Lóránt Károly

Vélemény és vita

Vigyázó szemetek…

Magyarországnak a külső egyensúllyal azóta vannak problémái, amióta az első világháború után önállóvá vált, és örökölt adósságát növelték a jóvátételi kötelezettségek is

Vigyázó szemetek a fizetési mérlegre vessétek. Ugyanis romlik, és fennáll a veszélye, hogy az ország megint elindul az eladósodás útján. Sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e erről, mert azt már régen megtanultam, hogy a problémákra felhívni a figyelmet nem kellemes dolog. Amit az ember maximum várhat érte, az a hallgatás, mint a hetvenes években is történt, amikor a Tervhivatal vezetőit megpróbáltam meggyőzni a hitelfelvétel veszélyeiről.

Lehet, sokan nem tudják, mi az a fizetési mérleg, tehát ezzel kezdem. A fizetési mérleg az ország külfölddel való pénzügyi egyensúlyát méri, három fő összetevője van: a kereskedelmi mérleg, vagyis az export és az import különbsége, a szolgáltatások egyenlege (mint például a turizmus) és a jövedelemfizetések egyenlege, amelynek fő tétele a nálunk befektetett tőkén kivitt jövedelem. Ha a fizetési mérleg egyenlege tartósan negatív, akkor az azt jelenti, hogy külföldről kell hitelt felvennünk, vagyis eladósodunk.

Magyarországnak a külső egyensúllyal azóta vannak problémái, amióta az első világháború után önállóvá vált, tehát kereken száz éve. Az önállóvá váló ország még a Monarchia idejéből tetemes adósságot örökölt, amelyet tovább növeltek a Magyarországra kirótt jóvátételi kötelezettségek. Az első világháborút követően a gazdaság helyreállításában a népszövetségi hiteleknek jelentős szerepe volt, ugyanakkor adósságszolgálatuk (törlesztés+kamatfizetés) számottevően terhelte a fizetési mérleget, amely azután az 1929–1932-es világválság hatására jelentős mértékben tovább romlott. Az 1930-as évtized elején az esedékes törlesztési kötelezettségek teljesítése már napi gondokat jelentett, és 1931-ben Magyarország kénytelen volt bevezetni a kötött devizagazdálkodást, ami azután kereken hetven esztendeig fennmaradt. A harmincas években az adósságszolgálat már a nemzeti jövedelem egyharmadát tette ki, amit az ország annak ellenére sem volt képes teljesíteni, hogy kereskedelmi mérlege szinte az egész évtizedben jelentős aktívumot mutatott.

Aztán jött a második világháború, a vereség, az újabb jóvátételi kötelezettségek és az akkori rendszerváltozás. A külföld (Nyugat) felé fennálló adósságainkat akkor sem tudtuk rendezni, arra csak az 1970-es évtized elején került sor.

Az ötvenes és a hatvanas években is állandó gond volt a konvertibilis (tőkés relációjú) fizetési mérleg alakulása. Az MSZMP Politikai Bizottságának 1963. június 11-i ülésén például Kádár János így reagált az akkor megint aktuálissá vált problémákra: „Egész fizetési mérlegünkre azt mondanám, hogy körülbelül hat és fél éve javítgatjuk. (…) Ha nem tudunk változtatni azon az alapvető tényen, hogy nyugatról mindig nagyobb a behozatalunk, mint a kivitelünk, akkor ez ilyen mértani arányban fog nőni mindaddig, amíg be nem következik az államcsőd.”

Ehhez azután hamar közel is kerültünk, 1973 októberében kitört az arab–izraeli háború, az arabok olajembargót vezettek be az Izraelt támogató nyugati országok ellen, a kőolaj ára hónapok alatt sokszorosára növekedett, ami általános árrobbanást idézett elő a világgazdaságban. Ebben az árrobbanásban Magyarország importárai húsz százalékkal gyorsabban növekedtek, mint az exportárai, vagyis húszszázalékos cserearányromlást szenvedett el, ami hatszázmillió dolláros hiányt okozott a kereskedelmi és a fizetési mérlegben. Ekkor felmerült a lenini kérdés: mi a teendő?

Akkor még nem voltak számítógépek, de egy Hunor 86-os is, ami a négy alapműveletet tudta, elegendő volt ahhoz, hogy kiszámítsam, hogy a hitelfelvétel csak három-négy évig eredményez nettó forrásbevonást, mert ezt követően az adósságszolgálat szükségképpen meg fogja haladni a bevonható hiteleket, és az ország eladósodik. Azt mondtam, nem hiteleket kell felvenni, hanem a gazdasági növekedést és ezzel az importot visszafogni annyira, hogy a külső egyensúly helyreálljon. Ahány alkalmam volt rá, a Tervhivatal vezetői előtt ezt elmondtam, de még csak nem is válaszoltak. Egyszer sikerült csak a hivatal első elnökhelyettesét, Hetényi Istvánt annyira felbosszantanom, hogy indignálódva válaszolt: „Megmondtuk, mit akarsz még?” És lehet, hogy tényleg megmondták. Később tudtam meg, hogy László Andort, a Nemzeti Bank akkori elnökét rövid úton nyugdíjazták, mert ellenezte a hitelfelvételt.

A gazdaságirányítók azonban azóta sem tanultak a történelemből, a 2000-es években megint nagymértékben eladósodott az ország. A Gyurcsány-kormány fénykorában a fizetési mérleg évi deficitje meghaladta a hétmilliárd eurót, néhány év alatt az éves GDP egyharmadára rúgó hiányt és ezzel adósságnövekedést idézve elő. Mikor észbe kaptak, az egyenleget jelentős megszorításokkal javították, de az ország fizetőképességének biztosítása érdekében az IMF-hez kellett fordulniuk.

És ezzel el is érkeztünk a mához. A 2010-es évek eleje még a korábbi adósságok és az IMF-kölcsöntől való megszabadulás jegyében telt el, majd a külföldi befektetések nyomán a fizetési mérleg gyorsan javulni kezdett, és 2015-re már ötmilliárd eurós aktívum keletkezett, amelynek segítségével sikerül mérsékelni az ország külső adósságát. A gyors felfutás az árukereskedelem aktívumának hirtelen és a szolgáltatások aktívumának folyamatos és jelentős növekedésének volt köszönhető, utóbbiban meghatározó szerepet a turizmus és a szállítás játszott.

A hirtelen változások azonban nem jót jelentenek, mert nem folyamatos fejlődésre utalnak. A jelen esetben is ez következett be: a 2015 és 2019 közötti négy évben a folyó fizetési mérleg egyenlege hatmilliárd euróval romlott, és a negatív tartományba ment át. A romlás döntő mértékben az áruk külkereskedelmi egyenlegének romlása miatt, ezen belül is a híradástechnikai termékeknél következett be. Ilyen nagyságrendű változás ilyen rövid idő alatt azért következhetett be, mert az ország túlságosan ki van téve a külső befektetőknek és azok döntéseinek. Csak a nagyságrendek érzékeltetésére: az országból jövedelmek címén évek óta évi kilencmilliárd eurót visznek ki, miközben, mondjuk, az uniós nettó támogatási átlag nagyjából négymilliárdra tehető. Idén az egyensúlyi helyzet további romlása várható, mert a mérlegben a legnagyobb pozitív aktívumot adó turizmus és szállítás bevételei biztosan csökkennek. A romló tendenciát az előző év azonos időszakához képest az első negyedévi adatok már jelzik.

Nem volna jó, ha a külső egyensúllyal és adóssággal való évszázados küzdelem újból kezdődne, ezért most, amikor a baj még kicsi, kell változtatni és a gazdaságpolitika centrumába a külső egyensúly helyreállítását állítani. Amikor annak idején Kádár panaszkodott a fizetési mérleg egyenlegére, a Tervhivatalban született is egy javaslat, amely szerint a gazdasági növekedés erőltetése elé kell helyezni a tőkés fizetési mérleg egyensúlyának javítását, vagyis csak olyan fejlesztéseket lehet végrehajtani, amelyek a külső egyensúlyt javítják. Ez a meglátás ma is érvényes. Ha lesz valamennyi forrásunk abból a bizonyos 750 milliárdos uniós helyreállítási csomagból, akkor azt egyértelműen erre a célra kell felhasználni, mégpedig úgy, hogy az egyensúly biztosítása egyre kevésbé függjön a külső befektetőktől.

A külső egyensúly alakulása nemcsak a mi problémánk, hanem a dél-európai országoké is és általában a kevésbé fejlett gazdaságoké. Az unión belül az egyes országok fejlettségi szintje – és ennek megfelelően versenyképessége – között tízszeres különbségek vannak, mégis az uniós szabályok alapján azonos feltételek szerint kell versenyeznünk, vagyis a gyengébben fejlettek nem védhetik saját piacaikat és vállalataikat. Ez olyan, mintha a bokszban eltörölnék a súlycsoportokat, és a könnyűsúlyúakat kárhoztatnák, hogy nem állják a versenyt a nehézsúlyúakkal. Erről a problémáról az unió vezetése hallani sem akar, például a külső egyensúlyra utaló kifejezés (current account) elő sem fordul az uniós anyagokban, döntően azért, hogy takarják a német merkantilista (exporttöbbletre törekvő) politikát, amelynek hatására Dél-Európa eladósodott.

Most a 750 milliárdos helyreállítási csomag és az unió jövőjéről tervezett vita jó alkalmat ad arra, hogy ezeket a problémákat az unió vezetése előtt felvessük, és valahogy megértessük velük, Európa jövője döntően attól függ, hogy megteremtik-e a feltételeket a kevésbé fejlett országok felzárkózásához.

(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)

Kapcsolódó írásaink

Őry Mariann

Őry Mariann

Szentségtelen szövetségek

ĀTöbb mint egymillió eurójába került az osztrák adófizetőknek, hogy a múlt héten négy napon keresztül tüntettek egymás ellen az egyik oldalon a kurdok és az antifák, a másikon pedig a török nacionalisták

Tamáska Péter

Tamáska Péter

Harc a szavakért

ĀA szavakért való harc régi sajátunk. Ami a baloldalt illeti, Lenin és az olasz Antonio Gramsci óta a szó szinte csak az ő erősségük, segít a más véleményűek megsemmisítésében

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom