Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

A Pardon Könyve

Ne várjuk, hogy bárki is elnézést kérjen a magyaroktól. S a magyarok majd most is elnéznek a gyalázat fölött, mert a magyarok a gyalázat (és gyalázkodás) fölött állnak. Én így gondolom, és nem fogok senkitől sem elnézést kérni amiatt, hogy magyar vagyok

Néha akkor is elnézést kérünk, amikor még nem is tettünk semmi olyat, amiért elnézést kellene kérnünk. Máskor kíváncsiságunk miatt kérünk elnézést, mielőtt bármit kérdeznénk: pardon (vagy bocsánat) – mentegetőzik az intelligens emberfő, mert nem akar belerohanni a másik emberbe, miként bocsánatot kér, ha véletlenül rálép a lábára, vagy megböki könyökével. Elnézést kérni „úriemberi” dolog, a szó klasszikus értelmében, azon időkre gondolva, amikor még úriemberek álltak úriemberekkel szemben. Ma is vannak úriemberek – legalábbis a kormányfőnk ezt tételezi föl –, akik képesek kiállni saját igazságuk mellett, s ha igazságuk tévesnek bizonyul, azt belátják, vállalva a következményeket. Sokaknak juthat eszébe az „úriemberi” intés, amely szerint a koronavírus miatti rendkívüli felhatalmazási jogosultság visszaadása után elnézést kell kérnie mindenkinek a magyar emberektől (mert kormányunk, minden ellenkező vélekedéssel szemben, a választói statisztika demokratikus számításai szerint is, a magyar embereket reprezentálja), akik oktalanul (hovatovább aljas és romboló szándékokkal) támadták az országot, a kormányt. Pardonra, elnézéskérésre azonban hiába várnánk. S van egy olyan gyanúm, a kormányfő sem hitte igazán: bárki is elnézést kérne az országtól. Hiszen ez a pardon azt jelentené, hogy „tényleg hazudtunk”.

Kosztolányi Dezsőnek volt egy rovata 1919 őszétől az Új Nemzedék című jobboldali napilapban (a filológia nem egészen biztos a szerzőség kérdésében), és mivel e glosszák sokszor radikális politikai nézeteket tükröztek, Kosztolányit bírálták is miatta. Az utókor „fekete foltnak” tekintette az időszakot – a Magyar Narancs „szélsőjobboldalinak” titulálta Kosztolányit, a 168 óra „névtelen antiszemitának” bélyegezte a költő-publicistát, noha csak annyit tudunk, hogy a cikkeket vagy Kosztolányi írta, vagy nem. A költő-publicistát mindenesetre nem kell félteni, ha magyarságügyekről beszélünk (nem véletlenül szerkesztette a Trianon fájdalmát összegző Vérző Magyarország című antológiát) – 1920 után már nemcsak halálfélelmével kellett megküzdenie, de a Szabadkától való elszakítottságával és a nemzethalál-félelemmel is.

Én meg azt kérdezem, hogy ki képes ma pardont mondani? Találkozunk-e vajon olyan emberekkel, akik a szó magyar megfelelőjével, a bocsánattal fordulnak felénk? S akik elfeledkeznek a szóról, azoknak a lelkében nem hiszem, hogy József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat kezdetű verse zengene oly erősen, hogy ez a lelki és egzisztenciális hangzavar megakadályozna bárkit is eme bocsánatkérésben. S ahhoz, hogy valaki eljusson a József Attila-vers mélységéig, nemcsak magyarul, de „emberül” is meg kell tanulnia: a nyelv mögött a lelket is fölfedezni, hogy egyiket a másikkal tudja megerősíteni, hogy a „szerelemfájdalmat” a fájdalmas szeretettel is tudja azonosítani.

Etimológiai szótáraink ugyan nem közlik az elnézés eredetét, roppant gazdag s meglehetősen furfangos a mi magyar nyelvünk. A pardon vagy a sorry semmi ahhoz képest, ami az elnézés jelentése és homonimái mögött rejlik. El tudunk nézni hosszan valamilyen kellemes dolgot, de el is tudunk nézni a kellemetlen dolgok fölött. Órákat el lehet tölteni annak elnézésével, hogyan araszolnak a hangyák a fűszálak tövén – vagy miként apad a Hold, és a napfelkelte mennyi színt szabadít föl. El lehet nézni a másik ember feje fölött, és ez az elnézés egyúttal már lenézés is. Elnézhetek egy betűt vagy egy ékezetet, amitől néha bántóan megváltozik a szó jelentése. Elnéztem valamit azért, mert elnéztem a lényege fölött…

Pardon – mondta Kosztolányi, s ha nem is övé volt a rovat, „bocsánatkérése” költői bravúr: „elnézést, hogy én még élek, miközben ti meghaltok mind” – mondhatta volna. Majd meghalt, és mások életben maradtak. Pardon! – nem mondja ki ma Európa (bár a német Ursula asszony elnézést kért az olaszoktól, hogy járványügyben nem ismerték föl időben felelős kötelezettségüket, mintha ezzel az elnézéskéréssel el is volna intézve minden). Bocsánat, tévedtünk, a jogértelmezésünk valóban nem szolgálta az igazságot. Ilyen vallomást ma hiába várnánk a bírói testületektől, de ne bántsuk őket, mert biztosan nagyon függetlenek… Pardon – ez a gesztus a franciákat kötelezné inkább, viszont csak egy bizonyos angol (Lord Rothermere) kért elnézést a magyaroktól. A francia Camus akkor még nem tehette, ám 1956 után Európa és a világ akkor is hiányzó lelkiismeretét próbálta megszólítani.

Ne várjuk, hogy bárki is elnézést kérjen a magyaroktól. S a magyarok majd most is elnéznek a gyalázat fölött, mert a magyarok a gyalázat (és gyalázkodás) fölött állnak. Én legalábbis így gondolom, és nem fogok senkitől sem elnézést kérni amiatt, hogy magyar vagyok!

(A szerző irodalomtörténész)

Kapcsolódó írásaink

Bogár László

Bogár László

Évtized, évszázad, évezred (2.)

ĀTrianon nem egy dátumhoz köthető esemény, hanem folyamatos történés, is in progress, mondhatnánk, ha volna humorérzékünk, de érthető okokból e tárgy keretében nem nagyon van

Nagy Dóra

Nagy Dóra

Mi ültetjük tovább a fenyőt

ĀAmióta az eszemet tudom, magától értetődőnek vettem, hogy nekünk, magyaroknak az országhatárokon túl is együtt dobban a szívünk

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom