Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

Az Értelmezés Könyve

A szépség és a csúfság egyaránt értelmezés kérdése. Attól függ, hogy a pokolban vagy a mennyországban szeretnénk-e érezni magunkat

Amikor a durva viccben a pedofil politikus szemére vetik – sőt nem létező lelkére hányják –, hogy a tízéves kisfiúk és kislányok iránti beteges és bűnös érdeklődése talán nem fér bele az önreprezentáló véleménynyilvánítás legszabadabb liberális kereteibe sem, s erre azt a választ kapjuk, hogy „értelmezés kérdése” az ügy megítélése, akkor nemcsak az értelemben inog a hitünk meg, hanem az értelem – és az értelmezés – mindenhatóságában is.

A rendszerváltozás utáni médiában s általában a közgondolkodás formálásában igen nagy szerepet kaptak az értelmezések, amelyek egy része logikus, szakmai és korrekt; másik része a logika álorcája alatt manipulatív, hamis (vagy hazug) és bűnös. Persze a rendszerváltozás előtt is sok minden „értelmezés kérdése volt”, így lett közkeletű kifejezés a „gulyáskommunizmus” vagy a „legvidámabb barakk”. A szakértő nemegyszer a Bourne-filmek „szakértőjére” emlékeztet, aki nem más, mint jól kiképzett bérgyilkos: mindenféle erkölcsi aggály és felelősség nélkül semlegesíti az általában arctalan és titkos hatalom (mai kifejezéssel a deep state, azaz mély állam) számára kellemetlen emberi tényezőket.

„Értelmezés kérdése” lesz, hogy kellenek-e határok (vajon a rasszista-fasiszta kirekesztés eszközei-e, vagy a Maslow-féle szükségletpiramis második legfontosabb szintjét s alapigényét teljesítik, mégpedig a biztonságigényt). „Értelmezés kérdése”, hogy van-e jogunk saját életünkhöz és értékrendünkhöz, amikor mások élete más értékrendet szeretne ránk kényszeríteni. Vagy hogy a fekete-fehér világban szégyellje-e magát a fehér, mert nem fekete (pedig ha szivárványszínű lenne még a koronája is, akkor nem volna semmi probléma vele).

Az értelmezés, illetve az „olvasat” a posztmodern irodalomtudomány (és posztheideggeri nézőpont) egyik sarkalatos pontja. Különös azonban, hogy ez a konzervatív irodalomszemlélettel nem mindig összeegyeztethető irány – hiszen a szöveg mögött mindig vannak emberi tényezők is, ideológiai, attitűd- és értékrendbeli vonatkozások – az aranykorát éli. Fölidézhetjük elrettentő példaként az őszödi beszéd azon „értelmezését”, amely szerint Gyurcsány hazugságbeszéde nem is az volt, ami – hanem igazságbeszéd.

Úgy vélem, Esterházy és Nádas sem lehet büszke, sem holtában, sem éltében politikai nyilatkozataira, bár azokat a „poszt-heideggeri” szövegközéppontú értelmezés szempontjából tették – mert valami lehet ugyan nem fekete vagy nem fehér, a „szürke ötven árnyalatát” kiköpi az Úr.

Az értelmezés kérdésévé válik az újra föllángolt szabadkőműves-vita, pontosabban: itt már az értelmezés lehetősége sem kérdés, csupán annak privilégiuma a meghatározó, ami a szabadelvű ikonként tekintett tudomány- és kutatásszabadság határtalanságát igyekszik korlátozni.

A szabadkőművesség apropóján újra és újra fölbukkan Ady neve – akinek tagadhatatlanok az ilyen kapcsolatai, ám „értelmezés kérdése”, hogy mi kényszerítette e kapcsolatok ápolására. Kenyeres Zoltán Ady költői pályájának folyamatrajzát fölvázolva írja, hogy az értelmezésfolyamat egy része „mindig láthatatlan, a vélekedések olyan kiterjedt folyamatrendszerébe tartozik, amelynek teljes írásba foglalását csak megközelíteni képes a kritika. Miközben pedig megközelíti e teljességet, egyszersmind mindig új és új mozzanatokat hozzá is tesz a korról korra alakuló magyarázó és értékelő olvasói véleményezésekhez, vagyis összefoglaló lezárás helyett mindig újabb interpretációs lehetőségek útját nyitja meg”.

Rámutat az értelmezésmódok sokféleségére, fölvetve a kérdést, hogy létezik-e egyáltalán „egyetlen érvényes olvasásmód”. Az értelmezésváltozatok ellentmondásosságára csak egy példát idézve: a heideggeri megközelítés alapján „a nyelv a lét háza”, így az irodalomból nyelvi jelenség- és szövegvoltából kell kiindulni; ám ennek alapján „a magyar nyelv a magyar lét háza”, s ezt lehetetlen megérteni a nyelvvel együtt járó sajátos gondolkodásbeli és nemzeti jellegzetességek értelmezése nélkül. Ezt példázza mások közt Görömbei András irodalomszemlélete. Az ő meggyőző állítása szerint: „a magyar irodalom nemcsak vetülete és nyelvileg elhatárolt változata az európai irodalomnak, hanem a magyar nemzetnek a megnyilatkozása is, amelyiknek minden más nemzetétől különböző történelmi élményei vannak.” Nem vitatja Görömbei igazságát Kenyeres sem, aki utal Popper Leó példájára (az értés lehet félreértés is), illetve a modern hermeneutika „értés mint másként értés” gondolatára. Az értelmezés nem zárul le, a különböző kijelentések folyton szövődő hálót alkotnak.

Ebben a hálóban vergődve azonban, Pilinszky emberhalaiként, elfogy körülöttünk az éltető tér. Az „értelmezők” már a mi értelmezésünk jogát is megtagadják, elfelejtve a balliberálisok által divatosan negligált egyetemesen és morálisan liberális Noam Chomsky mellett az ezredforduló gondolkodására legnagyobb hatást gyakorló Umberto Eco egyik tételét is: a szépség és a csúfság egyaránt „értelmezés kérdése”. Attól függ, hogy a pokolban vagy a mennyországban szeretnénk-e érezni magunkat.

(A szerző irodalomtörténész)

Kapcsolódó írásaink

Kasznár Attila

Kasznár Attila

Kína, Irán, Amerika

ĀFelröppent a sajtóban a hír, miszerint a Kínai Népköztársaság négyszázmillió dollárt invesztálna Iránba a következő huszonöt évben

Kelemen András

Kelemen András

Quo vadis, Szívem földje?

ĀAz angolszász geopolitika megalapozója, Halford J. Mackinder nevezte „Heartland”-nak (Szívföldnek) az Európa, Ázsia és Afrika alkotta nagy „Világsziget” magterületét

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom