újabb népcsoportok is: a cigány életek, a homoszexuálisok, az LMBTQ-t zászlajukra tűzők számítanak. Újabb és újabb csoportok számítanak, és csak és kizárólag ők számítanak. Ez a liberalizmus emberjogi szemléletének a kiteljesedése, amiben az én joga átgázol már mindenen. Ez „természetes”, mivel ebben az emberjogi felfogásban kódolva van a harc, az egyenlőség eszméje csak vékony máz, hiszen a liberalizmus ezt már a francia forradalom idején sem gondolta komolyan, ezt igazolja az a terror, amivel az „egyenlőkkel” el lehetett fogadtatni, hogy vannak az egyenlők és az egyenlőbbek. Ez gázolt végig a 19., majd a 20. századon, amikor nemzeti és nemzetközi szocialista és kommunista kísérletek zajlottak – és ez tágul általános anarchiába a 21. században, ha hagyjuk.

Ezekben a mozgalmakban, az általuk (és a háttérben Soros és társai által támogatott) utcai megmozdulásokban – a balliberális média nagyítása ellenére – a társadalomnak csak kis része vesz részt, a túlnyomó többség egyelőre riadtan figyel, hallgat, elbújik, ha teheti.

Nincsen válasz az eszkalálódó folyamatra a licitáláson kívül, vagyis a kizárólagosságok versenye zajlik, ami viszont törvényszerűen összecsapásokhoz vezet. A liberális emberjogi szemlélet eluralkodása az én jogát olyan mértékben emeli fel, hogy ez törvényszerűen előbb verbálisan a másik én megalázásához, majd akár ténylegesen fegyveres harchoz vezet, sőt, már a másik meggyilkolására szólítanak fel, ahogyan azt egy afroamerikai fiatal a tábláján hirdette: Kill All Whites, azaz Gyilkolj meg minden fehéret (embert). A legszomorúbb az, hogy az „embert” már zárójelbe kell tenni, vagyis a mindenkit egyenlően megillető emberi méltóság sérül alapvetően, a gyökerénél. Nemcsak a megtámadott fehér, heteroszexuális, keresztény embereké, hanem mindenkié: az afroamerikaiaké, a homoszexuálisoké, az LMBTQ-aktivistáké és minden kisebbségé is sérül e viselkedés által.

És ebben a liberális emberjogi tobzódásban emberi méltóságukat veszített hordák randalíroznak az utcákon.
Ez a viselkedés általános együttélési gátlásokat is felszabadított: meg kell nézni egy fórumot, ahol a másik megalázását a részt vevők már észre sem veszik, vastag páncél nőtt mindenkin. Hamvas Béla írja az 1962. február 4. című döbbenetes esszéjében a jövőről (ami megvalósulni látszik): „Minden jel arra vall, hogy a legközelebbi korszakban
a föld uralkodó lénye nem az ember lesz. Leginkább madárhoz hasonlít, éspedig nagyságban és alakban a keselyűhöz. (…) Több száz, néha ezer lény él egy csoportban, de minden rend és vezető nélkül. Maguk között sem okosabbat, sem hatalmasabbat nem tűrnek meg. Szüntelenül veszekszenek, tökéletesen értelem nélkül, egymást lökdösik, tépdesik és taszigálják, ok nélkül egymást mardossák, vagy lesből egymás fejére ütnek, egymás oldalából, vagy combjából húsdarabokat tépdesnek ki és lenyelik. Ezek szerint mindegyik csaknem állandóan tele van vérző sebekkel.”
Ez az apokaliptikus kép a liberális, öntörvényű ember végeredménye, amelyben az emberi méltóságnak még csak a megőrzésére sincsen garancia.

Mi a megoldás? A keresztény-konzervatív eszmeiség ad választ erre a helyzetre. Az istenképűségünkre alapozott emberkép az emberi jogok terén Krisztus példája nyomán a másik emberre, az én helyett a te jogaira helyezi a hangsúlyt. Ebben a keresztény emberképben van egyedül garancia arra, hogy a másik számomra is meg fogja adni vagy legalább engedni az alapvető jogaim érvényesülését. Bátran ki kell mondani a jelenleg otthon riadtan figyelő – a kereszténységét legalább csírájában megőrző – embereknek, hogy a te életed számít! De akkor határozottan ki kell állni a születendő gyermek, a halála felé közeledő idős ember mellett is, elutasítva az abortuszt, amit az ENSZ már alapvető emberi joggá szeretne nyilvánítani, és elutasítva az eutanáziát, ami sok országban már megengedett emberi jog. Rá kell ébrednie minden embernek, hogy azzal, ha kimondjuk, és ezt komolyan gondoljuk: a te életed számít, akkor a saját életünket is komolyabban fogjuk venni.

(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)