László Tamás

Vélemény és vita

Kert járvány idején

Az írásnak azt a címet is adhatnánk, hogy társadalomfilozófiai elmélkedés kertünk locsolása közben…

Szerencsések azok – hál’ istennek, sok millióan vannak –, akiknek kertjük van. Nagy kincs ez karantén és járvány idején, van hová menni, akár egész napra nyújthat elfoglaltságot a kert. Bethlenfalvy Gábor írja a Magyar gyümölcs című könyvé­ben: „A kerthez a zárt, védett, romlatlan világ (»édenkert«) képzete tapad, a termékenység, a nyugalom, az idill helye, mely a természeti és az emberi (avagy isteni) rend harmóniáját, a »jó gazda« eszményét is megjeleníti.”

Minden másnap kimegyek a magunk kis „édenkertjébe” locsolni. A kert labirintusában ez másfél-két óra barangolás, mert egyetlen növényt sem lehet kihagyni. A tavaszi virágok már régen elnyíltak, az emlékük bennem él: hóvirág, jácint, nárcisz, téltemető, tavaszi jázmin, bangita, sáfrány és ibolyamezők. Majd a napnak nyíltak a tulipánok, és sorban a gyümölcsfák, kezdte a sárgabarack, majd a szilva, őszibarack, meggy, birs. Majd jött a lila akác hatalmas fürtjeivel, az egész kertet belengő illatával. Készülnek a rózsák: hatalmas virágkoronával a sárga futó, a fehér, a rózsaszín, a piros, a bordó, a tearózsák illatfelhőben úszva, még elnyílva is csodálatosak.

Locsolás közben az a növény kap különös figyelmet, amelyik élete nagy eseményére készül, vagy éppen „nyakig” benne van: bimbózik, virágot hoz, termést növeszt. Napról napra érzékelem a kis változásokat – figyelem a növényeket, a növekedésüket, szinte minden új levélhez közöm van. Vannak azonban olyanok is, amelyek szinte kirobbannak a levelek közül: a korbácsliliom méteres szárral, hosszan nyíló virággal, a díszhagyma magasba törő száron hatalmas, lilás gömbökkel.

Hamvas Béla Gyümölcsórájához hasonlóan még nem gyümölcsöt szedek locsolás közben, hanem végigkóstolom, csipegetem a kertet, ez most gyógynövény- és fűszeróra: lecsípek egy hajtást a tárkonyból, a lestyánból, lehajolok egy csipet kakukkfűért, mentát, zsályát harapdálok. A magaságyásból újhagymaszárat, fokhagymalándzsalevél-véget, salátát, spenótot kóstolok. És a petrezselyem, amiről Hamvas így ír: „Ha nem tennék ételbe, illatszer lehetne, s minden bizonnyal csodálnák a hölgyet, aki a délutáni teán petrezselyemillat-felhőben érkezne. De ugyanez a növény csodaszép lenne virágszegélynek. Sűrű és bozontos zöldje kellemesen fonná körül a petúnia vagy a szalvia ágyakat… Minden vetemény olajának egyéni és utánozhatatlan szépsége van: hogy ez a szépség hasznos is, és hogy a növény bűbáján kívül ehető, ez az öröm ebben a pillanatban egészen eltölt.”

És mindig eszembe jut egy beszélgetésem a haszonelvű fiúunokámmal, akinek elmagyaráztam, hogy a hagyományos parasztkertben miért van együtt a zöldség-gyümölcs és a virág. Mert a szépség és a hasznosság egymást hatványozottan erősíti: a hasznos szép, a szép hasznos, a virágok közt még a kapálás, gyomlálás is jobban megy.

A locsolás közben meglátom az együttélés harmóniáját, csaknem húszéves kertünkben sok türelemmel minden megtalálja a helyét: a kicsi, az alacsony, a szétterülő, a magasba törő, az árnyékot, a napot, a verőfényt kedvelő növények egyaránt. De látom a diszharmóniát is: elnyomják, kiszorítják egymást a növények, vannak hanyatló, sőt pusztuló részei is a kertnek, satnyuló növények jelzik, hogy a mélyben baj lehet, elfogyott az erő a talajból. Tömlővel a kezemben feladatokat memorizálok: itt gyomlálni kell, ott betegség ütötte fel a fejét, támaszték, karózás kell, komposztálás, trágyázás, a padot, a pergolát már festeni kéne. Örül a lelkem annak, hogy lassan-lassan kicserélődik a kezdetben hitvány, homokos talaj. Természetes folyamatok ezek, a megőrzés és a megújulás egységében lesz egyre kultiváltabb a kert. Ez maga a kultúra, ami eredetileg a föld megművelését jelentette.

A fűtisztásainkat locsolom, és Babits Esti kérdése (az ő hangján) tolul az agyamba, lelkembe. Az alkonyatra rímelnek a vers kezdő sorai: „Midőn az est, e lágyan takaró / fekete, síma bársonytakaró, / melyet terít egy óriási dajka, / a féltett földet lassan eltakarja”, s jutok el a vers filozofikus befejezéséig: „…miért a végét nem lelő idő? / vagy vedd példának a piciny füszálat: / miért nő a fü, hogyha majd le­szárad? / miért szárad le, hogyha újra nő?” Az estében a színek összeolvadnak, az illatok felerősödnek, belengik a kert kistájait. Érezni, ahogy elégedetten nyújtózik a meglocsolt kert a szürkületben, előlegként szívja magába az éjszakát, de emlékezik a napfény ízére, sűrűsödik a csend.

Mi ebben a társadalomfilozófia? Szinte minden behelyettesíthető! Annak adunk többet a jóból – vízből, tápanyagból, lefordítva: közösségi támogatásból –, amelyik éppen az élete nagy lépésére készül: megházasodik, házat épít, gyereket vállal, családot alapít. Ahogyan a kert minden egyes elemének, úgy a társadalom elemeinek is megvan a maguk helye, nincs egyformaság, a különbözőségből, az egyediségből állhat össze sok munkával a harmónia. A társadalmi-gazdasági folyamatoknak is vannak hanyatló, megújításra váró elemei, a feladat hasonló a kertműveléshez: gyomlálás, talajcsere, tápanyag (támogatás), védelem mind olyan dolgok, amiket a kertben és a nagy egészben, a kisebb-nagyobb közösségekben, a munka, az oktatás, az önigazgatás világában végzünk. De talán egyet még kiemelek a hasonlóságok közül: a növények engedelmességét, amit a jóisten a génjeikbe írt, azt hajtják végre tűzön-vízen át a csírázó magtól a fák koronájáig. És mi, emberek? Engedelmesek vagyunk-e a belénk kódolt törvényeknek, keressük, kutatjuk élethosszig a jóisten belénk írt tervét? És a közösségeink megtalálják az együttélésben rejlő kincseket, lehetőségeket?

Lekapcsolom a szivattyút, elapad a vízsugár, és mindig eszembe jut, hogy miért nem szeretem az automata öntözést. Mert az nem gondolkodik, nem folytat párbeszédet a kerttel.

(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)

Kapcsolódó írásaink

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Visszajáró dallamok

ĀA teljességnek átadni magunkat egy érzésben, gondolatban, egy esemény fontosságának felismerésében, hitben, milyen elviselhetetlenül nehéz!

Kő András

Kő András

Kézjegyek

ĀÉl Nyíregyházán egy festőművész, akit különleges adottsággal áldott meg a Teremtő: mindenkor le tudja másolni híres emberek aláírását oly módon, hogy kétség nem fér az eredetiséghez

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom