Virágzik a nemzetközi bűntudatipar

Fél évtizede olyan világjelenségekkel találkozunk, már a nyílt színen is, amelyek korábban fel sem tűntek a közvéleménynek. A korábbi, éves szinten alig érzékelt, Európába érkező néhány tízezres migránstömeg 2015-től hirtelen milliósra duzzadt. Az Egyesült Államokba tartó több százezres migránsmenetek is általánossá váltak. A világgazdaság fejlettebb országcsoportjaiban egyes kormányok és nemzetközi szervezetek, mint az Európai Unió és az Egyesült Nemzetek Szervezete, a nem várt és sok nehézséget okozó népvándorlást kitörő szimpátiával fogadták, mi több, az ENSZ még arra is kísérletet tett, hogy az országhatárokat nem ismerő szabad lakhelyváltoztatást alapvető emberi jogként elfogadtassa. A jövevényeket a közvélemény és egyes ipari csoportok (Daimler) vezetői is kezdetben szimpátiával fogadták, hiszen úgy tudták, hogy menekültek és leendő motivált munkavállalók. Ma viszont az érintett társadalmak kiépítik védekező mechanizmusaikat. Merkel, Soros és a fősodorbeli média még ma is következesen, kizárólag menekültekről (Flüchtlinge, refugees) és soha nem migránsokról beszél. Az Európai Unió szervezetei, a parlamenti többség és maga a bizottság is az „új módival” szemben következetes ellenállást tanúsító tagországokra folyamatosan növeli a nyomást. Teszi ezt annak ellenére, hogy a közös jogrend egyik meghatározó alaptétele az unió külső határainak védelmi kötelezettsége (kiemelt európai vívmány), amelyet éppen a shengeni határon fekvő tagországoknak kell biztosítaniuk.

Miközben a jogszerűen eljáró országnak – a példa kedvéért hazánknak – azért, hogy jogszerűen jár el, és védi a határt, nem jut (pedig járna) a védekezéshez hozzájárulás, ezzel szemben inkább erős késztetést észlel, hogy mi is vegyünk részt a beáramlók költségeinek fedezésében, mi több, a befogadásukban is. Hamis indokként azt vetik a szemünkre, hogy a tömegével beáramló és háborús konfliktusokkal nagyobbrészt nem sújtott országokból származó, noha azonosításra alkalmas okmányok nélkül érkező, életerős, láthatóan zömé­ben katonaviselt fiatal férfiak a menekültek, akiknek oltalom jár. Aki ennek a „nemes” kötelezettségének nem tesz eleget, az emberies­ség ellen vét, szól a megkérdőjelezhetetlen verdikt. Az Egyesült Államokban hasonló a helyzet. A végrehajtó hatalom csúcsán lévő elnöknek még az illetéktelen behatolásokat hatékonyan gátló fal felépítésére is megtagadta a pénzt a kongresszus.

A jelenségek kapcsán a nemzetközi bűntudatipar újszerű és rendkívül sikeres termékével találkozunk. A legújabb bűntudatipari „termék”rapid piaci sikerét egy sajnálatos, mégis jogszerű rendőri intézkedés váltotta ki. A hivatkozott esetben egy hamis pénzzel fizető, többszörösen elítélt férfit kapott el a rendőrség. Mivel ellenállást tanúsított, sor került a kényszerítő intézkedésre, amely a halálát okozta. Az Egyesült Államokban a rendőr nem zaklat ok nélkül, de ha oka van rá, a fellépése nagyon határozott. Erre nagy szükség is van abban az országban, ahol a népnél háromszázötvenmillió hivatalosan, engedéllyel tartott lőfegyver van. Floydnak pedig korábban volt fegyveres bűnténye is. Az eset után szinte varázsütésre lángba borult az ország, és a tűz immáron átterjedt Európára is. Több európai városban is tüntetnek, aminek az EU székhelye, Brüsszel vált szimbólumává. A jelszó azonnal megszületett, „A feketék élete számít” (Black Lives Matter). Azóta a gigantikus méreteket öltő lázongásoknak és fosztogatásoknak több halálos áldozata is van a rendőrség sorai­ból is. És igen, fekete rendőrök is vannak az áldozatok között. (Valószínű az ő életük nem számít?) Az erősen feketére színezett, rasszista megközelítésű jelszó nagyon szelektív, mert nem számítanak még a rendőrök sem, ha feketék, de a fehérek pláne nem, és a közben meghalt civilek sem. Az egyik vezető lap például kirúgta a szerkesztőt, mert engedte lehozni a cikket, amely arról szólt, hogy a szétdúlt épületek is számítanak. (Ez ugyanis nem része a termék marketingtervének.) Felvételek készültek arról, hogy különböző helyszíneken fehér emberek – köztük rendőrök is – térdepelve kérnek bocsánatot azért a bűnért, hogy fehérnek születtek, immáron Európában is. Reménnyel tölt el, hogy tőlünk nem indult útra Párizs külső negyedeibe momentumos csapat térdepelni.

Ezzel egy füst alatt elkezdődött a történelem mai balliberális standardok szerinti újraértelmezése is, nemcsak az Egyesült Államokban, de az európai országokban is. Az amerikai polgárháborúban (1861–1865) vesztes Dél tárgyi emlékeit porig zúzzák, szobrokat döntenek, a déli hadvezérekről elnevezett katonai támaszpontokat is át kívánják nevezni. A bűntudatbiznisz a brit szigeten is tetőfokra hág. Sadiq Khan, London pakisztáni származású polgármestere bizottságot akar összegründolni azzal a céllal, hogy döntsenek, mi megy és mi maradhat a legendás brit gyarmati történelemből. Pillanatnyilag még Winston Churchill is a feledésnek átadandók listáján szerepel. A belgák sem restek, II. Albert királyt már pellengérre állították, szobrát megrongálták. A mi nemzedékünk ilyesmit már megtapasztalt „a múltat végképp eltöröljük” jegyében. Gimnáziumom hajdani névadóját, Deák Ferencet is lecserélték (Deák­ ­Ferenc reál főgimnázium) Zrínyi Miklósra. Ma a főbejárat előtt békés egyetértésben szemléli egymást a két zalai nagyság szobra. (Csáktornya, a Zrínyi család ősi fészke a történelmi Zala megye része volt.) Akkor (a múlt század ötvenes éveiben) a klasszikus kommunizmus uralkodott, tehát hivatalosan is diktatúra volt, a proletariátus diktatúrája, de ma a liberális emberi szabadságjogokról, a demokrácia soha nem tapasztalt kiteljesedéséről szól az irányított közbeszéd. Akkor mi is van valójában? Nem más, mint hogy e „demokrácia” keretében új üzlettípus szökkent szárba: a nemzetközivé tett bűntudatipar. Az iparba ma is ömlenek a befektetések a várható busás megtérülés reményében. Korábbi előképétől és az ezzel járó materiális és lelki terhektől éppen Netanjahu, Izrael miniszterelnöke szabadított meg minket, amikor legutóbbi látogatása alkalmával konstatálhatta a hazai virágzó zsidó életet, és erről elismerően is szólt. (Ez egyes köröket „hidegzuhanyként” ért, szerintük ő is beállt antiszemitának.) A bűntudatiparba nagyon komoly „befektetések” történtek már évtizedek óta, noha ezt a közvélemény alig érzékelte. Akik mégis érzékelték, és felfedezéseiknek hangot is kívántak adni, azokat gúny tárgyává tették, mániákus álmodozónak tüntették fel. Ha köreikből is előkerültek megtértek, mint a német Sarrazin professzor vagy Udo Ulfkotte újságíró, szomorú sors várt rájuk mint „árulókra”.

A befektetés fő tétele az évtizedek óta folytatott aktív történelemhamisítás és a valóságtudat állandó rombolása, a nép történelmi tudatlanságban és téveszmékben tartása, valamint az ezt sugárzó oktatási és „művelődési” rendszerek, a kézben tartott világmédia és az érdekeltek busás illegális (rendszerint offshore) javadalmazása. Ha valaki kilépett a sorból, és vétett, azonnal előkerült a pénze és annak eredete. Így járt Cameron egykori brit miniszterelnök azért a ballépéséért, hogy nemcsak megígérte, de be is tartotta Brexit-ügyben a népszavazást.

Miért is térdepel az amerikai fiatal fehér ember bocsánatért könyörögve a feketék előtt, még rendőrök is? Úgy van tanítva, hogy ősei hurcolták be a feketéket rabszolgának. Pedig amikor a rabszolgatartás az Egyesült Államokban megszűnt (1865), a népesség körülbelül 27 millió fő volt, szemben a franciaországi 35 millióval. Tömeges fehér beáramlás tehát csak ezután történt, főként Európából. Ázsia csak sokkal később jött. Akik most térdepelnek, azok ősei nem voltak bűnösök, a rabszolgatartáshoz semmi közük nem volt. Nem úgy a nagyra tartott alapító atyák egy részének. Ők a saját köreiket ma is számontartják, és nem az alsó kilenc néposztályban, hanem mindannyian a felső tizedben vannak (Mayflower society). Ők nem térdepelnek, inkább térdepeltetnek. Tipikus esete annak, amikor a bűn igazolásra készteti az erényt. Teszi ezt alapos üzleti megfontolásból. Azt is elhallgatják, hogy a „felszabadított”, később bérrabszolgává tett feketék szabadként kevesebbet kaptak a „piacon”, mint hajdan rabszolgaként. Az is homályban maradt, hogy a déli államok az ellenük bevezetett magas exportvámok miatt indítottak az ebben érdekelt északiak ellen háborút, és nem az Észak a rabszolgák felszabadításáért. Sürgősen sort kell keríteni a rengeteg befektetés megtérülésére, mert az nagy veszélyben van, alapja, a világdollár nagyon inog, nagy az esély arra, hogy az adósok nem fizetnek, és odalesznek a sok ezer milliárdos befektetések. A megoldás nem a meghátrálás, hanem az előremenekülés, még jobban el kell őket – elsőként a részben már amúgy is kézben tartott államokat – adósítani. Ehhez további „befektetésekre” van szükség, hogy a térdepelő káosz tovább fennmaradjon és eszkalálódjon. Ez is nagyon jó úton halad. Vannak helyek és megválasztott, de beavatott vagy elhülyített vezetők, akik feloszlatnák a rendőrséget, döntögetik a szobrokat, felgyújtanak emblematikus épületeket. Nem elég a koronavírus-járvány okozta baj a gazdaságban, azt tovább kell fokozni. Hamarosan jöhet is a világpénzhatalom fő kortesének, Sorosnak az ötlete. Vegyenek az országok soha le nem járó kötvényeket, amiknek csak kamatjuk van, de az örökre. Amely kormányok ezt elfogadják, arra vannak „ítélve”, hogy soha nem kell őket felváltani, a költséges és bonyodalmas demokrácia költségei megspórolhatók. Jelenlegi állás szerint az Európai Parlament többsége megszavazna egy ilyen tételt, semmi kétség, de ez nem áll távol az Egyesült Államok kongresszusa demokrata többségű képviselőházától sem. Pelosi asszony már ennek előjeleként az anarchista pusztítás ürügyeként felhasznált fekete embert, a minneapolisi Floydot mártírnak nyilvánította, nem kétséges, hogy ügyük mártírjának.

(A szerző közgazdász)