Igazságszolgáltatás és igazságérzet

Napjainkban egyre gyakrabban találkozunk olyan bírósági ítéletekkel, amelyek felháborítanak bennünket, és megingatják hitünket abban, hogy az igazságszolgáltatás, nevéhez méltóan igazságot is szolgáltat. Még abban is kételyek támadnak néha, hogy a törvényeken alapuló jogszolgáltatás megtörtént-e. Nem vállalkoznék akár csak vázlatos ismertetésére sem a rengeteg esetnek, ezért nézzünk meg csupán néhány, régebbi és újabb keletű, nagy felháborodást kiváltó büntetőügyet.
Jogi természete nem volt ugyan, de épületesen szemléletes volt a zámolyi romák esete. Franciaországig és Kanadáig futtatták őket megbízóik az itthoni „diszkrimináció” elől, de hazajönni a nekik járó segélyekért mégsem derogált. Nincs jogi lehetőség, ami ez effélét megakadályozhatná?

Aztán Olaszliszkán Szögi Lajos tanár urat a gyerekei szeme láttára meglincselték a nyílt utcán. A gyilkosokat szerencsére sikerült elfogni és rács mögé juttatni. Eddig jó. Ami utána jött, az a felháborító. Az elkövetők egyike szabadulási kedvezményben részesült, egyben „börtönbiznisz szakjogászok” az államtól – nem megfelelő rabtartás címén – milliókat préseltek ki az illetőnek. Csak Szögiék ügyvédjének ügyességén múlott, hogy a családnak járó kártérítésből legalább ez az összeg megtérült, a többi behajtásáról intézkedés nincs.

Hasonló a veszprémi volt kézilabdás, a román Marian Cozma gyilkossági esete. A második bírói fok enyhítette a büntetési tételt, az elkövetők szabaduláskor több száz fős szabaduló-ünnepséget rendeztek, ahova városi luxus terepjárókkal érkeztek. Arról nem szóltak a hírek, hogy Cozma családja a megítélt kártérítésből bármekkora összeget megkapott volna. Ez különösen kínos annak fényében, hogy román állampolgárról van szó, hiszen az eset alkalmat szolgáltat hazai jogrendünk renoméjának rombolására éppen ott, ahol nagyszámú nemzettársunk él.

Egy alak Borsodnádasdon brutálisan végzett egy eszméletlen lánnyal. A lány még élt, mikor az emberállat belelökte egy szennyvízaknába, ahol megfulladt. A bíró gondatlanságból elkövetett emberölést állapított meg, aminek a büntetési tétele a legalacsonyabb emberölési ügyekben, négy évet kapott. Az ítélethirdetés után, mivel 2017 óta előzetesben volt, a gyilkos kisétálhatott a bíróságról.

Nagyon szemléletes a kibontakozófélben lévő iskolai szegregációs biznisz is, és ennek az az alapesete, ami Gyöngyöspatán történt. Az elkülönítés ugyanis két célt szolgált. Egyrészt azt, hogy a csendes többség nyugodt körülmények között folytathassa a tanulást, másrészt azt, hogy az elkülönítetteket, speciális módszerekkel ugyan, de a tanulmányi felzárkóztatás útjára léptessék. A bíróság – egyébként minden fokon – ezt nem így látja. Azt állapítja meg, hogy az egyébként az iskolát csak hébe-hóba látogatók nagyon szenvedtek a szegregációtól, és e szenvedést csak tetemes pénzzel lehet megváltani, véletlenül sem azzal, hogy a megítélt összeg erejéig hasznos képzésben részesüljenek.

És ez csak néhány a felháborító, az igazságérzetet nagyon sértő büntetőjogi esetek közül. Az anyagi természetű felháborító döntéseknek se szeri, se száma. Maga az írott jog is több esetben diszkriminatív. Miként felelhetnek teljes vagyonukkal egyes vállalkozó csoportok (a magánvállalkozók vagy betéti társaságok beltagjai), miközben a nagyok (kft.-k, rt.-k) tulajdonosai csak a cégbe betett tőkéjük erejéig felelnek a másoknak, főként a hitelezőknek okozott károkért? Miként lehetséges, hogy a fedezettel nyújtott kölcsönök esetében nemfizetéskor az adóstól, azon túl, hogy elvonják és értékesítik azt az ingatlant, amelyben lakik és onnét kilakoltatják, még utána is tartozik, ha a fedezetből nem jön be a tartozás összege? Ez egyenesen melegágya a korrupciónak. Így egyesek olcsón juthatnak ingatlanhoz, míg mások, akik elvesztik azt, életük végéig fizethetnek. Miben áll ilyenkor a bankári szakértelem, ha a fedezetértékét nem jól becsülték meg, és úgymond túlhiteleztek? A balhét ezért egyes esetekben vigye el az ügyfél?

A szegedi sztárépítő csapat, a Szeviép ügye ennél sokkal rázósabb. Ott már nem lehetett a törvények minőségi hibáira panaszkodni. A cég sok milliárdos közbeszerzéseket nyert, de a tényleges munkákat zömében alvállalkozók végezték, akik rendre kifizetetlenek maradtak és pereltek, mégpedig nemcsak polgári, hanem büntető alapon, mert a nekik járó pénzek eltűntek. Az első fokon ez megállapítást is nyert és egy „wellness” fokozatú büntetést meg is állapítottak. Nem így a jogerős döntés, ott a tanács (ez három bíróból áll) felmentette a vádlottakat. Lassan azonban a közvélemény is értesült arról, hogy a tanács bírái nagyon is közel állnak a Szeviép-csoport érdekeltségi köreihez. Érthetőbben: nekik is személyes érdekük volt így dönteni. Nagyon izgalmas azt a kérdést feltenni, miért éppen őket jelölték ki, hogy jogerős döntést hozzanak ebben az ügyben?

Az ember igazán akkor borzad el, ha egy-egy ilyen üggyel közelebbről, az iratok „szintjén” is megismerkedik. Ehhez volt szerencsém legutóbb éppen imádott szülőföldemen, Zalában. Egy helyi vállalkozó 2017-ben felszámolásból megvásárolt Letenye térségé­ben egy határhoz közeli ingatlant kéthektárnyi területtel, tetemes épületegyüttessel.

A felszámoló korábban többször is hirdette, de nem voltak jelentkezők. Elkészült a hivatalos adásvételi szerződés is, jogszerűen ügyvédi ellenjegyzéssel. A szerződés szerint az ingatlan per-, illeték- és tehermentes. A néhai nagynevű drámaíró, Csurka István tollára kívánkozó dramaturgia ezután bontakozik csak ki. Hirtelen előkerül egy 2014. április 1-jei (jó dátum, a tréfák napja) szerződés és a kiegészítése is, amely szerint van az ingatlannak bérlője, határozatlan időre és nulla forint bérleti díjért. Ráadásul ez a „heveny” kiegészítés még elővásárlási jogot is kikötött a nullás bérlőnek. A bérbe adó egyébként a felszámolás előtti tulajdonos volt. (A kéthektárnyi kamionparkolót, üzemépületet és egyéb lakható épületet is tartalmazó ingatlanegyüttesért talán nem fizette túl a bérleti díjat!)

A jogos szerződés szerinti vevő azóta is szeretné birokba venni tulajdonát, amit ki is fizetett már régen. Perel, perel és perel, folyamodik, előszobázik, de eddig semmi. Nagykanizsán az első fokon elutasítják, a jogerős törvényszék szintén, sőt amikor legalább az ingóságokért ment, a hatóság akadályozta a belépését. Az ügy még Veszprém megyét is megjárta (miért is?), de ott sem történt semmi. Eltelt három év, és nem tudja jogát érvényesíteni. Bejelentést tett a biztosítónál is kárigényért (a felszámoló felelősségbiztosítására hivatkozva), mert nem tud birtokba lépni. A biztosító azzal dobta vissza a kérést, hogy az ügyből (bérleti szerződés) ordít a bűncselekmény, hiszen nulla forintért nem lehet csak úgy bérelgetni ekkora ingatlanvagyont. Az új tulajnak a felszámoló szakmai hibájához semmi köze, de hadd pereljen, és akkor majd fizetnek, vagy inkább pukkadjon meg.

Vajon miként lehet az, hogy a biztosító több száz kilométerről is érzi a bűncselekmény szagát, de a bíróknak sem első, sem jogerős fokon nem tűnt fel semmi? Ilyen észlelésekor vajon nem kutya kötelességük büntető feljelentést tenni? Azt sem kérdezték, hogy kapott-e számlákat, mert azt nulla forint bérleti díj esetén is kellett volna kapnia. Az új tulaj a „szerződést” természetesen felmondta, de nem történt semmi.

Szívem szerint most valamit írnék, de nem teszem. Szigorúan a szegedi esetre hivatkozom, mert ott már napvilágra került a bíróság egy bizonyos ügyre történő „elérzékenyülése” és vélhetően „motiválása” is. Rémálmaimban sem fordult elő, hogy a zalai ügyben ilyesmi jutott volna akár tudat alatt is eszembe. Hiszen a pórul járt ügyféllel szemben a biztosító is „nehézsúlyú”, ráér fizetni, tud ügyvédeket fogadni, és ismét a számra csapok, de ha kell „motiválni” is, ha nagyon ég a ház.
Szóval gyakoriak az esetek, amikor a meghozott ítéletek és a közember igazságérzete messze elkerüli egymást. Sajnos jogrendünkbe uniós kényszerből egy sor felháborító dolgot beiktattunk. Így például ha valaki a tettest kissé határozott módon viszi a rendőrségre, még rá is fázhat, mert akadályozta a derék delikvenst szabadságjogaiban. Hovatovább a tettes tele van jogokkal, míg az áldozatok, kis túlzással, védtelenek. A hazánkba települő gigászok is erőfölényben vannak, ami kihatással van aktuális törvényeinkre is.

(A peres esetek zömében a jogvitákban a kicsik húzzák a rövidebbet, ami sokszor nem összeegyeztethető az igazságérzettel.)

Néhány felszínre került ügy azonban azt bizonyítja, hogy a független bíróságok egyes tagjai is túlértelmezik függetlenségüket. Ez odáig fajul, hogy belefér néhány kötelességmulasztás is, vagy nyilvánvaló tények figyelmen kívül hagyása. Nem kötelessége a bírónak minden tudomására jutott körülményt mérlegelni döntse előtt? A zalai esetben a kamu bérleti szerződést, a példa okáért. Ha kamu – mert ordít róla –, nem kellene feljelentést tennie az ügyben eljáró bírónak? Sajnos az igazságszolgáltatás selejtes ügyei messze túlmutatnak a szektoron, hamar belépnek a politikum világába, és vég nélkül manipulálhatók. Ezzel nagyon is alkalmasak a köznyugalom megzavarására, ezért kell az ilyen esetekre nagyon odafigyelnünk.

(A szerző közgazdász)