Vélemény és vita
A szobor sétája
Rossz idők járnak mostanában a szobrokra a világ nagyvárosaiban. Churchill londoni szobrát is bedeszkázták, hátha így megvédhetik a vandalizmustól
A párizsi Churchill-szobor még áll, amelyet a Petit Palais mellett, szimmetrikusan a közeli Clemenceau-szoborral állítottak fel 1998-ban. A Churchill iránti francia tisztelgés e formájának gondolata 1993-ban merült fel hangsúlyosan, amikor Londonban felavatták Charles de Gaulle tábornok szobrát, amelyet jelentős részben a királyi család, valamint Lady Soames, Churchill lánya finanszírozott.
A napokban különös esemény történt. Az éjszaka leple alatt a 20. századi történelem meghatározó alakja, Winston Churchill, a brit királyi légierő egyenruhájában lelépett a posztamensről, és elindult abba az irányba, ahol 1944. november 11-én Charles de Gaulle tábornok oldalán végigvonult a Champs-Élysées-n, a németektől visszahódított sugárúton. A szobor lépteiből dinamizmus, eltökéltség és bizalom sugárzott. „…előnyére gömbölyded volt, kerek egész, benne a keménységgel megfért a lágyság is, valamilyen emberi vonás, egy kicsit nagypapás és ómódi” – írta Churchillről John Lukacs.
A szobor úgy érezte, otthon van Párizsban. Elmondta a franciáknak 1940-ben, hogy a látszat mindig rosszabb, mint a valóság, és történjen bármi, Anglia folytatja a harcot. Megállt. Sétabotjára támaszkodott és arra gondolt: Milyen érdekes. De Gaulle öt évvel élte túl őt, de ennyivel korábban kapott szobrot Angliában.
Clementine, Churchill felesége egyik levelében így vallott a férjének: „Te idézgetted szívesen, hogy »a lelkeken nyugalommal kell uralkodni«, – nem bírom elviselni, hogy azok, akik körülötted a hazát szolgálják, ne szeressenek téged ugyanannyira, mint amennyire csodálnak és tisztelnek…”
Gondolat gondolatot követett a sétán. Képzeletben már Londonban járt, saját szobrát látta összefirkálva, bedeszkázva. Manapság az „imperialistát” csak a „fasiszta” előzi meg a szitokszók rangsorában – vélte. A történelemben nincs igazság. Isten nem tudja megváltoztatni a történelmet, de a csőcselék igen. Megrázkódott. Álmában sem képzelte volna, hogy a vandalizmus, a rombolás, a zűrzavar a rend ellen lázad. De Gaulle tábornoknak mondta 1944-ben: „Oroszország most csakugyan olyan, mint az éhes farkas a birkák között. Csakhogy a lakoma után jön az emésztési szakasz.” Bekövetkezett. Mi jön azután, hogy Kolumbusz szobrát ledöntötték, lefejezték, felgyújtották és egy tóba dobták, James Cock szobrát lefújták? – töprengett. Pedig Ausztrália brit felfedezője szülőházának tégláit hajón szállították Melbourne-be, s ott újra felépítették.
Veszélyben van Washington, Jefferson, Roosevelt szobra. És ki még? A szobordöntögetés és -gyalázás célja a káosz előidézése, a rendőrség megfélemlítése. A kérdés az: kik állnak a vandálok mögött? Tépelődött: mindig bölcs dolog előre tekinteni, de nehéz messzebbre nézni, mint ameddig az ember ellát – ismételte meg, amit többször hangoztatott.
A szobor sétája során felidézte a De Gaulle-lal töltött ebédjét, ahol egy drámai terv részleteit beszélték meg. Egy Francia–Brit Unióban reménykedtek, melynek során egymás állampolgáraivá válnának. Nem rajtuk múlott, hogy a szövetségből semmi nem lett. Hajnalodott. Fura alakok tűntek fel, és a Churchill-szobor felé vetődtek. A szobor éppen ezért jobbnak látta, ha visszamegy a posztamensre. A biztonság mítosz és babona – fogalmazta meg. Nem létezik. És visszaváltozott emlékművé.
(A szerző újságíró)
