Lóránt Károly

Vélemény és vita

Donald Trump birkózása a háttérhatalommal

Ha Trump ki akarja szárítani a mély állam mocsarát, akkor azt a társadalom széles rétegeinek megszervezésével kell kezdenie, ahova a mély állam keze nem ér el

Sharyl Attkisson, egy ismert amerikai újságírónő és televíziós műsorvezető, készített nemrég Donald Trumppal egy riportot, amelyben Trump kijelentette, hogy „harcolok a mély állam ellen. Harcolok a mocsár ellen… Leleplezem ezt a mocsarat. Azt gondolom, ha úgy haladok tovább az úton, ahogy eddig, esélyem van megtörni a mély államot. Ők nagyon gonosz emberek”. Ahogy előadta elképzeléseit a mély állam megtörésére, a mocsár leleplezésére, lelki szemem előtt a Laokoón-csoport jelent meg, ahogy egy apa két fiával küzd a kígyók ellen, és veszít.

De mire is jó az antik műveltség? Vegyük csak elő Vergilius Aeneis című munkájának második énekét. A trójaiak tanakodnak, hogy mit csináljanak a falóval, a görögök ajándékával, a többség be akarja vontatni a várba. „Rohan le azonban a várból Laokoón, és így ordít, tombolva a dühtől: »Hé, ti bolond népség, hát meg vagytok zavarodva? Bármi is ez, danaóknak ajándékát se kívánom!« Szólt, roppant vasdárdáját belevágva a szörnybe.” No, ez volt az a bűne, amiért a két kígyó elpusztította. A trójaiak nem fogadták meg a tanácsát, Kasszandráét sem, nem is kerülték el végzetüket. Laokoónt a kígyók fojtották meg, Kasszandrát meg Agamemnón hazavitte Mükénébe, ott ölték meg mind a kettőt az Agamemnón trónjára áhítozók.

A háromezer éves történetnek máig ható tanulságai vannak, a mai trójai falovak, a mély állam trójai falovai ott vannak minden intézményben, az egyetemeken, a tudásközpontokban, a médiában, az állami szervekben, a pártokban. Trump mondja is az interjúban, hogy mielőtt elnök lett volna, nem ismerte Washingtont. Nem ismerte a mély állam ottani embereit, ezért azután eleinte rosszul választott embereket, akik kibújtak a falóból, és ott akadályozták a munkáját, ahol tudták. Igaz, erre számíthatott volna, hiszen a republikánus párt vezetői mindent megtettek, hogy megakadályozzák elnökjelöltségét.

A demokraták eleve nem bízzák a véletlenre (a népakaratra), hogy kit választanak elnökjelöltnek, a pártvezetés kezében elegendő szavazat van, hogy a saját emberét hozza be az első helyre. Erre a 2016-os választás volt a jó példa, ahol Bernie Sanders szociáldemokrata programmal kampányolt, és jó eredményeket is ért el az előválasztásokon, vele talán legyőzhették volna Trumpot, de a mély állam Hillary Clintont választotta, aki kevésbé volt szimpatikus a választóknak, és vesztett is. Most a republikánus vezérek, bármennyire szeretnék, nem nagyon tudnak mást tenni, mint a hivatalban lévő elnököt jelölni, legfeljebb mindent megtesznek, hogy a mély állam jelöltje, aki most Joe Biden, győzzön, ha demokrata párti is.

Csak drukkolni lehet annak, hogy Trump fel tudja számolni a mély állam mocsarát, de ez rövid távon aligha sikerül, mert a mocsár mély. A mai politikai helyzet több évtizedes folyamat eredménye, amelynek során a fősodratú pártok Amerikában és Európában is fokozatosan elvesztették eredeti programjukat. Erről a folyamatról John R. Schindler, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség korábbi munkatársa írt egy, a helyzetet pontosan leíró elemző cikket még 2015-ben a konzervatív online magazinban, a The Federalistben.

Schindler szerint az 1960-as évek nagy társadalmi forradalma új baloldalt hozott létre, amelyet, a hagyományos marxistáktól eltérően, már nem a termelési eszközök birtoklása érdekel, hanem olyan kérdések, mint a szexuális szabadság, a genderelmélet, a rasszizmus elleni harc. Míg ez az áramlat a hagyományos kommunista eszméket valló kelet-európai országokat elkerülte – ott eleve a nyugati kapitalista társadalom végső dekadenciájának tekintették –, Nyugaton teljes diadalt aratott. A német ifjúkommunista, Rudi Dutschke által még a hatvanas években meghirdetett „hosszú menetelés az intézményekbe” bő fél évszázad alatt megvalósult. Miközben a nagytőkével szövetkezett jobboldal megnyerte a gazdasági harcot – ma már az intézmények köztulajdonára való felhívás inkább furcsának tűnik, mintsem a kapitalista rendszer fenyegetésének –, az új baloldal a társadalmi élet minden terén sikert aratott. A kulturális baloldal és a nagytőkés jobboldal számos területen szoros szövetséget alkot. A baloldal nem veszélyezteti a tőke uralmát, cserébe a nagytőke finanszírozza hagyományos társadalmakat felforgató ideológiáját és akcióit. Nagy közöttük az egyetértés például a tömeges, illegális bevándorlás kérdésében, amit a kulturális baloldal azért támogat, mert a tömeges bevándorlás fokozatosan aláássa az általuk megvetett és utált hagyományos kultúrát, míg a nagytőkés jobboldal olcsó munkaerőt remél tőle.

A Schindler által adott jellemzés ma még nyilvánvalóbb, mint a cikk keletkezésekor, amikor Donald Trump még csak feltűnt az elnökjelöltségre pályázók horizontján. A szélsőséges, a társadalmi rendet megkérdőjelező megmozdulásoknak a mély állam – tehát a pénzvilág által finanszírozott politikusok, a média és az ideológiai megmondóemberek – általi támogatása rávilágít, hogy itt már régen nem a hagyományos jobb- és baloldali ideológiák, hanem a társadalom fölötti hatalmát megszilárdítani kívánó gazdasági és politikai elit és a szélesebb, mondjuk úgy, nemzeti érdekeket képviselő csoportok között zajlik.

Hogy ebben a harcban Trumpnak milyen esélyei vannak, nehéz megítélni. Nem pusztán egy rivális elnökjelölttel kell felvennie a harcot, hanem egy évtizedek óta kiépült intézményrendszerrel. Ideológiai téren a szélsőbal által uralt egyetemekkel és a mély államot támogató tudásközpontokkal és már szervezetekkel, a kommunikáció terén a kommunikációs tér legalább kilencven százalékát uraló liberális médiával, az államigazgatás terén a mély állam e szervekben lévő képviselőivel, akik készek akár dokumentumokat is hamisítani, hogy a választók akarata által hivatalába került elnököt megbuktassák.

Akár nyer, akár veszít Trump októberben, a mély állam mindkét pártot uraló vezetése mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a jövőben olyan kisiklás, mint ami az ő uralmukat megkérdőjelező Donald Trumpot juttatta az elnöki székbe, ne fordulhasson elő. Ezt a demokrata pártban már korábban megoldották, Bernie Sandersnek, bármekkora választói támogatást szerzett, nem volt esélye.

Ha nyer is Trump az idei elnökválasztáson, négy év sem lesz elegendő a mély állam intézményi rendszerének felszámolására. Mindenekelőtt szükség lenne olyan médiára, amely nem a mély állam, hanem az amerikai társadalom iránt elkötelezett, ez négy év alatt nem teremthető meg. A mai vezető amerikai lapok történetét áttekintve látható, hogy azok fokozatosan, évtizedek alatt kerültek mai tulajdonosaik kezébe, és a kialakult helyzet rövid idő alatt nem megváltoztatható.

Az egyetemek mögött támogató pénzemberek és pénzintézetek vannak, ha feltűnik esetleg egy-egy egyetemi professzor, aki nem a mély állam kívánalmainak megfelelően publikál, azt, mint példák bizonyítják, eltanácsolják, mert különben az egyetemtől megvonják a támogatást, és ugyanez vonatkozik a tudásközpontokra is. Mindez azt jelenti, hogy rövid távon nem lehet döntő változást elérni az ideológia és a média frontján. Ugyanez vonatkozik az olyan intézményrendszerekre is, mint az irányító szervek, a nemzetbiztonságért felelős szervek, a Pentagon, a CIA és más hasonló intézmények, amelyek vezetésében a mély államnak döntő befolyása van.

Ha Trump ki akarja szárítani a mély állam mocsarát, akkor azt a társadalom széles rétegeinek megszervezésével kell kezdenie, ahova a mély állam keze nem ér el. Egy olyan csapatot, esetleg pártot kell létrehoznia, amely szembemegy mind a kulturális baloldal, mind a nagytőkés jobboldal ideológiájával, és meg kell teremtenie azt a médiát is, amely ezt az ideológiát terjeszti, és híveket szerez neki. Ez nem féléves vagy négyéves, hanem több évtizedes feladat, amelynek irányítása nem lehet egy ember szükségképpen véges életének feladata, erre mozgalmat kell szervezni. Trump most 74 éves, ha a mély állam mocsarát nem is fogja kiszárítani, de arra esélye van, hogy olyan mozgalmat szervezzen, amely ezt a feladatot hosszabb távon megvalósítja.

(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Vicc, ami nem vicc

ĀValamikor, amikor még az úgynevezett szocializmus napjait morzsolgattuk, volt egy vicc, amit sokan emlegettek baráti összejöveteleken. „Mi a szocializmus? – Szívós harc a nehézségek ellen, amelyek különben nem lennének”

Nagy Dóra

Nagy Dóra

Facebookisztán cenzorai

ĀSztálin tehát rendben van a közösségi oldalon, bolsi és liberálfasiszta eszméket és személyeket lehet terjeszteni, de a Teleki Pál-emlékéremről szóló hír nettó nácizmus

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom