Amerika, Kolumbusz nélkül

És mivel szegény jó Kristófunk is fehér vala, persze hogy nincs, nem lehetett néki irgalom: úgy ledöntötték, mint annak a rendje – de rájöttem: tulajdonképpen nagyon is rendjén van ez így.

Rendjén van, mert végső soron csak az történt, hogy valami szép lassan távozóban van abból az Amerikából, amely – más kontinens ide, nagy földrajzi távolság oda – mégiscsak az egykori, ha úgy tetszik, a klasszikus európaiság egyféle szellemiségének képviselete is ott az Atlantikán túl. Hiszen nemcsak a bevándorlók, a telepesek voltak európai fehér emberek – írek, angolok, franciák, spanyolok, németek stb. –, de amit magukkal vittek, az is Európa volt. Kolumbusszal, a kereszténységgel, a fehér ember kultúrájával, szokásaival – egész világával együtt.

Ennek, nagyon úgy látszik, tényleg nincs helye már a ma Amerikájában. Így aztán végső soron nemcsak szegény Kolumbusz szobra került a víz fenekére, de véle eltűnik, el kell tűnjék lassanként mindaz, amit – akár tetszett, akár nem – a jó öreg Európából volt kénytelen megtanulni és átvenni az Újvilág: a tolerancia és a kultúra, az igazi demokrácia és a civilizáció, Jézus Krisztus és Arisztotelész, a provenszal költészet és a shakespeare-i dráma, Hegel filozófiája és Bach zenéje, meg a többi, csak úgy, mondhatnám stílusosan, in general.

Ehelyett, mostanra – „a Romlás vagyok, a hanyatlásvégi Róma”… Amit a mai, szomorú képet mutató Nyugat-Európára kell mondanunk, hatványozottan kezd érvényes lenni Washington, Lincoln és John Kennedy Amerikájára is. Amely nekünk valamikor elsősorban a blues és a rock and roll, a bourbon whisky és a rágógumi, Poe és Kerouac, a Moby Dick és a Száll a kakukk fészkére Amerikáját jelentette. Nem fehérgyűlölő, fosztogató, rabló, erőszakoskodó barbár csőcseléket, nem ostoba hazudozást, ocsmány manipulációt és polgárháborús, mind rémesebb anarchiát. Ha ez a jelenlegi összkép kezdi jelenteni az Amerikai Egyesült Államok nevezetű államalakulatot, akkor – ki kell mondanunk –, a néhai jó Cristoforo Colombo ott van a legjobb helyen, ahová került: a Byrd-parkbéli tó fenekén. Amely úgy lehet, olyan mélységes mély, mint Thomas Mann-nál a múltnak kútja… Amelybe ha belenézünk, egy másik régi európai, egy 19. századi germán férfiú, bizonyos Friedrich Nietzsche nagy és örök igazsága néz velünk farkasszemet: aki sokáig néz az örvénybe, arra az örvény visszanéz. A navahók, a csirokik, a mohikánok és többiek átka, úgy tűnik, megfogan.

A következmények? A jó öreg amerikai mondás szerint: mind your own business. Azaz törődjön mindenki a maga dolgával!

(A szerző író)