Mi lesz veled, emberke?

Lassan a nagyon optimistáknak is be kell látniuk, hogy bár a remény hal meg utoljára, a politikai események és játszmák ez idő tájt nem azt mutatják, amit sokan jósoltak, miszerint a vírusinvázió után jobb, igazságosabb, emberibb lesz a világunk. Mert megtanít bennünket a járvány többek között arra, hogy legyünk mértékletesebbek, segítőkészek, szerényebbek, és értékeljük át magunkban a korlátlan szabadság fogalmát is. Nos, a jelek egyelőre cseppet sem erre mutatnak. Leginkább ilyen-olyan háborúságok, harci zajok hírei érkeznek, amelyek nem sugallnak semmilyen igazságosságot, méltányosságot, mértékletességet, szerénységet meg végképp nem. S amíg a világ gondolkodói azon morfondíroznak, milyen lesz, lehet és legyen a szép új világ, addig mások már alakítani is elkezdték, nem vártak a sült galambra.

Ahogy Európa egyes országai óvatosan enyhíteni kezdtek a rendkívüli helyzet miatt meghozott jogszabályaikon, nyomban megszólalt például a világ álliberálisainak előretolt helyőrsége, maga Soros György is, aki amúgy a fentebb felsorolt tulajdonságokkal cseppet sem rendelkezik. Naná, hogy a vírus utáni időkről mondta el magvas gondolatait, szigorúan csak pénzügyi szempontból, mert ő biztos benne, hogy ezután is a pénz meg a pénzvilág urai fogják uralni az életet. Ennyit a változásokról! Zseniális „kilábalási” ötletéről annyit tudhattunk meg, hogy szerinte az Európai Uniónak kölcsönöket kell felvennie, amelyeknek alapösszegét nem kellene visszafizetni, ellenben lejárati idő nélküli kamatot sóznának minden adós nyakába, tehát amíg csak él, fizetni tartozna a „kölcsönadónak”. Ezt hívják örökös eladósítási programnak. Ügyes! Így aztán egy részletében legalább megismerkedhettünk a jövőre vonatkozó elképzelésekkel. S nincs kétségem afelől, hogy egyesek Soros ezen ötletét is kitűnőnek fogják találni.

Változatlan gondolkodásmódról tett tanúbizonyságot a demokráciáért éjjel-nappal aggódó Euró­pai Unió is. Továbbra is naponta vagyunk kénytelenek olvasni-hallani az újabb és újabb Magyarország (pardon, Orbán és hívei) elleni, hazugságokra épülő támadásaikat. Éppen csak azt nem mondják nekünk: rabszolgák, ne reménykedjetek, mert úgyis az lesz, amit mi akarunk. És az van. Még a saját „értékvédő” megbízottjuknak sem hisznek, pedig Věra Jourová, az Euró­pai Bizottság cseh alelnöke elkészítette jelentését arról, hogy a jogszabályaink – a rendkívüli helyzetet illetően – semmi jogsértést nem tartalmaznak. Nem számított. Brüsszel urai fütyülnek a jogra, a tényekre, no meg az unióról szóló eredeti elképzelésekre is. Ezek után nem is értem, hogyan gondolhatja egyetlen uniós vagy hazai politikus is, hogy ennyi arcpirító igazságtalanságot megtapasztalva még az unió pártján vagyunk.

Bocsánat, mégis csak gondolhatja. Majdnem elfeledkeztem ugyanis honi hazaárulóink nem kis létszámú seregéről! Ők ugyanis kiváló terepet találtak az unióban romboló tevékenységük gyakorlásához. Nehéz felfognunk, jogra és igazságra érzékeny embereknek, hogy a hazaárulás nem büntethető a „modern és roppant demokratikus” Euró­pában. Márpedig a legvadabb hazugságoknak sincs semmi következményük ez idő tájt, hazaárulóink naponta jelentik fel az országot Brüsszelben, legyen szó akár a legapróbb belügyről is.

Mint ahogy annak sincs következménye, ami a „migránsfronton” történik. Világjárvány ide vagy oda, a járványhordozó, ellenőrizhetetlen alakok továbbra is csak jönnek és jönnek. És megnyílnak előttük az európai kikötők. Törökország és Görögország magányosan küzd, s közben úgy érzékeljük, hogy az NGO-k szája is egyre nagyobb. Méghozzá azzal a teljesen nevetséges és álságos indokkal, hogy a világjárvány idején sem lehet félretenni az emberi jogokat. Ja, értjük, csak a mi emberi jogainkat lehet félretenni. Jogunkat a hazánkra, jogunkat az önállóságra, jogunkat a politikai és pénzhatalom hiénáinak megfékezésére. Mindezen jelenségekről a teljesen színtelen Von der Leyen EB-elnöknek egy szava sincs.

A fentebb felsorolt példák csak töredékei életünk mindazon visszásságainak, amelyeket jogosan kifogásolunk. Pusztán egyetlen naptári hét termékei. Aki mindezen jeleket nem látja, az nem tudom, hogyan képzeli el a vírus utáni jövőt. Vajon úgy, hogy hirtelen megjön az unió vezetőinek esze? Vagy hogy az NGO-k jobb belátásra térnek? Netán a honi hazaárulók abbahagyják az ordítozást például arról, hogy a mi országunk vezetői a világ legrosszabb, vírus elleni védekezését valósították meg? Aligha lesz ez ilyen egyszerű. Magyarán úgy tűnik, a koronavírus okozta helyzet nem lesz választóvíz az uniós politikában. Mindenesetre azért kíváncsian várjuk az áhított változásokat. Addig pedig, amíg ezek be nem következnek, marad a bizonytalanság.

A végére hagytam hallatlanul demokratikus ajánlatomat. Soros úr gazdasági kilábalási terve ihletett erre. Ugyanis az emlegetett úr terveiről az egyik hazai ellenzéki polgártárstól azt hallottam, hogy végtére is a világ leggazdagabb (gondolom, csak az egyik) emberének joga van elmondani, mit gondol a jövőről. Tényleg? Miből fakadóan? Hát nem az lenne az igazán demokratikus, ha mindenki elmondhatná? Némi egyszerűsítést azért javaslok, tehát: ha ő mint leggazdagabb szólal meg, halljuk a világ legszegényebb (egyik) emberének elképzelését a jövőről! Folytatom. Aztán jöjjön a világ legszebb emberének a víziója, őt kövesse a legcsúnyábbé. Majd halljuk a legokosabbét, no és a legbutábbét. Hosszú a sor, kövér-sovány, magas-alacsony, gonosz-jóságos, nem sorolom. El ne felejtsem, mindezt a genderelmélet jegyében képzelem el. Férfiak, nők és a többi, váltogatva. Ez lenne ám az igazi demokrácia! A felsorolt ajánlatokból egyet már kilőtt Soros úr. Lehet találgatni, melyik kategóriában indulhatna még.

Amíg ez meg nem valósul, addig ajánlom olvasásra Hans Fallada: Mi lesz veled, emberke? című művét, amely a létbizonytalanságban vergődő emberekről szól, a nagy gazdasági világválság idején. Nem sokat vesztett aktualitásából.

(A szerző újságíró)