Gyurika

Milyen különös: az utolsó útra kísérők nemegyszer vidám anekdotákat mesélnek a sír körül, talán azért, hogy így maradjon meg a halott az emlékezetben. Széles út vezet a kárhozatra, keskeny az üdvösségre. Ezek az anekdoták esetleg az üdvösség irányába röpítik az utazót.

Anekdotát mesélek én is Kárpáti Gyurikáról, ahogy hívta mindenki, az örök vagányról és csibészről. Egyik utolsó interjújában azt mondta nekem, hogy nem akar a menny­országba kerülni, ha az angyalok között hiánycikk a humor.

A Fradi vízilabdacsapatának elnöke, Ádám Tibor beszélte rá bajnokunkat arra, hogy jelentkezzen a jogi egyetemre. De Gyurikát nem vették fel. Később aztán Puskás Öcsi elintézte… Gyurikának azonban egész életében meggyűlt a baja a tudománnyal. A matematikaérettségin a Márvány utcai iskolában úgy ment át, hogy előző este a matematikatanára, aki nagy fradista volt, felhívta a lakására, és lediktálta a másnapi tételt. Az Élelmiszeripari Technikumban játékostársával, Kiss Egonnal rekordot döntöttek. Egon hét tárgyból bukott, Gyurika ötből. Mindenünnen eltanácsolták. Ekkor lépett közben Farkas Mihály honvédelmi miniszternél Puskás.

A nagy számok törvénye alapján a tanársegédek hetvenöt-nyolcvan százaléka fradista volt. Abban az időben tíz-húsz filléres alapon nagyszerű ulticsaták folytak a különböző tanszékeken, és Gyurika azt állította, hogy ő volt a legjobb. De hagyta nyerni a tanársegédeket. Ebből kifolyólag szerették, sajnos azonban éppen emiatt nem kellett a jogot megtanulnia. Ha megtanulja, talán fantasztikus ügyvéd vált volna belőle, de ez ártott volna a vízipólónak. Mindenesetre a kártyapartik végén a tanársegéd megkérdezte: „Na, elhoztad az indexedet?” Nála volt mindig, és ilyenkor általában beírták a közepest. Egyetlen ember akadt, akivel meggyűlt a baja, legjobb barátjával, Németh Jánossal, az Alkotmánybíróság későbbi elnökével. A polgári eljárásjog a legnehezebb tantárgyak egyike volt. Németh volt az első tanársegéd. Csütörtökön zsugáztak, majd Németh közölte, hogy pénteken öt órára menjen be hozzá, akkor már nincs bent senki, és levizsgázhat. Gyurika bement, vitte az indexét. Németh bent ült a szobájában, feltűnt, hogy milyen komoly.

„Szevasz, János” – köszöntötte. „Jó napot!” – fogadta Németh. Ez neki már nem tetszett. De a tanársegéd következő mondata sem. „Húzzon, kérem!” „Mit csináljak, Jancsi?” „Húzzon a tételből…” „Mit húzzak? Hát te tudod a legjobban, hogy egy szót sem tudok.” Mire Németh: „De kérem…” „Jó, húzok…” Kihúzott egy tételt, de rá sem nézett. „Kérem, akkor tessék, beszéljen!” „Jancsi, miről beszéljek, legföljebb azt mondhatom, hogy zöld durchmars vagy betli.” Ebben a stílusban szó szót követett, majd Németh harsányan közölte: „Adja ide az indexét, elégtelen!” A tanársegéd komor arccal átvette az indexet, befirkantott valamit, és visszaadta. Gyurika átvette, ránézett Némethre, és azt mondta: „Jó napot!” Sarkon fordult, és elhagyni készült a szobát. Az ajtónál kinyitotta az indexet. Az állt benne: „elégséges”. „János – mondta Gyurika visszafordulva –, szevasz, köszönöm!” Németh azt felelte rá: „Szevasz…”

„Sorra születik, aki nincs. / És sorra meghal, aki van. / Öröklét és meghasonlott öröklét.” (Pilinszky János)

(A szerző újságíró)