Bogár László

Vélemény és vita

A nép uralma

Amikor a szemünk láttára hullik szét a nyugatias demokrácia, egyre sürgetőbb lenne elgondolkodnunk, hogy vajon mi jöhet az összeomlás után

A demokrácia azt jelenti, hogy a nép uralma. Az Egyesült Államok eddig is tökéletes népuralom volt, nyilván ezért is oktatott ki mindenkit fölényesen és fenyegetőn, akit szigorú ítélete nem talált elég demokratikusnak. Úgy látszik azonban, hogy egy ilyen tökéletes demokráciát is lehet még tovább tökéletesíteni, aminek szép és nyilván követendő példáját láthattuk számos amerikai városban, ahol intenzíven uralkodni kezdett a nép, de sehol nem volt olyan felemelő, tökéletesen demokratikus ez az uralom, mint Seattle belvárosában.

Néhány hete, hogy pár ezer fős kíséretével megjelent itt egy Solomon Samuel Simone nevű húszéves, fekete bőrű „előadóművész”, aki kijelentette, hogy ez a terület többé már nem az Egyesült Államok része, hanem előbb CHAZ, Capitol Hill Autonomous Zone (Capitol Hill Autonóm Övezet), majd később CHOP, Capitol Hill Organized Protest (Capitol Hill Szervezett Tiltakozás) lett.

A környéken áthaladó fehéreknek tíz dollárt kellett fizetniük, ha arra lévén dolguk, belépni kívántak e népi köztársaság területére, s aki esetleg ezt megtagadta, azt agyba-főbe verték, majd kirabolták a nép nevében. A demokrata városvezetés kitörő örömmel fogadta a „győztes forradalmat”, és utasította a rendőrséget, hogy tartsa tiszteletben a CHOP integritását, mi több, a polgármester asszony felháborodott nyilatkozatban ítélte el Trump elnököt, amiért az nemtetszését fejezte ki a fejleményekkel kapcsolatban.

A mentálisan még viszonylag ép, és nyilván emiatt időközben menesztett rendőrfőnök asszony viszont korrekt módon arról számolt be a sajtónak, hogy három hét alatt megtízszereződött a bűnesetek száma, tombol az erőszak. Amikor azonban a heveny lövöldözések nyomán már tarthatatlanná vált a helyzet, a zónát végre diszkréten felszámolták.

Történt mindez a tökéletesen demokratikus Amerikai Egyesült Államok egyik leggazdagabb, legelegánsabb, a különböző felmérések szerint legjobb életminőséget nyújtó, valóban gyönyörű fekvésű nagyvárosában, Seattle-ben. Mindennek nyomán most nem is az Amerikában egyre inkább elmélyülő polgárháború szempontjából kellene rátekintenünk minderre, hanem inkább elméleti szemszögből megvizsgálnunk, hogy mi is az a demokrácia. Uralkodhat-e a nép, s ha igen, miért nem? Ha történetiségében vizsgáljuk a kérdést, nem árt előre bocsátani, hogy Platón és Arisztotelész a demokráciát degeneratív berendezkedésként értelmezte, mert úgy vélte, hogy a nép minden ilyen esetben pusztán hivatkozási alap, és a népre hivatkozás primitív díszletei mögött rejtett, ám annál kegyetlenebb és pusztítóbb diktatúra húzódik meg.

Ha ennek fényében tekintünk rá az elmúlt két és fél ezer évre, igazolva látjuk e két szellemóriás ítéletét. A nép soha nem volt, ma sincs, és soha nem is lesz uralmon, egész egyszerűen azért, mert nem ez a dolga, az uralom ugyanis ősidőktől kezdve a szakrális hierarchia szellemi elitjének a feladata. Minden uralkodó, amikor kinyilvánította akaratát, úgy fogalmazott, hogy „mi, Isten kegyelméből ez és ez ura, így határoztunk”, vagyis a szakrális legitimitás az isteni rendre hivatkozott, és ezt váltotta fel a „népre” való hivatkozás ma is fennálló rendszere, egy elég hosszú történelmi korszak termékeként.

E drámai folyamat előbb Németalföldön, majd Angliában, végül a nagy francia forradalomnak nevezett brutális tömeggyilkosság-sorozatban teljesedett ki. Tragikomikus, hogy soha olyan kegyetlenül nem sérültek az ember elemi jogai, mint miután 1789 nyarán ünnepélyesen deklarálták az emberek egyetemes jogait, és a gyorsan „kiteljesedő demokrácia” éveken át az európai történelem legszörnyűbb terrorgépezetét indította be. A bolsevik terror valójában a jakobinus terror mintázatainak silány utánzata volt csupán, még ha mennyiségileg túl is tett elődein. És ugye el kellene hinnünk, hogy ebből hajtott ki a máig is folyamatosan tökéletesedő nyugatias demokrácia, amelynek világszerte való elterjesztésével (valójában némi pedagógiát is tartalmazó „exportjával”) eljön az örök béke és jólét korszaka, ahogy Francis Fukuyama jövendölte a Történelem vége című művében.

Most, amikor a szemünk láttára hullik szét a nyugatias demokráciának nevezett rejtett globális diktatúra, egyre sürgetőbb lenne elgondolkodnunk azon, hogy vajon mi jöhet az összeomlás után. Van-e, lehet-e olyan berendezkedés, ami átveszi a szerepét? Ha őszinte választ akarunk, akkor nincsenek túl jó híreink ezzel kapcsolatban, mert egyelőre még az az elbeszélési mód se nagyon van kialakulóban, amely alkalmas lehetne a helyzet elemi szintű tisztázására. Ehhez ugyanis arra volna szükség, hogy részletesen feltárjuk, miként roncsolta szét a tradicionális szakralitás létberendezkedését az a „láthatatlan” erő, amely ezt követően Isten helyére a soha nem definiált „népet” helyezte, ami egészen egyszerűen azért nem uralkodhat, mert ő a szellemi hierarchia legalsó szintje.

Ez a nagy történelmi „perverzió”, amelynek hívószavai a szabadság és egyenlőség voltak, éppen a lételméleti lényeget hamisítja meg brutálisan, csakhogy ennek átlátása és nyilvánosságra hozatala elég reménytelen vállalkozásnak látszik. Az elmúlt évszázad során ez a láthatatlan történelmi erő engedelmes munka- és fogyasztóerő állatok gigantikus csordáivá igyekezett tenni az emberiséget, így a szellemi lejtőn cinikus gátlástalansággal lefelé rugdalt emberiség egyre nehezebben lenne képes a helyzet megértésére is, nemhogy az átgondolt és összehangolt cselekvésre. Amit tehetünk, az egyelőre annyi, hogy megpróbáljuk minél pontosabban megérteni ennek a lejtőnek a lényegét, és ahol csak lehet, fékezni a pusztítást. Reménykedvén abban, hogy lesz még, lehet még egyáltalán visszafordulás.

(A szerző közgazdász)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Vasárnapi történet

ĀFricska. A nyárra jellemző eseménytelenségben engedtessék meg a glosszistának egy friss, az életből merített élmény

Dippold Pál

Dippold Pál

Fekete tűz

ĀÉg a város, ég a ház is, nem is egy ház, hanem száz is, tűz, tűz, – az idősebb magyarok megtanulta angol gyerekdal több változatban is létezik, a legismertebb 1666-ban alakult ki, a nagy londoni tűzvész idején

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom