Kondor Katalin

Vélemény és vita

Rekviem egy országért

Túl a sonkán, nyuszin, tojáson, vége a karanténos húsvétnak. Ám még sincs vége. Bennünk él a „Jézus feltámadott” gondolat igaz­sága, élménye

Annak bizonyossága, hogy az élet örök, mert ami van, az elpusztíthatatlan a lényegét illetően, az ugyanis megmarad az emberiség láthatatlan és látható krónikájában. S megmaradását a fizika is bizonyítja. Régen tanultam fizikát, de azt megtapasztaltam, hogy ma, az anyagelvűség tombolásának idején nehéz ezt elhitetni, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy ne hagyjuk elveszni mindazt, ami érték, ami ránk van bízva, ne hagyjuk elveszíteni Európát, ne hagyjuk, hogy hamarosan már csak emlék legyen. Mert sajnos sok minden pusztulni látszik az emlegetett értékekből. Például szemmel láthatóan, naponta tapasztalhatóan a kereszténység ősi letéteményese, a görög-római eszményvilág is veszélyben van.

Sokan gondolhatják most, hogy a rekviem Magyarországért, avagy Európáért szól. Szólhatna persze az egész keresztény világért, ám most mégis csak egyetlen országért szól. A rekviem a keresztény liturgiában a holtakért, az elhunyt lelkekért való imádkozást, az örök világosság megtapasztalásába vetett bizalmat jelzi. Magyarán a rekviem gyászmise. Amelynek vége a „Nyugodjanak békében!” kívánalom. Lázadással teli ez a kívánalom részemről, hiszen egy olyan országért íródik, amelynek több ezer éves eszményei ifjúkorom meghatározó élményei voltak, s amely most éppen – a közömbös Európának „köszönhetően” – szinte végveszélyben van. S nem örök nyugodalmat, hanem új feltámadást, virágzást kívánok neki. A végveszély bekövezte ellen való lázadás tehát részemről mindaz, amiről írok. S nem most kezdődött.

Ugyanis Görögországért szól a rekviem. Azért az országért, amelyben vagy félszázszor jártam, amely bár sosem fogja legyőzni szívemben Magyarországot, mégis, ahányszor eljövök onnan, megannyiszor képtelen vagyok sírás nélkül búcsúzni. Ám ez magánügy, de a pszichológusok kiválóságai valószínűleg találnának rá magyarázatot.

Nos azt, hogy az ókori görög kultúra és demokrácia eszménye mit jelentett Európa számára, én elsősorban Szabó Árpádtól kíséreltem meg hajdan elsajátítani. Ennek a nagyszerű tudósnak a munkásságáról máig alig esik szó, s ez nagy baj. A nyugati kultúra és demokrácia bölcsőjéről rengeteget írt, nem volna szabad őt elfelejteni. Kötetek jelentek meg munkásságáról, csak éppen kézbe kellene adni ezeket. Például az ifjúság kezébe. Ha valaki a húsvéti ünnepek alkalmából nézte a Vatikánból közvetített szentmisét, hallhatta is, hogy a Szent Péter-bazilikában őrzik – feltételezések szerint – Szent Péter, Róma első püspöke csontjait. „Petros eni”, azaz Péter itt van a csontot őrző ládika felirata. Görög nyelvű feliratok is bizonyíthatóan hirdetik a bazilikában a Földközi-tengernek és környezetének a kereszténység elterjedésében játszott szerepét. Aki egyszer is megfordult például akár csak Pátmosz szigetén, ahol Szent János apokaliptikus látomásainak összegzése, a Jelenések könyve – görög nyelven – megszületett, az mindenképpen megőrzi annak a tájéknak a szellemi varázsát, s nem kételkedhet ebben. Mint ahogy abban sem, hogy a filozófiában, a matematikában, az orvostudományban, az irodalomban akkora szellemi örökséget hagytak ránk a régi görögök, amiből egy életen át táplálkozhatunk.

Ám ez a múlt, ami a jelenben sem elhanyagolható, bár oly korban élünk, ahol a múltunkat minden rétegében igyekeznek eltagadni a történelemhamisítók. Ami pedig most van, Görögországot illetően, attól messze tűnik a fényes és értékes szellemi múlt. Görögország ma vergődik. Európai „barátai” csúful bántak vele. Mindez jó pár évvel ezelőtt kezdődött. Nyilván a többség, a turisták számára szinte nem is láthatóan. A boszorkánykonyhában azt főzték ki a világ okosai, hogy pénzügyi válságba sodorják a szépséges Hellászt, no meg persze más európai országokat is, például bennünket. Úgy 2008 táján. Adósságválság volt ez, a fogalmat mi is nagyon jól ismerjük. Ennek persze voltak előzményei. Erre példa Hellász esete is. A befektetők nem akarták felvásárolni a görög államkötvényeket. (Talán megéreztek valamit a későbbi migránsáradat átkaiból? Ki tudja?) Így zsarolhatóvá váltak a görögök, és ez a mi tapasztalatainkban sem ismeretlen jelenség. A gyönyörű déli országban nem volt olyan ember, aki igazi kilábalást tudott volna ígérni és megvalósítani, mert a mai világban, ha a befektetők elfordulnak egy országtól, akkor ott nem sok jóra számíthatnak az emberek. Így történt ez Görögországban is, ahol hihetetlen megszorítások jöttek, de a válságot mind a mai napig nem sikerült teljesen leküzdeni. Beszélnek persze a politikusok felelőtlenségéről és a bankok profitéhségéről, bizonyos klánok uralkodásáról (nyilván mindegyikben van igazság), de a lényeg mégis csak az, hogy a kultúránk egyik bölcsője rosszul járt. Mi átvészeltük úgy-ahogy a bajt, de most nem magunkról írok. Mindenesetre ez az időszak lehetett a kezdet. Így, civil szemmel nézve.

Sosem felejtem el Merkel kancellár mondatait – ő azok közé tartozik, akik azt gondolják, pénzért minden és mindenki megvehető –, amelyek szerint „majd kijelöljük, mely görög szigetre tartunk igényt”. A válság fejében. Nem tudom, mit érezhetett ekkor egy görög hazafi. Tudjuk, Törökország tengerparti részeit, miként Spanyolország és a Kanári-szigetek partjait is már rég uralom alá vették a főképp német idegenforgalmi és építőipari cégek. Némely helyen télen-nyáron olyan érzése van az embernek, mintha német földön járna. És – mert „rossz helyen” fekszik – Görögországot még az ág is húzza. Meg a sors.

Görögországra ugyanis hamarosan más bajok is szakadtak. Belépett az életükbe a migránsválság, s amikor 2010 után ott jártunk, már érzékeltük, baj van „odalenn délen”. Normális ember ugyan már akkor sem gondolhatta, hogy egy sok ezer kilométeres tengeri határral rendelkező ország, ahol rengeteg, búvóhelynek is jó sziget található, meg tudja védeni magát, pontosabban Európát az illegális beözönlőktől, márpedig ezt bízta rá a magasságos Európa. Nyilván azzal a szándékkal, hogy oldja meg helyette a védelmet. S mert az ország a fentebb emlegetett pénzügyi válságban vergődött, kiszolgáltatottként érte meg az európai mindennapokat. Az élet kegyetlen törvénye, hogy a gyengékre, sebesültekre rászállnak a keselyűk. A gyengeséget bizony az erősek mindig kihasználják. Akiktől a zsarolás sem éppen idegen.

A migránsok befogadását a keleti szigetekkel annak idején úgy fogadtatták el, hogy szállodáikat, panzióikat kibérelték a jövevények számára, hiszen a télen nincs igazi idegenforgalom. Valamennyi pénzt fizettek a tulajdonosoknak, akik viszont nem sokáig örülhettek, mert a „menekültek” oly mértékben lakták le ezeket az épületeket, hogy a tulajdonosoknak juttatott pénzből a károkat nem lehetett helyreállítani. A szárazföldön sem volt derűsebb a helyzet. Emlékszem a csoportosan gyalogló migránsokra, akik a macedón és a szerb határ felé igyekezve, miközben meg-megpihentek egy-egy fa, bokor tövében, tömegével dobálták el irataikat. Annak biztos tudatában gyalogoltak, hogy átjutva két határon, a szerbeknél már személygépkocsik és kisbuszok várják őket az Európa vonzó részeibe történő továbbjutást ígé­rően. Így is történt. Ezt teljesen szabadon, rendőri beavatkozás nélkül lehetett megtenni. Mit cselekedhettek volna a görögök? Ha bármi olyat tettek volna, ami egy normális ország védelmét jogosan szolgálná, az unió haragját zúdították volna a fejükre. Lényegében ekkor esett el Görögország, s került csapdahelyzetbe végképp. S ma sem nyugodhat. Most éppen a török–görög határon van dolga, harca, Euró­pa közepéről nézve irreális és megmagyarázhatatlan módon. Nemcsak azért, mert az ősi ellenség, Törökország sem tartozik éppen a segítői közé (ráadásul nem is érthetetlen a török magatartás sem), hanem azért, mert józan ésszel mérlegelve nincs az a pénz, amellyel a magára hagyott törökök és görögök meg tudnának birkózni a menekültáradattal. Van viszont az a pénz, amellyel a világ száját ez idő tájt be lehet fogni a migránshelyzetről szóló tények és igazságok megismertetését illetően.

Most csend van. Koronavírusos csend. Nemigen jönnek értékelhető és hiteles, valamint a jövőre nézve pozitív, reménykeltő hírek a görögöktől a migránshelyzetet illetően. Pontosabban a görögöktől sem. Csak annyi, hogy a leszboszi moriai menekülttáborban felütötte a fejét a koronavírus. Miként a malakasaiban is, amely Athénhoz van közel. A görög járványhelyzetről nem sok hírt kapunk. A vírus nem ismer határokat. A hírek viszont ismernek. Sok információ – migránsügyben – sehonnan, a támadás alatt álló Euró­pából nem szivárog ki. Görögország, a pária pedig végképp érdektelenné vált.

S végül, amit ott lakó barátainktól és a gyéren szivárgó hírekből tudunk, az ennyi:

– Micotakisz görög miniszterelnök engedélyezte, hogy Kréta egyik kikötőjében partra szállhatnak a migránsok.

– Törökországból harmincezer migránst áttelepítenének Albánia görögök lakta vidékére.

– Miközben a görög emberek szegényednek, az ENSZ az üres lakások egy részét megveszi vagy kibérli, hogy migránsokat telepítsen be azokba. A görög embernek amúgy adóznia kell a saját ingatlanja után.

– Athénban a migráns eleve nem vesz jegyet a közlekedési eszközökre.

– Athéntól negyven kilométernyire, egy négyszáz lelkes faluba száznyolcvan migránst telepítettek be. A lakosok nem mernek kimenni házaikból.

– A közszolgálati tévé és rádió nem működik. Külföldi hírekből tudták meg a görögök, hogy a migránsirodát szétverték Athénban, mert a beígért migránskártya nem érkezett meg.

– A csodálatos Leszboszon 2015-ben száz irodahelyiséget és lakást vettek meg az NGO-k, s onnan évek óta folyamatosan indulnak migránscsapatok Európa felé.

Szamosz, Leszbosz, Hiosz, Lerosz, Kosz elesett. Már régóta. Miként a macedón határ közelében fekvő bájos, kicsiny települések is. Vajon ki, kinek, milyen indokokkal és mennyit fizetett, hogy a helyzet így alakuljon?

A sírt, hol nemzet süllyed el, tenger veszi körül. Csaknem teljesen. A görögök szerint a Thalassza, a tenger mindent elnyel.

Reméljük, az igazságot nem nyeli el. Valamelyik hulláma csak-csak partra dobja valamikor.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Dippold Pál

Dippold Pál

Senkiemberek

ĀA szalonkommunisták a háborúval felérő korona­vírus-járvány idején is úgy élnek, mint hal a vízben. Világnézeti alapképletük változatlan, a tudományos szocializmusból tudományos liberalizmust csináltak. Tudszocból tudlibet