Lóránt Károly

Vélemény és vita

A Von der Leyen-terv

Ursula von der Leyen ambiciózus helyreállítási terven dolgozik – mondja ő maga, és írják utána az újságok

A helyreállítási tervet szolgáló pénzügyi csomag két részből fog állni, az egyik az európai költségvetésre épül, de ezen túlmenően lesz egy helyreállítási eszköz (pénzalap), amely sokkal magasabb összegű lehet, mint ami a költségvetésben van, ám e felső határt rögzítik majd, tehát ennek is nyilvánvaló korlátai lesznek.

Ezt a pénzt az Európai Bizottság (EB) venné fel kölcsönként a tőkepiacokról a tagállamok garanciája mellett. E pénz elosztása az uniós programokon keresztül történne, amibe az Európai Parlamentnek ugyanolyan beleszólási lehetősége lesz, mint az unió költségvetésébe. A költségvetésből átcsoportosított és a tőkepiacon felvett pénzt három fő célra fordítják. Az első és leginkább megfinanszírozott cél a tagállamok gazdaságának helyreállítása – az uniós prioritások, tehát például a klímasemleges szerkezeti átalakítás, a digitalizáció és a rugalmas Európa megvalósítása mentén. A második fő cél a magánberuházások mozgásba hozása, ami olyan területekre történő befektetéseket jelenthet, mint az ötödik generációs technológiák, a mesterséges intelligencia elterjesztése, a hidrogéngazdaság, az offshore megújítható energiák. Végül a harmadik fő cél, hogy a mostani válság tanulságainak levonásával megerősítsék és ellenállóvá tegyék Európát, ennek keretében készül majd egy átfogó egészségügyi program, és megerősítenek olyan programokat, mint a Horizon Europe (innovációt támogató program) és a rescEU (katasztrófavédelmi program).

Von der Leyen lelkes előadását nézve (ami megtalálható az interneten) a néhai Ludas Matyi mottója jutott eszembe, amely szerint nincsenek régi viccek, csak öreg emberek, és az újszülöttnek minden vicc új. Én már öreg embernek számítok, és sajnos jól emlékszem a korábbi be nem váltott ígéretekre, például az euróval kapcsolatban, amelynek bevezetésekor azt ígérték, hogy prosperitást, fellendülést hoz Európának – ezzel szemben válságok sorozatát hozta, mint ahogy azt minden, a nemzetközi pénzügyekhez értő közgazdász jó előre megmondta.

Az unió legfőbb döntési szerve, az Európai Tanács 2000-ben a lisszaboni ülésén egy olyan célt tűzött ki, hogy 2010-re az Európai Uniónak a világ legversenyképesebb, leg-gyorsabban növekvő, tudásalapú gazdaságává kell válnia, amely képes arra, hogy fenntartható gazdasági növekedés mellett több és jobb munkahelyet és nagyobb szociális kohéziót biztosítson. Mint tudjuk, 2010-re, ami már szintén elég régen volt, az unió éppen válságövezetté vált, amiből azóta sem kecmergett ki, és a mostani vírus csak rátette a koronát erre a folyamatra. Úgyhogy ugyancsak újszülöttnek kell lenni ahhoz, hogy bárki is elhiggye, hogy a legújabban meghirdetett program lényegesen változtatni tud az unió gazdasági helyzetén.

Amiért az első pillanatban világos, hogy a Von der Leyen-terv nem több, mint egy politikai beszéd a sok közül, az az, hogy a kezdeményezés mögött nincs gazdasági és politikai önvizsgálat, amely rámutatna a problémák gyökerére. Például arra, hogy mekkora kereskedelmi egyensúlytalanság van az unió északi és déli államai között, ami állandóan újratermeli a déliek eladósodását és az abból származó gazdasági restrikciókat. A járvány csak felerősítette ezt a két évtizedes tendenciát. Erről még George Soros is írt egy könyvet The Tragedy of the European Union: Disintegration or Revival? (Az Európai Unió tragédiája: szétesés vagy újjászületés?) címmel, amelyben elsősorban a német politikusokat hibáztatja a kialakult helyzetért.

A kereskedelmi egyensúlytalanság egyik oka maga az euró, amely túlságosan felértékelt a déli országok számára, így akadályozza az exportjukat. A másik ok a déli államok kisebb gazdasági ereje és ennek következtében csekély érdekérvényesítő képessége. A harmadik ok pedig az a külkereskedelmi rezsim, amely lehetővé teszi, hogy a korábban Dél-Európában gyártott termékeket kínai importtal váltsák fel, cserébe a német gépek kínai exportjáért. E kérdésekről soha nem esik szó az Európai Bizottság által készített elemzésekben.

De miért nem? A válasz egyszerű. Szemben az Európai Gazdasági Közösséggel, amely egy gazdasági együttműködés volt, ügyelve az egyes országok érdekeire, például a kereskedelmi egyensúlyra, az Európai Unió egy politikai projekt, az európai kozmopolita elit és a nemzetközi nagytőke közös vállalkozása saját birodalmuk kiépítése és stabilizálása érdekében. Az euró a birodalomépítés eszköze, egyben fegyelmező ereje is, mert a renitens tagállamokat különböző büntető eszközökkel (ilyen például a túlzottdeficit-eljárás) igyekeznek a „jó” útra terelni, ami időről időre, különösen az új tagállamok felé kiegészül ideológiai leckéztetésekkel az „európai értékek” témakörében. Ugyanakkor az euró­pai elitnek semmilyen elképzelése nincs a valóságos problémák tényleges megoldásáról, legyen szó akár a kevésbé fejlett országok felzárkóztatásáról, a bevándorlás kezeléséről vagy a globalizációs folyamatokban való, mindenki számára előnyös részvételről.

Amit egy ilyen helyzetben a gazdaság helyreállítása érdekében tenni kellene, az egy jelentős jegybanki (kamatmentes) kölcsön a költségvetés számára, vagyis pénzteremtés, amellyel a szuverén országok, például az Egyesült Államok élnek is. Amerika, hogy kisegítse a bajba jutott cégeit és állampolgárait, a GDP-jének mintegy tíz százalékát fordítja a támogatásukra. Ezzel szemben a most körvonalazódó uniós terv az adósságok és a kamatfizetések növekedéséről szól, még akkor is, ha remények szerint az Európai Bizottság által a pénzpiacon felvett kölcsönök kamata alacsonyabb lehet, mint ha azt a dél-európai államok maguk, egyedileg vennék fel.

Az egyelőre még kérdés, hogy mennyit, kitől és mennyiért kölcsönöznének. A Soros-féle elképzelés szerint mintegy ezermilliárd eurót lehetne lejárat nélküli kötvénykibocsátás formájában félszázalékos kamat mellett a pénzpiacokról felvenni. Egy ilyen kötvényt különböző intézményi befektetők vásárolhatnák meg, mint például a biztosítók. Kérdéses azonban, hogy ki adna kölcsönt félszázalékos kamat mellett ezer-ezerötszáz milliárd euró értékben, lejárat nélkül vagy akár csak hosszú távra? Mert igaz ugyan, hogy jelenleg a kamatlábak a nullához állnak közel, de ez csak a 2008 óta szinte egyfolytában tartó gazdasági válság eredménye. Igen hosszú távon a nominális kamatlábnak lényegében meg kell egyeznie a folyóáras GDP (bruttó nemzeti össztermék) növekedési ütemével, vagy másképpen a reálkamatnak a reálnövekedéssel, mert különben vagy a kölcsönzők (bankok), vagy a kölcsönvevők (vállalatok) mennének tönkre.

Az Egyesült Államokra vonatkozó több mint százéves idősorok igazolják, hogy ez a szabály érvényes: hosszú távon a nominális kamatláb lényegében azonos a folyó áras GDP növekedési ütemével. Ha most ebből a szabályból indulunk ki, és az unió gazdasági növekedését hosszú távon két százalékra és az inflációt is két százalékra becsüljük, akkor a folyó áras növekedés évi négy százalék, és a kamatlábnak is ennyinek kell lennie. Az a nyugdíjalap, amely ma változatlan, félszázalékos kamatláb mellett vásárol hosszú lejáratú vagy lejárat nélküli kötvényeket, koldusbotra juttatja nyugdíjasait, ez a kamat harminc év múlva már csak a felét fogja érni.

A Von der Leyen-terv egyik problémája tehát az ezer-ezerötszáz milliárd euró felvétele, a másik annak elosztása. Az Európai Bizottság kijelentette, hogy az elosztásban az Európai Parlamentnek meghatározó szerepe lesz, ami azt jelenti, hogy a parlament többségét alkotó görögdinnye-koalíció (zöldek, liberálisok, szocialisták és a néppártiak többsége) a pénzelosztást a politikai céljaira fogja használni, és az olyan renitens államok, mint például Lengyelország vagy Magyarország, nem sok jóra számíthatnak. De természetesen viták lesznek a dél- és észak-európai országok között is, hiszen a német alkotmánybíróság épp a napokban kérdőjelezett meg egy olyan pénzügyi műveletet, amelynek sokkal nagyobb mértékű megismétlését szolgálná Von der Leyen elképzelése.

A terv várható eredménye az lesz, hogy a közös adósságokat felvállaló államokat még inkább összeköti, még inkább kiteszi a központi, általuk nem befolyásolható akaratnak, miközben a tartós gazdasági problémáik­ból semmit sem old meg. Magyar és lengyel szempontból a leghelyesebb távol maradni ettől a manővertől, amennyire ez lehetséges. Nekünk még van saját pénzünk, a gazdaság helyreállítása kamatmentes jegybanki kölcsönnel megoldható, és ezt most a bizottság sem kifogásolhatja.

(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Csak egy kis demagógia

ĀFricska. A Momentum petíciót indított az augusztusi ünnepi tűzijáték ellen, mondván, az arra szánt pénzt a vírusválság áldozataira lehetne költeni

Őry Mariann

Őry Mariann

Brüsszeli rutin

ĀTanulságos volt a múlt heti magyarvita az Európai Parlamentben. Először is unalmas volt. Volt időnk ráunni, hiszen 2010 óta ez volt a tizenkettedik ilyen nagyszerű rendezvény Brüsszelben vagy Strasbourgban