László Tamás

Vélemény és vita

Idősek a járvány viharában (2.)

Az idősotthonok, az időskori elmagányosodás a társadalmi torzulás következménye

Egy nyolcvanöt éves, koronavírussal megfertőződött olasz férfi halála előtt így írt a családjának az „aranykalitkának” nevezett idősotthonból: „Úgy tűnik, hogy itt semmi sem hiányzik nekünk, de ez nem így van… A legfontosabb dolog hiányzik: az érintésetek és az, hogy a nap folyamán néhányszor megkérdezzétek: Nagypapa, hogy vagy?; hiányoznak az öleléseitek, …annak a lehetősége, hogy történeteket meséljek nektek. (…) Az élet annyit jelent: egy családban lenni azokkal az emberekkel, akiket szeretünk, és érezni, hogy ők is szeretnek bennünket. (…) Természetesen soha nem tudtam elképzelni, hogy egy ilyen helyen fogok kikötni. Kívülről minden tiszta, mindenhol rend van, …de mi itt lényegében csak számok vagyunk… Úgy éreztem magam, mintha egy hűtőházba érkeztem volna. (…) Inkább adjátok az unokáim tudtára, hogy az, ami a leginkább gyilkol, nem a koronavírus, hanem annál sokkal komolyabb – a másik iránti tisztelet hiánya.”

Ebből a levélből fájdalmasan látszik, hogy az idősek milyen könnyen szorulnak a társadalom perifériájára.

Az intézményi megoldások helyett inkább az időskor fázisaihoz kellene alkalmazkodni: az aktív idősek számára a könnyebben fenntartható lakás a megoldás, az utolsó stá­diumban az élet méltó befejezése, ha lehetséges, elsősorban családi körben – ezt kellene speciális módon támogatni különféle eszközökkel. Az, hogy a hatvanévesek ápolják a nyolcvanéveseket, hallatlan példa a húsz- és negyvenévesek számára. A fiatalok kutatásához hasonlóan szükség volna időskutatásra is. Ennek alapján számtalan jó ötlet merülhet fel, csak néhányat sorolok.

Az egyedül maradó idősek számára a nyugdíjasházak bővítése oly módon, hogy a lakásaikat fiatal, gyermekes családok számára adják át irányított módon. Ez olcsóbb megoldás, mint az újlakás-építés. A generációs lakások elterjedése, az egymás mellett élő generációk lakásainak kialakítása jó példa lenne. Az elöregedő társadalomban országos szinten a geriátriai – az idősek egészségügyi problémáival foglalkozó – központok létrehozása egyre fontosabbá válhat, ahol szűrés, megelőzés, gyógyítás és rehabilitáció segítségével az aktív időskor meghosszabbítható (ennek jelentős foglalkoztatottsági, gazdasági hatásai vannak), illetve az egészségben eltöltött évek száma megnövelhető (ez az egészségügyi kiadásokat csökkentheti). A kisgyermekes családokra fókuszáló védőnői szolgálat mellett létre kellene hozni egy időseket védő állami, önkormányzati, de akár civil fenntartású „védőnői szolgáltatást”, amely speciálisan az idősekkel foglalkozna (életmódtanácsokkal, támogatásokkal, az elsődleges szociális és egészségügyi jelzőrendszer szerepét is vállalva).

Az idősekkel és az idősotthonokkal kapcsolatban további, az eddigieknél is fontosabb kérdések is felmerülnek a koronavírus-járvány közepette, az időhorizont kitágulásában: mi az idősek feladata az életben, be tudják-e teljesíteni ezt a szerepet, milyen válaszok lehetségesek az időskor kihívásaira?

Az idősotthonok, az időskori elmagányosodás a társadalmi torzulás következménye. Erik Erikson az élet utolsó szakaszát nem pusztán öregkornak, hanem a „teljesség korának”, illetve a „bölcsesség korának” nevezi, a „kétségbeesés kora” helyett. Az idős emberek, hozzátartozóink a „teljességet” élik-e meg, vagy az egyre fokozódó „kétségbeesést”? Ez a legfontosabb kérdése az időseiért felelősséget viselő társadalomnak.

Az öregkori teljességre és bölcsességre jellemzők: „Ez egyfajta bajtársiasság olyan férfiak és nők között, akik távoli időkben, különböző törekvések között élvén, szabályokat, célokat és örökérvényű kijelentéseket alkottak, amelyek az emberi méltóságot és szeretetet közvetítik a jövő számára is.” Erikson azt is sugallja, hogy a teljesség és a bölcsesség a saját életünk elfogadását is jelenti. „Ez az elfogadás az ember saját egyéni életének elfogadása és azoké az embereké, akik fontosakká váltak életük folyamán… megszabadulván attól a vágytól, hogy bárcsak másképp lett volna.” A bölcsesség inkább hálaadás és remény, mint hatalmas ismeretanyag birtoklása: „…eldöntöm, hogy életem hátralévő részében – legyen az pár nap vagy akár több év is – minden embert szeretni fogok, akivel kapcsolatba kerülök.”

Folytatjuk

(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)

Kapcsolódó írásaink

Bogár László

Bogár László

A nép uralma

ĀAmikor a szemünk láttára hullik szét a nyugatias demokrácia, egyre sürgetőbb lenne elgondolkodnunk, hogy vajon mi jöhet az összeomlás után

Kondor Katalin

Kondor Katalin

A város mindenkié?

ĀNagykörút, a Nyugati és az Oktogon között július 3-án, pénteken kora délután. Fullasztó hőség. Talán ezért is választotta pihenőnek a köztéri padok egyikét-másikát néhány hajléktalan

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom