Ígéret hava

A többi hónapnév nem kevésbé szép és eredeti – Jégbontó hava, Napisten hava, Földanya hava, Álom hava –, jelen esetben azonban olyan mérvű többszólamúság érhető tetten, hogy a szemünk káprázhat belé. Az Ígéret hava „alapszinten” kétségkívül magában hordozza a természet gyors kiteljesedésének, a növények gyors fejlődésének, az általános virágba borulásnak és így, ezekkel együtt a biztos, gazdag termésnek a reményét éppúgy, mint általában a körülöttünk levő világ és az évszak szépségének igen sokat ígérő, több mint kecsegtető valóságát. Ezeken túl, kicsit ezekből is fakadóan pedig az érzések, az érzelmek áradásának, betetőződésének időszakát („május a szerelem hónapja”) is – csakhogy mostanság, gyanítom, erősen túl kell(ene) lépnünk ezeken a megszokott beidegződéseken.

Amennyire a magyar hagyomány szerint különösen szerencsés a májusi menyegző és a májusban született gyermek, a népi kalendárium szerint legalább annyira május elsejének a világon semmi köze a munkásosztályhoz meg a nemzetköziséghez, hanem éppen azért jeles nap, mert az örök reménység, az örök kibontakozás örömét jelképezi, ezért kaptak májusfát az eladósorba kerülő lányok és május elsejei harmatot a jószágok. Szülőföldemen, Szegeden és a környékén meg ilyenkor bodzával díszítették a házat a boszorkányok ellen. (Hogy eredménnyel-e, az más kérdés.)

Az ígéret szép szaváról persze nemcsak annyit kell tudni, hogy ha megtartják, úgy jó, meg hogy tele van vele a padlás. (Nem csak az.) Az ígéret a jövendő mindenkori hitelfedezete, a biztatás alapköve, úgy is meghatározhatnánk, az optimizmus, a hittel teli bizakodás alfája és ómegája. Nem csodálnám, ha Orbán Viktor az epidemiológus szakemberek véleményeivel párhuzamosan a népi kalendáriumok egyikébe-másikába is belekukkantott volna, mielőtt május elejét-közepét – általában ezt a hónapot – jelölte ki az élet-feltámadás magyar időszakának. Mert – túl a járványügyi oksági összefüggéseken és a gazdasági szükségszerűségeken, a gondosan kiszámított, alaposan mérlegelt szempontokon – nincsenek véletlenek, felebarátaim. Erre mifelénk ennek így és ekkor kellett történnie.

Ha szegény jó Tisza István a halálos lövések utáni percben, a páratlanul aljas, országvesztő merénylet pillanatában is az „ennek így kellett történnie” sorsszerű – de igaz – evidenciáját mondta ki: próbáljuk most a magunk javára fordítani ugyanezt. Tiszteletbeli bátyám, Döbrentei Kornél költő ezt jó néhány évvel ezelőtt úgy fogalmazta meg: Magyarországgal Istennek célja van. Észre kell vegyük, mennyi nagybetűs Ígéret rejtőzködik ebben a hónapban és mindabban, ami most elkezdődött, és felfakad, akár egy eddig bimbózó szerelem. Tekintsék akár fellengzős okoskodásnak: egyáltalán nem tartom alkalmi, tehát véletlen megnyilatkozásnak Matolcsy György elgondolkodtató prognózisát a közeljövő magyar gazdasági kilátásairól, Salvini legújabb nyilatkozatát Euró­pa közeli jövendőjéről és abban Orbán Viktorral közös szerepü(n)k­­-ről, a keletiek növekvő segítő szeretetét (az igazi őstestvériség reinkarnációját, ha úgy tetszik), vagy akár Putyin és Trump párhuzamos rokonszenvét és támogatását (ugyan mikor, melyik magyar vezetőnek volt része ilyesmiben?). Háromnegyed évszázad után először végre van magyar külpolitika és magyar külügyminiszter, és a nemzetvesztő ballib hadsereg-leépítések után kezd lenni újra dicsőséges Magyar Honvédség és magyar haderő. Mi ez, ha nem Ígéret? Ráadásul nem is akármilyen.

A május nem lesz könnyű, de már nem lesz gyötrelmes. Nem lesz felhőtlen, de már nem lesz tartósan borús és kilátástalan. És éppen ez utóbbi a leginkább lényeges. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy kimondjuk: az Ígéret hava a maga teljességében megérkezett. Mert csak az életnek van értelme, egyedül. És a magyar élet itt csillog már előttünk.

(A szerző író)