Lóránt Károly

Vélemény és vita

Médiaháború

A Soros-féle Project Syndicate írásai 155 országban 459 médiakiadványban jelenhetnek meg

E cikk címének eleinte azt akartam adni, hogy médiaháború hazánk ellen, de mivel rengeteg cikket olvasok az euroatlanti médiakörből, azt kell, hogy mondjam, ez a háború általánosabb, nem csak hazánk ellen folyik. Még amikor Lovas István Törésvonalak című műsora ment az Echo TV-ben, napi szinten követtük az amerikai elnökválasztási kampányt. Különösen Donald Trump szereplését figyeltük, mert kissé elfogultak voltunk, szerettük volna, hogy Hillary Clintonnal szemben ő legyen a győztes. Akkor találkoztam a rágalomhadjáratnak olyan özönével, amit korábban csak Magyarországgal szemben tapasztaltam. Ha a média valamiféle közvéleményt tükrözne, akkor az amerikai sajtó felének Trumpot kellett volna támogatnia, az európainak pedig semlegesnek kellett volna maradnia, mert az, hogy ki az amerikai elnök, nem Európa ügye. Ezzel szemben mind az európai mind az amerikai vezető lapok válogatott szidalmakat szórtak Trumpra az első pillanattól kezdve, ahogy feltűnt az elnökválasztás horizontján. A The Washington Post rasszistának, a The Guardian antiszemitának, a BBC xenofóbnak és egoistának nevezte, a Politico hírportál pedig egyszerűen csak lehülyézte, hogy csak néhányat említsek a Trumpot ért vádak közül.

A Trump ellen azóta is folyó médiakampány erősített meg abban a hitemben, hogy itt nincs olyan, hogy szabad, független és netalán igazmondó sajtó, a média harci eszköz az euroatlanti elit kezében hatalmának fenntartása és kiterjesztése érdekében. Az európai és amerikai lapok szindikátust alkotnak, a közösen beszerzett cikkeket közösen értékesítik, mindenki a maga szegmensében, esetleg a célközönségnek megfelelően áthangszerelve. Ezért tapasztalhatjuk például Magyarország esetében azt, hogy a kormány ellen az ellenzék által megfogalmazott vádak pillanatok alatt végigfutnak az egész euroatlanti sajtón a Der Spiegeltől kezdve a The Financial Timeson keresztül egészen a The Washington Postig, és persze megülnek pihenni az Európai Parlamentben.

Még meg sem alakult az MDF, amikor az 1987. szeptember 27-i lakiteleki találkozó után az amerikai lapok a magyarországi nacionalizmusról, antiszemitizmusról cikkeztek. Igazi nagy port azonban Csurka István 1992. augusztus 20-án kelt, Néhány gondolat a rendszerváltás két esztendeje és az MDF programja kapcsán című esszéje vert fel, amelyet Tom Lantos révén az amerikai kongresszusban is megvitattak. Valamely véletlen folytán ezen az ülésen én is ott voltam, és közvetlenül megfigyelhettem ennek a folyamatnak a mechanizmusát. Amikor vége lett a szokásos kongresszusi ülésnek, a képviselők eltávoztak, kivéve a levezető elnököt, továbbá Tom Lantost és az általa felkért tizenhárom felszólalót. A karzaton hatan figyeltek: a Népszabadság két újságírója, Debreczeni József, Pozsgay Imre, e sorok írója és a teremőr. A mintegy másfél órányi időtartamot kitevő felszólalások nem vitatták érdemben Csurka állításait, hanem annak antiszemita jellegét emelték ki, és a nacionalizmus, fasizmus és antiszemitizmus régebbi és közelmúltbeli bűneit (például a délszláv háború rémtetteit) taglalták, azzal a hangsúllyal, hogy ím, ez megint előfordulhat, ha nem lépnek fel határozottan ellene.

A magyar fasiszták még kisebbséget képviselnek ugyan, de a romló gazdasági körülmények között eszméik termékeny talajra hullhatnak. Ezt követően a nemzetközi sajtó hívta fel arra a figyelmet, hogy Magyarországon az antiszemitizmus olyan fokú, hogy már az amerikai kongresszusban is foglalkoznak vele…

És mindez még Antall József miniszterelnöksége alatt történt, akit igazán nem lehetett azzal vádolni, hogy szélsőségesen nacionalista, pláne hogy antiszemita lett volna. De a vádaskodás azóta is folyamatos, legutóbb például Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője hasonlította Orbán Viktort Hitlerhez a koronavírus miatti veszélyhelyzetben kihirdetett rendeleti kormányozással kapcsolatban. Verhofstadt cikke a Project Syndicate nevű hírportálon jelent meg, amelynek fő támogatója a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok. A szindikált írások azt jelentik, hogy ugyanazt a cikket számos helyre elküldik, így például a Project Syndicate publikációi 155 országban 459 médiakiadványban jelenhetnek meg.

De persze nem kell magunkat túlságosan kiemelni, a nacionalista, antiszemita, rasszista és hasonló vádak mindenkivel szemben felmerülnek, aki nem a nyílt társadalom vagy az európai birodalomépítés feltétlen híve, vagy nem tartozik a háttérhatalmat kiszolgáló politikusok körébe, hívják azt Silvio Berlusconinak, Matteo Salvininak vagy Donald Trumpnak. Az utóbbit annak ellenére leantiszemitázzák, hogy a veje zsidó, a lánya betért, ő maga meg egész Jeruzsálemet odaígérte Izrael Államnak. Mit tehet egy gój ennél többet?

Én azonban teljesen feleslegesnek tartom, hogy a vádaskodásokon megsértődjünk, úgy kell felfogni, mint egy ellenséges hadsereg lövöldözéseit, amire nem úgy kell reagálni, mint Švejk, a derék katona, hogy kérem, ide ne lőjenek, itt emberek vannak, hanem igyekezni kell a saját fegyverzetet kialakítani. Persze itt a hagyományos európai értékeket védeni akarók nagy késésben vannak a jobb híján balliberálisnak nevezett ideológiák híveivel szemben. A széles körben olvasott lapokat ugyanis már felvásárolták. Épp ezért kell megbecsülni azokat a lapokat és tudósítóikat, amelyek szimpatizálnak a hagyományos európai értékeket, benne a keresztény értékeket védőkkel, és különösen azokat, akik Magyarországról igyekeznek reális képet kialakítani.

Nemrég például Andrea Muratore olasz újságíró tollából jelent meg az Il Giornale nevű lapban egy cikk Il decennio di Viktor Orban: così è cambiata l’Ungheria, vagyis Orbán Viktor évtizede: hogy változott meg Magyarország címmel, amelyben realisztikus képet ad arról, hogy mi történt az elmúlt tíz évben Magyarországon, és az értékelésből azt a következtetést vonja le, hogy 2022-ben Orbán Viktor ötödszörre is miniszterelnök lehet. A francia Le Figaróban Ivan Rioufol arról ír, hogy a nemzeti szuverenitás lesz a mostani válság győztese, mert „a nemzetállamok, mivel tudták, hogyan ellenőrizzék döntéseiket és sorsukat, hatékonyabbak voltak a Covid–19-cel szemben, mint a »nyitott társadalmak«. (…) Lengyelország és Magyarország figyelemre méltó eredményeket mutatott fel a járvány kitörése után. És ha kritizálták is a magyar parlament azon döntését, hogy határidő nélküli teljes hatáskört adnak Orbán Viktornak, az Európai Bizottság azt elismerte.”

Miközben tudjuk, hogy a magyar kormányt vagy személy szerint Orbán Viktort elítélő cikkek írói többnyire magyarok, vagy magyar háttérrel rendelkeznek, tudnunk kell, vannak olyanok is, akik igyekeznek megvédeni országunkat, nem feltétlenül azért, mert Orbán Viktor politikájával teljesen egyetértenek, hanem azért, mert Magyarországot a hazájuknak tekintik. Az ilyen cikkek közül talán ki lehet emelni Hossó Andreának a londoni The Telegraphban megjelent Az európai uralkodó osztály ostorozása ellenére Közép-Európának ki kell állnia magáért (Harangued by the EU ruling class, central Europe must stand up for itself) című cikkét. A cikkben szembeszáll a fősodratú média hazudozásaival, és kiemeli, hogy ezek az országok „az idegen megszállások és a rájuk kényszerített gyilkos rezsimek ellenére továbbra is a saját nyelvüket beszélik, és magasan tartják a fejüket”.

Szerte a világban sok magyar él, aki szereti hazáját, és fellép a helyi média torzításaival szemben, és ez talán még inkább, elmondható a lengyelek esetében. Ezek a fellépések azonban egyediek, partizánakciók. Itt lenne az ideje, hogy a partizánokból hadsereget szervezzünk, amely összehangoltan képes szembeszállni a fősodratú média ideológiájával
és hazugságaival.

(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)

Kapcsolódó írásaink

Kiss Antal

Kiss Antal

Főállású anyákat Gyöngyöspatára (is)

ĀMa még alulról súrolja az ország lakossága a tízmilliót, holnaptól, ha minden így megy, felülről fogja a kilencet. Származásuktól függetlenül becsüljük meg jobban azokat, akik a szívük alatt és a szívükön viselik e nemzet sorsát

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Kísért Őszöd – bennünket

ĀAz úgynevezett őszödi beszéddel nincs ugyan mit büszkélkedni, mégis sarkalatos fordulópontként emlegetik azok, akik politológiával foglalkoznak

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom