László Tamás

Vélemény és vita

Idősek a járvány viharában (3.)

Idősödve – a „teljesség korában” – szembesülünk azzal a ténnyel, hogy (valamikor mindenképpen) meg fogunk halni

Minél hamarabb kérdezzük meg magunktól, hogy „Mit kell elvégeznem a halálom előtt?”, annál több értelme lesz a hátralévő életünknek.

Egy idős hölgy hosszú ideje segélyből élt, javai egyre fogytak, de minden tárgy értékesebbé vált számára. Az áttörést, hogy szabad legyen (a halálra), az hozta meg számára, amikor minden kincsecskéjére ráírta valakinek a nevét, és azt is, hogy miért akarja, hogy az illetőé legyen. „Körülbelül százötven emberre hagyott valamit, aki vele virrasztott. Amikor megbizonyosodott, hogy mindenkire hagyott valamit, már meg tudott halni.”

Egy idős férfi készített egy ötven nevet tartalmazó listát azokról, akiknek neki kell megbocsátani, és akiktől neki kell bocsánatot kérni. Vásárolt egy mikrobuszt, és felkereste ezt az ötven embert. „A teljesség szakaszában minél többet tudunk megvalósítani életünk befejezetlen dolgaiból, annál jobban tudjuk üdvözölni a végső elgyengülést” – áll az Életünk nyolc szakaszának gyógyítása című könyvben.

Ugyanebben a könyvben állnak a következők: „Az idős emberek körében általános az élet újraélésének a tapasztalata. Míg az agy egyes funkciói a korral gyengülnek (például az absztrakt matematikai és fizikai gondolkodás), az agy más funkciói, például az emlékezőképesség és az élettapasztalatokon alapuló ítélőképesség általában erősödnek. Olyan ez, mintha a természet lehetőséget biztosítana számunkra, hogy teljessé tegyük életünket a bölcsességet növelő tapasztalatokra való visszaemlékezés által ahelyett, hogy a kétségbeesést növelő tapasztalatokon rágódnánk.”

Tegyük fel a kérdést – időseknek és fiataloknak egyaránt –, hogy a mai nyolcvanévesek és idősebbek mit éltek át, milyen sebeket kellene gyógyítani az életük alkonyán? Még éltek az első világháború borzalmainak és Trianon végzetes hatásának következményei a szüleik nemzedékében; át kellett élniük a második világháború pusztításait, az éhezést, létbizonytalanságot, félelmet, a nők tömeges megerőszakolását az oroszok által, a fogságot – azt, hogy egyikről sem lehetett beszélni; a kitelepítéseket, a csengőfrászt, a fekete autókat, az Andrássy út 60.-at, az egyházak halálra szánását, a közösségek szétzúzását; a kiszolgáltatottságot, a felemelkedés lehetőségének elzárását, az értelmiség passzivitásra és árulásra kényszerítését, a parasztság megfélemlítését, a padláslesöpréseket, a beszolgáltatást; az 1956-os szabadságharcot és leverését, kétszázezer ember elmenekülését az országból; a tsz-ekbe verést, a faluból városba kényszerítést, az ebből fakadó gyökértelenséget, az identitás tömeges elvesztését; az önkizsákmányolást, a demográfiai apályt, a hétmillió abortuszt, annak minden lelki következményével (ez időskorban hatványozottan jön elő); végül a rendszerváltozás reményeinek szertefoszlását. Sokukat mindegyik érinti…

Három-négy nemzedék számtalan csalódását, válsághelyzetét, újrakezdését kellene időskorban a kibeszélésével gyógyítani, azt a kérdést is feltéve, hogy meg tudok-e bocsátani az életemnek? Ezek mind olyan tényezők, amelyek a magunkba fordulást, a magányosság kialakulását, tartósítását idézték elő. A mai időseink traumatizált nemzedék, kibeszéletlenül és kiengeszteletlenül, holott ez az a nemzedék, amelyik a túlélésével és mindent kibírásával a legragyogóbb példákat adhatja a sokszor nyafogó és értelmetlenül elégedetlenkedő fiataloknak.

Egy nehéz sorsot megélt, de minden helyzetben a jót kereső jezsuita, Nemes Ödön ezzel szemben úgy tekint vissza 85 évesen a viszontagságos életére, hogy „…az időskor lehetőség arra, hogy ízleljem az eddig kapott ajándékaimat. Nem egyszerű visszatekintés ez, hanem annak átélése, hogy milyen szép, egyedi, különleges ajándék volt minden az életemben (a sok rossz is). (…) Minél idősebb vagyok, annál jobban gyarapodik bennem a hála.”

Arra a kérdésre, hogy mi az, aminek időskorban jön el az ideje, így válaszol: „Többek között megtanulni azt, hogy az örömnek milyen gazdag forrása, hogy közreműködtem mások teljesítményében és örömében. Például a tanítványom öröme az én örömöm is. Vagy egy nagyszülő számára az unoka boldogsága. El kell tehát gondolkodnunk azon, hogyan viszonyuljunk a fiatalabb generációkhoz, az unokákhoz, dédunokákhoz, hogy ez lehetővé váljon.”

Így élve az időskorunkat, a „teljesség idejét”, pontosabban értjük Rilke Őszi nap című versét: „Itt az idő, Uram. Nagy volt a nyár. / A napórákra árnyékod bocsássad / s a szeleket ereszd a földre már. // Parancsold: a gyümölcsök érjenek be, / adj még két délies napot nekik, / add, hogy beteljesedjék mindenik / s a mézet gyűjtsd a dús szőlőszemekbe.”

Valahogy így kellene hogy befejeződjön az életünk.

(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)

Kapcsolódó írásaink

Kacsoh Dániel

Kacsoh Dániel

Gigászok csatája

ĀA Black Lives Matter nevű újbaloldali világmozgalom filmklasszikusokat letiltó, történelmet átíró elfajulásának egyik korántsem mellékes epizódjaként az életünket alapjaiban meghatározó gigacégek is összecsaptak az elmúlt hetekben

Boros Imre

Boros Imre

A német elnökség feladatai, lehetőségei és esélyei

ĀA történelem során adódtak és remélhetően a jövőben is adódnak kegyelmi pillanatok. Ha ezekre az aktuális vezetők ráéreznek, időben hoznak jó döntéseket, hosszan tartó, virágzó korszakot nyitnak meg

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom