Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

A Fekete Könyv

Vajon mit kezdenének a hollandok és a liberálisok Babits Fekete ország című versével?

Nem fér a fejembe, miért borítja be a valóságos és a virtuális transzparenseket a „fekete” szó, mikor a politikailag korrekt beszéd a „néger” után azt is kiirtotta, s az afroamerikaival helyettesítette. Azt sem értem, miért akarják eltávolítani a mikulás mellől a krampuszt (a holland Fekete Pétert) – igen szegényes magyarázat, hogy az emberek a hétköznapi rasszizmus szimbólumának tartanák. Én történetesen a krampuszról még soha nem asszociáltam a fekete bőrszínre, talán csak a holland miniszterelnökben él ez a sztereotípia.

Hálálkodhatnak a hollandok és minden liberálisok, hogy nekik nincsen Babits Mihályuk – vajon mit kezdenének a Fekete ország című versével? Az 1902–1908 között született költői munkákat válogató Levelek Irisz koszorújából című kötetben kiadott mű a címmel együtt negyvenhatszor említi a fekete jelzőt. „Fekete ég és fekete tenger, / fekete fák és fekete ház, / fekete állat, fekete ember, / fekete öröm, fekete gyász, / fekete érc és fekete kő és / fekete föld és fekete fák, / fekete férfi, fekete nő és / fekete, fekete, fekete világ.” S néhány sorral lentebb: „fekete kelme s fekete elme, / fekete arc és fekete gond, / fekete ér és fekete vér és / fekete velő és fekete csont. / Más szin a napfény vendég-máza, / a nap a színek piktora mind: / fekete bellül a földnek váza, / nem a fény festi a fekete szint / karcsu sugárecsetével / nem: / fekete az anyag rejtett lelke, / jaj, / fekete, fekete, fekete.”

Babits prózai és lírai műveiben szimbolikus érdeklődéssel fordult az álommotívum felé, ez a vers is egy látomás („Fekete országot álmodtam én”), amelyben később kiteljesedő metafizikus attitűdjét vetíti előre. Hogyhogy „nem a fény festi a fekete színt”? Mit akar a költő azzal mondani, hogy „fekete az anyag rejtett lelke”? Vajon nem kirekesztés, nem rasszizmus ez a lidérces látomás? Hiszen a lélek feketesége a hazugságban-gonoszságban megromlott erkölcsöt is jelöli. Zavarba ejtő, sőt nyugtalanító a halmozódó feketék ritmusa! Így morfondírozhatnának a haladó (vagy inkább halódó) nyugaton, ráadásul a költő magyar, ezért eleve megbélyegzett. Pedig egy pillanatig sem gondoltuk, hogy a „fekete életek” ne számítanának, átestünk azonban a sötét ló túloldalára – az idiomatikus, átvitt értelmű kifejezés szerint az ismeretlen, kockázatos, kiszámíthatatlan területekre. A holland krampusz mintájára majd átkeresztelik a Black Friday akciókat is (Amerikában sokan ugyanúgy kivetkőznek ekkor emberi mivoltukból, mint egy Antifa-tüntetésen), korlátozzák a Black Sabbath zenekar hallgatását, nem tudom, mi lesz a feketekávéval, a fekete csokival, milyen színűek lesznek a halottas kocsik – a Rolling Stones Paint It Black című slágere azonban aktuálissá válik: „Nincsenek többé színek, azt akarom, hogy feketévé váljanak”.

A francia Michel Pastoureau művelődéstörténész 2008-ban megjelent A fekete: egy szín története című (stílusosan fekete borítású) műve az év egyik nagy könyvsikere volt Franciaországban, de majd egy évtizeddel a magyar nyelvű megjelenés után is érdemes a kezünkbe venni. A fekete a középkor vége és a 17. század között ugyan elveszítette szín-státuszát, főleg a nyomdászat terjedésével, mikor is a fekete betű a fehér papíron a színek világán kívül helyezte azt a fehérrel együtt, és Newton új színrendjében sem jutott hely egyiknek sem. Ma már nem állítjuk szembe a színek világát a fekete-fehér világgal, mindenesetre megtapasztalhatjuk azt, amit a francia művelődéstörténész állít, miszerint „a színek problémái elsősorban társadalmi problémák”. Fizikai tulajdonságuk és művészeti megítélésük, használatuk tehát jelentőségé­ben társadalmi szimbólum-voltuk mögött áll.

Kezdetben volt a sötétség – a feketeség a Bibliában is megelőzte a fényt, amit a fekete lyukak mindmáig képesek magukba zárni. Bár az asztrofizikusok megosztottak abban, hogy volt-e valami fekete anyagból kiinduló ősrobbanás, vagy az univerzum örök és végtelen, a sötétség mitológiája, a sötétség és a világosság harca uralja a történelmet. De ha már a Bibliát említettük, ahol a fekete az átok és az ördög, a halál és az istentelenek színe volt, és ez az értelmezés a középkorig uralta a jelentéseket, az Énekek énekében észreveszünk egy utalást a majdani státuszváltásra: „Fekete vagyok, de szép”. A változás a 13–14. század fordulóján zajlott le, a fekete bőrszínnel kapcsolatos negatív attitűd ugyan megmaradt, megkezdődött azonban a sötét bőr krisztianizálása. Mivel már sötét bőrű emberek is kereszténnyé válhattak, a 14. században a Jézust meglátogató három király egyike, Boldizsár, a szerecsenkirály szükségszerűen feketévé változott. Ezzel Krisztus vallásának univerzalitását is kifejezték, hiszen az Apostolok cselekedetei is azt hirdeti, hogy minden nemzetet térítsenek meg.

Sok cédula várakozik még a színek erkölcstanáról, divatjáról és szimbolikájáról, arról viszont meg vagyok győződve, hogy egyetlen fekete keresztény sem kényszeríti térdre fehér testvéreit. Legföljebb az imához térdepelnek le – együtt.

(A szerző irodalomtörténész)

Kapcsolódó írásaink

Nagy Ervin

Nagy Ervin

Megtört pillanat

ĀA Momentum tisztújításával egy korszak zárult le a mozgalom történetében. A politikai tisztaság illúziója elillant, beleolvadt a középszerűség ködébe, elveszett a balliberális ellenzéki masszában

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom