Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

A Hazugság Könyve

Az igazmondónak ugyanis kötelessége, hogy képessé tegyen másokat az igazság elviselésére

Ez idő tájt annyi hazugság és hamisság áraszt el minket, miközben a megbélyegzés fekete viharfelhői takarják ki fölöttünk a napot, és a véleménydiktatúra apokaliptikus lovai száguldanak felénk, hogy Kádár-rendszerben edzett ember legyen a talpán, aki ebben a szellemi ítéletidőben valamiféle biztonságban érzi magát. Rakosgatjuk a cédulákat a Hazugság Könyvéhez – tele van velük a haladó média, és dühödt farkasként vicsorgó balliberális szabadcsapatok ünneplik a káoszt.

Mivel a hazugság az igazság tükrében értelmezhető, az igazság pedig nem mindig ismert, s a részigazságok is megtévesztők lehetnek, könnyen előfordul, hogy nem derül ki számunkra valaminek a hazug volta. A Krisztus-követők dolga kicsit könnyebb, hiszen Jézusnak a János evangéliumában idézett „Én vagyok az út, az igazság és az élet” kijelentése némi garanciát ígér a hazugságok elkerülésére vagy felismerésére. Ez nem jelenti egyúttal azt is, hogy a keresztyén ember feddhetetlen volna, mert a történelmünk, a környezetünk (vagy épp a saját példánk) megmutatja a Jézus neve mögé bujtatott esendőséget is.

Hogy az igazság filozófiai és teológiai csapdáit elkerüljük, megfogadjuk Frenyó Zoltán egy 2014-ben megjelent tanulmányában foglaltakat: a hazugságot az igazmondással állítjuk szembe. Létezik ugyanis relatív igazság, ha az a valóság egyfajta alternatív voltához társul, másrészt igazság az is, ha egy dolog és a róla alkotott gondolat megegyezik egymással. Ha nem egyezik meg, az csupán tévedés, ellentétben a valótlan állítással, a megtévesztés szándékával – tehát a hazugsággal.

Montaigne idézi Püthagorasz tanítványait, akik a jóságot és igazságot nem választották el egymástól, ezért lehet Istent is leginkább úgy megközelíteni, ha igazat mondunk, és másokkal jót cselekszünk. Azt mondták, hogy ami jó, az biztos és körülhatárolható, ellenben a rosszal, amely határtalan és bizonytalan – pedig egyetlen püthago­reus, de még Montaigne sem ismerhette a nyílt társadalom (a bölcsek szerint ekképp a rosszra és hazugságra épülő) eszméjét. Mindenesetre ma egyre veszélyesebbnek tűnik az igazmondás (a valós tények kimondása), karanténba zárhatják miatta az embert vagy letiltják a közösségi oldalon, miközben a hazugság határtalanul terjed. Ezt pedig már Mark Twain is megfogalmazta, amikor arról beszélt: „Az igaz még csak a cipőjét fűzi, mikor a hazug már félig megkerülte a földet.” Államérdekből (esetleg mások védelme vagy gyógyítása miatt) ugyan olykor a régiek szerint is megengedhető volt a megtévesztés, illetve az igazság egy részének eltitkolása, de bizony ez is a hazugságok közé tartozik.

Szent Ágoston negyedszázad eltéréssel két művét is a hazugságnak szentelte (395-ben és 420-ban). Szigorúan tartotta magát ahhoz az állásponthoz, hogy az igazságot minden körülmény között ki kell mondani, még ha az erkölcsileg terhesnek vagy a hit szempontjából nehéznek tetszik is – az igazmondónak ugyanis kötelessége, hogy képessé tegyen másokat az igazság elviselésére. A De Mendacio (A hazugságról) című munkájában fejtette ki: „nem mindenki hazudik, aki téves dolgot állít”, hiszen igaznak vélheti az állítását, ám a „kettős szívű” ember mást mond, mint amiről tudomása van.

Szent Ágoston alaposan körbejárta a kérdést, összesen nyolcféle hazugságot különböztetett meg, ide sorolva nemcsak a becsapás élvezetéből fogant hazugságot, hanem még a hízelgő beszédet is. Frenyó Zoltán említett tanulmányában felidézi mellette Aquinói Szent Tamást, aki a valótlan állításban a becsapás szándékát látta lényegesnek, és csak három hazugságtípussal számolt: a valóságnak nem megfelelő állítás lehet segítő szándékú, tréfás vagy rosszindulatú. Tehát az ágostoni tisztaszándék-etikát Aquinói Szent Tamás a szándék és következmény együttes mérlegelésével váltotta föl, mondván: csak a rosszindulatú hazugság halálos bűn.

A megtévesztett emberek sokaságát talán nem lehet kárhoztatni, még akkor sem (bár a tudatlanság nem abszolút mentség), ha továbbadják a hazugságot. Azokat viszont már el lehet ítélni, akik hazugságokkal táplálják a sokakban benne rejlő gyilkos ösztönt, az öntudatot igen csak nélkülöző éntudatot, a romboló csürheszellemet. S nemcsak azok követnek el bűnt, akik a stabil értékek lebontásán munkálkodnak, és a káosz keltette anarchiából lépnek hatalomba vagy erősítenék meg a hatalmukat, de azok is, akik hovatovább a hallgatást kérik számon.

S mivel Babits Jónás könyvéből megjegyeztük, hogy „vétkesek közt cinkos, aki néma”, a Hazugság Könyvében sem hazudhatunk. Nem hiszem, hogy rasszizmus volna kijelenteni: minden élet számít, a holtaké és a még meg nem születetteké is – mi, akik pedig éppen most élünk, ne hagyjuk magunkat, de azt sem, hogy Isten Bárányát fölfalja a vadállatokká átnevelt, a korlátlannak hazudott szabadság ideájával dehumanizált hordahad.

(A szerző irodalomtörténész)

Kapcsolódó írásaink

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Múltégető idők

ĀElcsatolták a Békás-szorost Hargita megyétől. Most, 2020-ban. Egy Kárpát-medencén kívüli román megyéhez került, egy Neamt nevű területhez

Kő András

Kő András

Gyurika

ĀSzomorú napok váltották egymást az elmúlt időben. Nagyszerű sportemberektől kellett búcsút vennünk: Gyuricza Józseftől, Marót Pétertől, Benedek Tibortól és Kárpáti Györgytől. Utóbbit a héten temettük

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom