Érettségi

Búsan bandukoltam a helyemre, és ködfelhőbe burkolóztam. Kiszáradt szájjal roskadtam le az első padra. Darab idő múlva szólítottak. Ment a szegény vizsgázó a vágóhídra, de valójában azt sem tudta, hol van. Annyit még eldadogtam, hogy a kiegyezés Deák Ferenc nevéhez fűződik, aztán megkukultam.

És már láttam magam, ahogy bukásra kárhoztatnak.

Ekkor azonban Vasbányai tanár úr mentőkérdést adott fel – futballból.

– Nézd – kezdte. Ha megmondod, hogy Kocsis Sándor melyik válogatott mérkőzésen szerezte a legtöbb magyar gólt, átengedünk. Tanártársaira nézett, és megvillant a szeme. Azok pedig mintha a pokol tornácáról tévedtek volna az elíziumi mezőkre. Engem pedig elöntött a szeretet e nemes lelkű, csorbítatlan jellemű, mézeskalács szívű férfiú iránt, akit azért küldött az Isten a földre, hogy a diákok védelmezője legyen. Gyorsan kinyögtem, hogy az 1954-es svájci világbajnokságon, a 8–3-ra végződött, németek elleni futballmeccsen Kocsis négy gólt szerzett, mégpedig a 2., a 21., a 68. és a 77. percben.

Válaszom a döbbenet erejével hatott. Mindjárt éreztem, hogy letettem a névjegyemet. A pulpituson összesúgtak-búgtak az úri emberek.

– Jól van – bólintott Vasbányai tanár úr, én pedig tudtam, hogy a menekülés útja tárult fel előttem. Ezek után az érettségi elnök sem állta meg szó nélkül.

– Azt mondja meg, édes fiam – hirtelenében édes fiam lettem nekik –, hogy hívták a báró Wesselényi Miklós Felsőkereskedelmi Iskola 17 éves játékosát, aki 1941-ben újoncként, három góllal mutatkozott be az Újpestben?

– Szusza Ferencnek – repítettem a feleletet.

Egymás szavába vágtak a pulpituson a rettenetes emberek. A minisztérium képviselője is úgy gondolta, ő sem maradhat ki abból az élménysorból, amit egy eminens tanuló produkciója jelent. Arra volt kíváncsi, tudom-e, hogy ki volt az a labdarúgó, aki 1945-ben, 17 éves korában már a válogatott színeiben futballozott.

– Puskás Öcsi – daráltam, és kértem a következő kérdést
.
– Várjon! – kiabált megint az elnök. Várjon! Mondjon „Tanár urakat” a magyar futball évtizedeiből. A nagy hangzavarban alig tudtam keresztülordítani őket: Károlyi Jenő (MTK) az 1920-as évek előtt, Lázár Gyula (FTC) az 1930-as évekből és Lakat Károly (FTC) 1945 és 1950 között.

– Jeles! Jeles! – bokszolt bele a levegőbe az elnök.

Mindenki a kezemet szorongatta, a folyosóról beözönlöttek a diáktársak.

– Hányas? – tudakolta egyik is, másik is.

– Nem lehet más, csak ötös – húztam ki magamat.

Az iskola kapujában Vasbányai tanár úr ért utol. Halkan a fülembe súgta:
– Ugye, tudod, hogy csak kettes…

– Miért tanár úr? Miért? – kérdeztem kétségbeesve.

– Mert elfelejtetted, hogy Kocsis Sanyi 1953 októberében a Népstadionban öt gólt rúgott a B válogatottban… Összeomlottam, és feléb­redtem.

(A szerző újságíró)