Boros Imre

Vélemény és vita

A német elnökség feladatai, lehetőségei és esélyei

A történelem során adódtak és remélhetően a jövőben is adódnak kegyelmi pillanatok. Ha ezekre az aktuális vezetők ráéreznek, időben hoznak jó döntéseket, hosszan tartó, virágzó korszakot nyitnak meg

Ellenben ha a történelmi léptékkel éppen csak felvillanó, ámde múló pillanatot elszalasztják, vagy éppen tévednek fontos teendőikben, akkor az általuk vezetetteket sokszor évtizedekig tartó kálváriára kárhoztatják.

Franciaországban a szabadkőművesek által feltüzelt III. Napóleon meg kívánta állítani a rohamléptekkel erősödő Poroszország növekvő hatalmát (a hagyományos szakrális monarchia erőssége nagyon ellene volt), ezért 1870-ben hadat üzent és támadott. (Talán azt gondolta, hogy zsebében hordozza híres nagybátyja hadviselési talentumát.)

A francia császár vágyának, hogy a poroszokat legyőzze, az lett a vége, hogy Franciaország térdre rogyott, még maga a császár is fogságba esett. A III. Napóleon által elgondolt kegyelmi pillanatból rémálom lett. A poroszok azonban megütötték a főnyereményt, nekik ez nem várt kegyelmi pillanat volt, és 1871-ben éppen a dicső francia királyok rezidenciájában, Versailles-ban kiálthatták ki a német területek egyesülését, a birodalmi létet szimbolizáló császárságot, élén a porosz királyból birodalmi császárrá koronázott I. Vilmossal és a modern kori Németország létrejöttét, több mint két évszázad hányattatás után.

Egy dolog a célok kimondása és a hozzá tartozó szimbólumrendszer (császárság) „megteremtése”, de amíg a dolgok érdemben is megtörténnek, az sok fáradságba kerül. Bismarck kancellár is évtizedig küzdött a megvalósulásért, az egységes és modern hadseregért, a szolid társadalombiztosítási rendszerért, a központi bankért (Reichsbank). Nem túlzás azt állítani, hogy az Európai Unió népei ma, hasonlóan a hajdani a németekhez, sorsfordító időket élnek. A kérdés a megerősödés vagy a végpusztulás felé vezető agónia folytatása. Az azonban biztos, hogy ahogyan az 1870–71-es évek történései évtizedekre meghatározták Európa sorsát, úgy ma sem lesz másképpen. Akkor két német férfit – I. Vilmos porosz királyt és kancellárját, Bismarckot –, ma pedig két német hölgyet – Angela Merkel német kancellárt és Ursula von der Leyent, az Euró­pai Bizottság elnökét – kínálta meg a sors – igaz, kéretlenül – a kikerülhetetlen kegyelmi pillanat varázsával. Azzal, hogy július 1-jétől az unió elnöki teendőit a legnépesebb és legerősebb állam, Németország látja el.

Ha van feladatuk, amit el kellene végez­niük, az még a hajdani Németországot építők feladatainál is nehezebb. Több nemzet, több nyelv, vallási felekezet és ateisták kultúráját képviselő hatalmas, sokszínű konglomerátumról van szó. A megoldandó feladatok sora is nagyon hosszú. Mindenekelőtt már kész kellene hogy legyen a jövő évtől induló hétéves költségvetés, ám a munkák érdemben még el sem kezdődtek. Egyes fukar (szerintük takarékos) országok a befizetés mértékét nem növelni, hanem csökkenteni akarják a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 1,1 százalékáról egy százalékra.

Vita folyik a kiadások szerkezetéről is. A tradicionális fejezetek (agrárpolitika és kohézió) kevesebb forrást kapnának, míg a globalista érdekeltségű elemek fajsúlyosan megjelennének a kiadások között. Utóbbiba a migránsügy és az ugyancsak a köreikbe tartozó, civilnek álcázott, de globalista politikai célokat követő lerakatok finanszírozása is beletartozik. A költségvetés legvitatottabb kérdése, hogy a kifizetéseket a brüsszeli körök demokráciakritériumokhoz, illetve azok betartásához kötnék – miközben folyamatosan kettős mércét alkalmaznak. Mindezek tetejében dúl a Covid–19-járvány, az egyes tagországokban változó intenzitással, de a megnyugtató megoldást jelentő vakcina még sehol sincs.

Ez a bizonytalanság az országonkénti gazdasági mélyrepülés mértékének megbecsülését is rendkívül megnehezíti. A tagországok gazdaságainak talpra állítását azonban azonnal meg kell indítani, mert ennek hiányában a bizonytalanság a teljes hétéves ciklust alááshatja. Ha a vírus megfékezésében az unió semmilyen hatékony lépést nem volt képes tenni, akkor legalább a helyreállításban kellene jeleskednie.

Azon túl, hogy a vírus az amúgy is nagyon eladósodott tagországok adóssággondjait tovább növelte, nem lehet megfeledkezni arról sem, hogy a 2004 és 2007 között az unióba felvett országok felzárkóztatása távolról sem teljes, és arról sem, hogy a járvány ezeket az országokat is sújtja. Ezért a 750 milliárd eurónyi közös felelősségvállalással felveendő piaci hitelből keletkeztetett összegek visszafizetendő és támogatási összegként történő országonkénti leosztásában mindkét szempontnak érvényesülnie kell.

A német elnökségnek nem lesz olyan szerencséje, hogy a neuralgikus politikai témákat az asztal alá söpörje. Sürgős választ kell adnia arra, hogy az éppen Angela Merkel által kezdeményezett Willkommenskulturt felváltja-e az az elv, hogy a segítséget oda kell vinni, ahol baj van, nem a bajt az unióba cipelni. Ennek egyenes folyománya, hogy a már itt lévő illegális migránsok szétosztását tovább kell-e erőltetni, vagy inkább a hazatelepítésüket ösztönözni. Tekintettel arra, hogy a migrációs nyomás a következő években várhatóan nem enyhül, hanem erősödik, szükség lesz egy erős állásfoglalásra a schengeni határvédelem ügyében. Végleg el kell dönteni, hogy a határokon azért vannak-e az őrzők, hogy a migrációt menedzseljék, vagy azért, hogy megvédjék a határokat a jogosulatlan betolakodókkal szemben. Nyitott kérdés, hogy a német elnökség a még több nyílt társadalmat építő jogi építkezésnek, vagy éppen ezek útjai lezárásának nyitja meg az utat.

A német elnökség lehetséges problémamegoldó hatékonyságát ismeg kell vizsgálni Németország szemszögéből is. A CDU-tag Hans-Georg Maaßen, akit a titkosszolgálat éléről éppen Merkel menesztett, a migrációval kapcsolatos őszinte megnyilvánulásai miatt, a nagy nyilvánosság előtt nemrég jelentette ki, hogy a CDU konzervatív fordulata nélkül nincs megoldás. Ennek viszont egyelőre semmi jele. Az új CDU-elnök megválasztása várat magára, viszont jövőre Németországban is parlamenti választás lesz. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy Németország az euróövezet nagy nyertese, a pénz neki végig kellően gyenge volt, hogy áruival a többi tagországot elárassza, a többieknek (főként a délieknek) pedig túl erős, hogy ezt ellensúlyozhatták volna. És most a turizmus is, amivel egy kicsit lélegzethez jutottak volna, éppen haldoklik.

A 750 milliárd eurós gazdaság-helyreállítási forrás ezt a helyzetet ellensúlyozná azzal, hogy a majdani visszafizetés fő terhét éppen Németországnak kellene vállalnia, ami a német államadóssági terheket és a GDP-hez viszonyított arányokat is nagyságrenddel dobja meg. Melyik ujjába harapjon akkor a német kancellár? Hogyan lehet ezt a „politikailag korrekt” európai értékárut a német belpolitikai piacon eladni? Mekkora esélye van a kancellárnak arra, hogy a takarékosok (fukarok) csoportját ne csak annak szükségéről győzze meg, hogy emelni kell a befizetési százalékokat, hanem arról is, hogy ők is vállaljanak nagyobb részt a hitelek visszafizetéséből. Meddig lehet még azt a dupla fenekű politikát játszani, hogy a V4-csoport országait (főként minket és a lengyeleket) sorozatosan kancellári dorgálások érik, miközben a német gazdaság a térségben rohamtempóban növeli érdekeltségeit. Vajon tud-e az unió változtatni haragos-durcás álláspontján a stratégiai helyeken? Lehetséges, hogy ez bekövetkezik az Egyesült Államokkal, Kínával vagy Izraellel kapcsolatban?

Teendője a hölgyduó másik tagjának, Ursula von der Leyennek is lenne bőven. El kellene kezdenie söprögetni a saját háza táján. Meg kellene állítania és ki kellene söprűznie az Európai Bizottság főbiztosait és a főigazgatókat (no meg a szakmai előkészítőket) napi gyakorisággal látogató globalista lobbistákat, akik előszeretettel érzékenyítgetik és motiválják őket. Nem kérdés, hogy milyen célok mentén.

Térjünk vissza a történelmi párhuzamra. Bismarcknak is több évbe tellett, míg politikai vízióját megvalósította, noha a kegyelmi pillanatot az élet a lába elé helyezte, csak le kellett érte hajolnia. Az Európai Unió azonban tragikus helyzetben van. Világpiaci szinten nagy a lemaradása, komoly vívmányait, mint például a határok védelmét feladta, népessége fogy és öregszik, testidegen szellemi áramlatoknak ad teret, és még ösztönözi is azokat, cselekedeteit nem az európai polgárok igényeire méretezi, hanem a globalista igények kiszolgálójává alacsonyodott.

A kérdés, hogy a német elnökség úrrá tud-e lenni a problémákon, és képes lesz-e a közösségnek új lendületet adni, inkább elméleti felvetés, és szándékoltan is inkább álnaiv, mint gyakorlati. De tudjuk, a remény hal meg utoljára, bár ennek a pillanatnyi esélye akkora, mint vak egéré a macska házában a túlélésre – aligha lesz a két német politikusból Bismarckhoz fogható sikerek kovácsa. Én már azzal is beérném, ha több kérdésben meg tudnák fordítani a szakadék felé rohanó kocsi rúdját, ha következetesek lennének az azonos mércék alkalmazásában, ha Európát továbbra is az európai népek elidegeníthetetlen otthonaként kezelnék, és kiállnának kultúránk alapja, a kereszténység ügye mellett.

Akkor talán ismét hegymenet követ­kezhetne.

(A szerző közgazdász)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Olga három perce

ĀFricska. Bájos, amikor a veszetten baloldali Kabai Domokos Lajos így kezdi legfrissebb blogbejegyzését: „A DK politikusának videóklipje fércmunka, miközben persze nem ez az egyetlen baj az ellenzéki megszólalásokkal”

Kacsoh Dániel

Kacsoh Dániel

Gigászok csatája

ĀA Black Lives Matter nevű újbaloldali világmozgalom filmklasszikusokat letiltó, történelmet átíró elfajulásának egyik korántsem mellékes epizódjaként az életünket alapjaiban meghatározó gigacégek is összecsaptak az elmúlt hetekben

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom