Hajdani szabadkőművesek, mai „civilek” és a mély állam

Zavarokkal teli életünk egyre-másra dob felszínre és tesz közbeszéd tárgyává évtizedekig tabunak minősülő ügyeket a tisztázás nemes szándékával. Ezek közé, főként Trianon centenáriuma és országunk területi és demográfiai megcsonkolása kapcsán beleillik a szabadkőművesség hazai szerepéről – bár nagy késéssel, de – elkezdődött diskurzus. Akik évtizedekig tabuként tudták a témát a társadalommal elfogadtatni, most vad tagadásba kezdenek, kockáztatva történészi szakmaiságuk maradékainak elvesztését is.

Történik mindez azok után, hogy a szabadkőműves téma felvetése egy nagy nyilvánosságot kapott újságcikk révén nemrég megtörtént. Egy fiatal, bátor, közéleti ember több évtizedes hallgatást tört meg. Mindeddig az elhallgatóknak feje sem fájt, dacára annak, hogy Raffay Ernő a témát féltucatnyi köteté­ben – gazdagon merítve archivált és kiváló minőségű szabadkőműves páholyiratokból és korabeli parlamenti vitaanyagokból – évekkel korábban megírta. A téma tabu jellegéhez méltó módon, a sors fintoraként a Raffay által írottak csak csekély nyilvánosságot kaptak, jórészt mert magánkiadásban jelentek meg, és hiábavaló volt keresésük a könyvterjesztők polcain. (Inkább mosolyogni volt divat a konteósokon.)

Azonban alapos tájékozódási igénnyel nagyon megéri a köteteket áttanulmányozni, hogy a korábban belénk vert, de hamis dolgok a helyükre kerüljenek. Cáfolatok igényével eddig senki nem élt, csak az elhallgatást szorgalmazták. Végre azonban áttört a hallgatás fala, ezért a dühödt és otromba vádaskodás vagy éppen a megszokott tagadás és a vélt arisztokratikus szakmai felsőbbrendűséget sugalló lesajnálás.

Fussunk át röviden a vitathatatlan történelmi tényeken, attól a pillanattól, amikor hazánk területi integritása fél évezred után újra helyreállt az 1867-es kiegyezés évétől. (Megvalósult 1848 tizenkét pontjából az unió Erdéllyel követelés is, felváltva a bécsi erdélyi kancelláriából történő igazgatást.) Azonban 1867-ben nem kaptunk gazdasági önállóságot, kihagytak bennünket a jegybankból, és a hazai bankrendszert is azonnal (már 1867-től) eluralta ugyanazon csoport, amely Ausztriában már 1816 óta domináns volt (Rothschild), magához véve a magyar államrész hitelellátását és számlavezetését és a valóban dinamikusan fejlődő gazdaság finanszírozásának döntő hányadát (Általános Magyar Hitelbank).

Ausztriában még sokáig tilos volt, de 1868-tól egy belügyminiszteri rendelet nálunk lehetővé tette a szabadkőműves páholyok működését. A dolgok végleges rosszra fordulását 1886-tól lehet datálni. Ekkor egyesülnek a főpáholyok, és egyben francia irányítás alá kerülnek. (A páholyok mindig is jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeztek.) Megalakul francia szabadkőműves bábáskodással a Szimbolikus Nagypáholy, noha a Habsburg-birodalom és Franciaország évszázadokig riválisok voltak, és ebben nem állt be fordulat. És onnét mást útmutatásként, mint a szakrális elveket megtartó Monarchia elleni ádáz fellépést nem lehetett várni. A „testvérek” nyílt színi radikalizálódása a 19. század végére és főként a 20. század első évtizedére tehető. Ifj. Andrássy Gyula (Károlyi Mihály apósa, Andrássy Katinka édesapja) akkori belügyminiszter annak ellenére nem lépett fel a szabadkőművesek ellen, hogy ők minden olyat buzgón és nyíltan tettek, ami az érvényes jog szerint tilos volt számukra, politizáltak, és a vallást gyalázták, főként a római katolikust.

A gyalázat a parlamenti küszöböt is elérte. A szabadkőművességről szóló vitában felvetődött a kérdés, hogy egy szabadkőműves képviselőt a parlamenti esküje vagy a páholy esküje kötelez inkább akkor, amikor a kettő konfliktusba kerül. A konfliktusok mindennaposak voltak ugyan, de a válasz elmaradt. Válaszok helyett tovább erősödött a radikalizálódás, amikor 1908-ban megalakult a Martinovics páholy a mai balliberális körök által is szellemi ikonnak tartott Jászi Oszkárral az élen. A Károlyi-kormány tagjai és a páholy között nyílt átjárás volt 1918-ban. Tagjai közül sokan Károlyinál is miniszterek lettek, de a kommünben is tovább szolgáltak.

Az akkori és mai balliberálisok szerint is kiemelkedő szellemi nagyságoknak elkönyveltek szinte kivétel nélkül páholytagok voltak, különös tekintettel a kanonizált irodalmár nyugatosokra. A Tisza István kivégzését vezénylő Pogány Józsefet egyebek mellett Ady Endrével egy időben avatták taggá. A sors fintora, hogy Pogány és más kommünárok baráti tűz áldozatai lettek Moszkvában, vélhetően az NKVD lubjankai pincéjében. (A francia forradalomban Dantont Robespierre nyakaztatta le, később őt mások.)

Remélhetően ez a néhány tényszerű mondat megerősíti, hogy a mesét, ami szerint a hazai szabadkőművességnek nem volt szerepe a trianoni országvesztésben, végleg a feledés homályába tegyük, ugyanakkor a mikénteket nagyon érdemes továbbra is kutatni. Az első világháborús forgatókönyv megírásában és színrevitelében is fellelhető bőséges nemzetközi szabadkőműves buzgólkodás, ami nem lehet tárgya egy rövid publicisztikának. Ennek azonban része, hogy Károlyiék még a hazánkra törő szabadkőműves Benešnél is házaltak, hajdani hadügyminisztere, a hadsereget oszlató Linder Béla pedig a szocialista Jugoszláviában Titótól érdemelt ki állami dísztemetést. Ebben közrejátszhatott, hogy 1919-ben a kommün bukása után kikiáltották Pécsett a szerb–magyar köztársaságot, és a szerbeknek rimánkodtak, hogy forduljanak Horthy és a nemzeti hadsereg ellen.

A naiv kérdést szükségszerű feltenni, ma mi a helyzet? Vannak-e szervezkedések – akár titkosak vagy nyíltak – a népek önrendelkezése ellen? Vannak bizony nagy bőségben, a szervezkedők soha nem látott anyagi erőforrásokkal rendelkeznek, noha valós szándékaik álcázásáról ma sem mondtak le. Az anyagi erőforrások káprázatos bővülésében nagy szerepet játszott az első világháború végétől elinduló és mára totálissá váló nemzetközivé tett papíralapú pénzforgalmi diktatúra, ami nagyra nyitotta szponzo­raik pénztárcáját, hiszen korlátlanul tudnak saját céljaikra pénzt szaporítani (no meg osztani is az arra érdemeseknek).

Az adók előli elmenekülés „templomai” egyaránt lehetőséget adtak arra, hogy a beavatottak kerüljék a nemzetközi gazdasági versenyt, de arra is, hogy szekértolóikat bőségesen és a nemzeti hatóságok számára átláthatatlan módon dotálják (lásd az offshore pénzlerakatok hálózatát). Ha azonban hiba akad a hűségben, az offshore pénz azonnal láthatóvá válik, ezt gyakran tapasztaljuk.

Mindemellett a nemzeti társadalmak által soha nem kért társadalomátalakítási buzgólkodás hatékonysága is megnövekedett. A páholyok homályában a hálót szövögető szabadkőművesek helyett civilnek álcázott, de bőséggel dotált szervezetek kifejezett politikai célzattal és jelszavakkal működnek. Azt azonban nem szívelik, ha pénzük forrásait a nemzeti hatóságok firtatják. A civilek „társadalommérnöki” szólamai rendre visszaköszönnek az ugyancsak szponzoraik által irányított nemzetközi nagy cégek mindennapi reklámtevékenységében (azonos neműek közötti szexualitás hirdetése, a sokszínűség megjelenítése stb.)

Gazdagon provokálják, tesztelik a többségi társadalmat, hogy hol a tűréshatár. Az erőltetett migráció, a klímahiszti után a legújabb produktum a Szent Korona köré szőtt szivárvány, a közismert homoszexuális ismertető jel. Noha már a hajdani szabadkőműves időkben is volt beépülés az államhatalomba, parlamentbe és kulcsfontosságú szervezetekbe, mára ez a leghatékonyabb harcmodoruk, ők működtetik a deep state-et, azaz a mély államot. Emellett a nagy jelentőségű nemzetközi szervezeteket már régóta dominálják (IMF, Világbank, WTO, ENSZ, Európai Bizottság, Európai Parlament stb.). Előszeretettel juttatnak hatalomra kézben tartott pártokat, és oda megvásárolt képviselőket toboroznak. Imádják az úgynevezett független nemzeti intézményeket. Hazánkban imádatuk fő tárgya a Magyar Nemzeti Bank volt egészen 2013-ig, ameddig – függetlenül az éppen kormányon lévőktől – az ő embereik voltak oda beültetve, és vastagon folytak a pénzek az ő költségeik fedezetére.

Manapság a független bíróságokra fókuszálnak, a bírókat saját céljaik szerint érzékenyítgetik. Kártyás nyelven szólva itt jelenleg náluk a durchmarsch. Balliberális kitartottjaik kormányzása idején a hazai törvénykönyvet egy sor érzékenyítő szőnyegbombázás érte, amitől szabadulni – éppen a brüsszeli kényszerek miatt – nem lehet, miközben az elkövető érdeke rendre az áldozaté elé került. De további trakták is érkeznek, hiszen a kizárólag általuk értelmezett és a mindenkori érdekükhöz igazított demokráciát mérő műszerüket még a szuverén uniós tagországok költségvetési pénzeinek felhasználásában is be kívánják vetni.

Erősségük a közvetlen nemzetközi irányítás, és ma nagyon erősnek érzik magukat. Minden érvényes törvényt felrúgva hirdetik a nyílt társadalom eszméjét, a nemzetek és nemzetállamok megsemmisítését. Erre már a Soros György nevével fémjelzett és kellően ellátott szervezet is évek óta működik, dollár tízmilliárdokkal kitömve. Azt sem tagadják, hogy birodalmat szerveznek, ezt már egyes hazai pártok is magukévá tették. Dobrev Klára és társai az európai egyesült államok érdekében tevékenykednek, ahol nyilvánvalóan a helytartói stallumokra pályáznak (ebben van történelmi tapasztalatuk).

Az államhatalmakba épített híveik hálózatot alkotnak szerte a világon. Az amerikai nyelvhasználatban ez a deep state, a mély állam. Ezt a „mocsarat” törekszik Trump elnök lecsapolni. Erről részleges képet mi is kaphatunk, ha áttekintjük a tőlünk az éves Bilderberg-találkozókra meghívottak, valamint az idehaza kártéteményeikről elhíresült, de Nyugaton nagy becsben tartottak névsorát Surányi Györgytől Bokros Lajosig és tovább is.

(A szerző közgazdász)