László Tamás

Vélemény és vita

A szeretet döntés (2.)

A szeretet mélyén ott van a kiváltó, egész személyiségünket átfogó, úgynevezett „első szeretet”, amire a nehéz helyzetekben építeni lehet, tartóssá viszont nem érzelmi, hanem akarati úton tehető

Ezért a helyes definíció: „a szeretet – döntés”. Az a házastársak egymás közti szeretete, a szülői szeretet, egy ügy melletti elkötelezettség, ami szintén szeretet, a hazaszeretet, egy közösség melletti kiállás is. Csalódhatunk mindegyikben, de a kezdeti első szeretetet fel lehet és kell kelteni ahhoz, hogy újra a szeretet állapotába jussunk. „‚A szeretet – döntés” meghatározás összecseng Illyés Gyulának a Ki a magyar? kérdésre adott válaszával: „Magyar, aki vállalja, megtartja életében, halálában a közös múltat, a hasonló gondot, az egy hazát.”

A döntés mozgósító erőt kíván, ami az olykor szunnyadó, restségbe burkolt passzivitás legyőzését jelenti. Ezt a személyes motivációt, döntési helyzetet érte el a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtési kezdeményezés kampányfőnökeként Pesty László, aki a politikai hovatartozáson felülemelkedve ellentétes pártállásúakat is képes volt megszólítani a jó ügy érdekében. Nagy hálával tartozunk neki.

Nézzük meg, milyen mélyről indultunk! A mélypont: a második, a lelki Trianon, 2004. december 5-e. Ezt a sebet gyógyították a 2010-ben összeülő, az igazi rendszerváltoztatást végbevivő Országgyűlés első lépései: a kettős állampolgárságról és a nemzeti összetartozásról szóló törvényekkel. Ezt követte a 2011. évi húsvéti Alaptörvény. Nemzeti hitvallásának első mondatában áll, hogy az „összmagyarság­ért vállalunk felelősséget”. Egymilliót meghaladó határon túli magyar vette fel a magyar állampolgárságot, sokszor a többségi állam megtorlását is elszenvedve. Határon túli magyar intézményeket, szervezeteket támogat a kormány, gazdasági és ösztöndíjpályázatokat bonyolít le minden évben, magyar műemlékek helyreállítását kezdeményezi, támogatja. A sor hosszan folytatható… Mintaszerű az a támogatási rendszer, amely a magyarságot éri, bárhol éljen is a világon. Ezt kéne elterjeszteni az egész öreg – és már az ilyen ügyek iránt érzéketlen – kontinensen.

A vázolt folyamatot tovább erősíti a minapi, „Magyarország népképviseleti rendszerének harminc évvel ezelőtti visszaállításáról” szóló politikai nyilatkozat. Ebben áll: „Az ország határain kívül rekedt magyar közösségekért való felelősségvállalásnak a nemzetpolitikába történő visszaillesztését a Szent István-i államszervezéshez fogható jelentőségű tettként fogadjuk el. (…) Valljuk, hogy csakis egy önmagára értékként tekintő nemzet képes szabad akaratnyilvánításra. Valljuk, hogy csakis egy, a hagyományaira támaszkodó, de megújulni tudó erős állam alkalmas e szabadság külső és belső feltételeinek biztosítására.”

Ez is „a szeretet – döntés” gondolatra rímel. A magyarság képes önmagára értékként tekinteni egész Európa előtt, a hagyományait tiszteli, az ezeréves állam iránti tiszteletet másoktól is megköveteli. Ma már messze túljutottunk a „Nem, nem soha!” önszuggesz­tió­ján, olyan mondataink vannak, amelyek az összetartozást, az egymás iránti felelősséget hangsúlyozzák, de főként a cselekvést, ahogyan Klebelsberg fogalmazta meg: a „szájhazafiság” helyett a „tetthazafiságot” helyeztük a nemzetpolitika fókuszába.

Többen fogalmazták meg, hogy ebben az aláírásgyűjtési részsikerben nemzeti egység bontakozott ki, véleményem szerint azonban nem kibontakozott, hanem megmutatta magát, mert már készen állt, már korábban megszületett. Ebben a sok százezernyi aláírásban, ami felér egy népszavazással, különösen, ha tovább folytatódhat, benne van a Trianon százéves évfordulójára történő egyéni megemlékezés, ami nemzeti szinten adódik össze.

Az őshonos nemzeti kisebbségek jogaiért, boldogulásáért folytatott küzdelem még csak most kezdődik, ami eddig történt, az csak néhány jelzőtűz, amivel Erdélyben a székelyek üzennek egymásnak veszély esetén. Az volna szerencsés, ha egész Európában meggyulladnának ezek a tüzek (ünnepelve újra a nemzeteket, amelyeknek eljön a reneszánszuk), és valami új dolog születne ebből a folyamatból.

Ez az egész összefügg a szubszidiaritással, a keresztény társadalomszervezési, közösségi és önigazgatási alapelvvel, összefügg a lokalizációval a globalizációs folyamatok ellenében. Utóbbi a koronavírus-járvány kapcsán láthatóan megbukott.

Olyan intézkedéseket, amelyek korlátozásokat, egyéni áldozatokat kívánnak, azt csak nemzeti, összetartó közösségek képesek elfogadni és elviselni. Egyáltalán, a nemzeti összetartozás az EU egy részének gondolkodásából kihullott, holott ez valós és rendkívüli erőforrás lehet.

Egy helyi közösségben egymás megbecsülése, a tehetségek kiemelése, a jó kezdeményezések közösségi felkarolása sokkal intenzívebb, az egymás sikerei fölött érzett öröm, a kudarcok, a nehézségek közös elviselése szintúgy. Tehát itt olyan dolgok készülődnek, amiknek ez az aláírásgyűjtés csak az előszobája, felszíne. Ebben benne van az elmúlt tíz év nemzetpolitikája, az összes tett, utazás, találkozás, rendezvény: a csíksomlyói búcsúk, a pápalátogatás, Tusványos programjai, víziói a jövőről, az Alaptörvény mondatai, a megható állampolgársági eskük százezrei, a DAC-focimeccsről kiinduló Nélküled-dal és sok minden. A határon túli és az egész világon szétszóródott magyarságnak van hátországa, „hiszen amíg nemzeti kormány van Budapesten, nekik képletesen és közjogilag is van hazájuk ott és itt egyaránt”.

A szeretetünket tovább kell szervezni, addig, ameddig el nem érjük azt, ami jár nekünk: a különböző szintű autonómiákat a szórványban élőktől a tömbben élő közösségig, a nyelvi, a kulturális, a gazdasági, az önigazgatási autonómiát is. El kell érni, hogy az őshonos nemzeti kisebbségeknek jusson hely a nagy, közös asztal mellett, el kell érni, hogy például Urmánczy Nándort, ezt az örmény származású erdélyi magyar hazafit a románság is tisztelje, de számtalan nevet, történelmi eseményt, műemléket, intézményt is sorolhatunk az egyházi intézményektől a felsőoktatásig. Ezzel az Európában élő minden őshonos nemzeti kisebbségnek teszünk jót, olyan Európát építve, amelyben a nemzetek, a nemzeti kisebbségek – évezredes történelemmel, kultúrával, általuk épített falvakkal, városokkal, általuk művelt tájjal – alkotnak egészséges versengésből fakadó harmóniát. (Ettől, az igazi versenytől félnek Európa hatalmasságai!) Ez az egyéni és a közösségi felelősségre, találékonyságra, életstratégiák versengésére építő új Európa jövőképe!

Ehhez az kell, hogy minden magyar vésse eszébe, szívébe, hogy a hazaszeretet döntés, most csak egy aláírásnyi…

(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)

Kapcsolódó írásaink

Deme Dániel

Deme Dániel

Magyarnak, szabadon

ĀAz igazságaszállyal sújtott Európa felől érkező kakofónia tagadhatatlan jele annak, hogy valahol felismerték, szabad népként óhajtunk tovább haladni

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Dolgozik a magánhatalom

ĀIgazán lehetnénk kicsit hangosabbak, hátha jótékony hatással lennénk durvuló közéletünkre, és a szaporodó hazugságáradatokról is ideje volna már hangos, tényekkel alátámasztott véleményt mondani