Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

A Csönd Könyve

Ha valaki azt gondolta, hogy a csend és a csönd között a különbség csupán költői árnyalatnyi, a fizi­kailag és lelkileg egyaránt átélt válságos időkben rájön, hogy talán tévedett

A csend és a csönd közötti eltérés szinte olyan mértékű, mint az ég és a föld közötti különbség. Szó szerint is értve: mindaz, ami a földi dolgokkal köt össze, csendes, ám csöndes minden, amiben ráismerhetünk az égire (s ha jobban tetszik így: mindarra, ami belül van).

Ingmar Bergman egyszerre Isten- és magánytrilógiának nevezett, 1961–63 között forgatott három filmjét A csend című alkotás zárta.

A rendező jegyezte föl naplójába, hogy a trilógiát indító Tükör által homályosan a megszerzett bizonyosság, az Úrvacsora a megértett bizonyosság, A csend, az Isten csendje pedig a negatív lenyomat.

A csend a hiány világa. Az eljátszott emberi lehetőségeké, hogy ha az Istent nem is, de legalább egymást megismerjük. A másik embert pedig csak akkor tudjuk megismerni, ha tisztábban látjuk önmagunkat, s az sem lehet olyan ártalmas, ha tisztázzuk az Istenhez való viszonyunkat. Bergman végül is a csöndről beszélt, egy különleges érzésről.
A szavak zenéje kifejezi az érzést, az elhallgató szavak, a megszűnő zajok utalhatnak mindarra, ami az ember bensőjében történik. Mint Kodály mondta: A csendet a fül érzékeli.
A csöndet a lélek „hallja”.

Nemcsak a csönd teremt rendet, de a csend is megteremtheti a csöndet. Mindaz, ami kívül nem történik meg, az ember lelkében valósággá, megtörténtté válik. Amit nem hallunk, annak zenéje lesz, amit nem látunk, az láthatóvá válik a lélek láthatatlan tartományaiban.

„A hit azt jelenti, hogy az ember elhiszi, amit még nem lát, ennek a hitnek pedig az a jutalma, hogy látni fogja, amiben hisz.” Szent Ágoston, Hippo Regius városának püspöke írta ezt az V. század elején – gyakran idézik, még az interneten is feltűnik (ezt a feliratot láttam én is egy tengerparti homokban csukott szemmel imádkozó gyermek képe mellett). Augustinus megismerkedett korának szinte minden filozófiai és vallási irányzatával, közben megteremtette a keresztény tudományosság alapjait, kilencvenhárom műve és egy korrigáló könyve közt a Vallomásai fölmutatják a mai értelemben vett szépirodalmi próza teljes pompáját. Nem választotta külön a hitet és a tudást, úgy gondolta: azért kell hinni, hogy megismerjünk, és azért kell megismernünk, hogy higgyünk.

Nietzsche, amikor az intellektuális lelkiismeretről értekezve a hívőket ostorozta, bizonyára elfeledte Augustinust – hiszen a bizonyosság utáni vágy ugyanúgy megfogan a hitben, miként jelen van a folyton kérdező és kételkedő ember racionális eszmei alapköveiben. Az 1882-es A vidám tudomány című könyvében éppen a gondolkodás méltóságvesztéséről fogalmazta meg, hogy nemcsak gúny tárgyává teszik azt, akin látszik a gondolkodás, méltóságvesztéshez vezet a „gyorsan gondolkodás” is. Mert nincs kellően előkészítve – s hiányzik a csönd, amely nélkül nem születhet értelmes gondolatunk.

Ma ugyan nem panaszkodhatunk arra, hogy túlságosan zajos volna az életünk, legföljebb a hamis híreket gyártó és a szenzáció jegyében mind nagyobb bizonytalanságba taszító fórumok miatt aggódhatunk. Szándékosan nem használtam a „független sajtó” kifejezést – e függetlenek legnagyobb ellensége a csönd.

A rend. Bennünk is – és magunk körül is. Mert a rendetlenség mintha a vágyainkba is belekiabálna. Ha csönd van, akkor rend is van, amely suttogó, szerény, tisztességtudó. Várakozó és türelmes, mint az adventi vagy a böjti csönd – és rend.
S hogy miért is olyan veszélyes a csönd azok számára, akik a rendetlenségben szeretnék a saját hatalmukat kiteljesíteni, arra Umberto Eco válaszol. A Velinák és csönd című esszéjében (amely 2011-ben magyarul is megjelent az Ellenséget alkotni című kötetben) korunk egyik legfontosabb etikai problémájának nevezte, „hogyan térjünk vissza a csöndhöz”. Írását ezzel a mondattal fejezi be: „Ezért hát, olaszok, én nem történetekre invitállak benneteket, hanem a csöndre.”

S ezt most nem csak az olaszoknak kell gyakorolni. Eco a csöndben látta a diktatúra és a cenzúra legfőbb ellenszerét, én pedig nem tudom elhessegetni a gyanút, hogy akiknek nem tetszik ez a mostani csönd, azok épp a diktatúrát szolgálják, és a cenzúrájukat látják fenyegetve – ebből a szempontból is igaz lehet a sejtés, hogy a vírus legelső áldozata a liberalizmus.
A zaj intenzív igénye nemcsak drogként szolgál az emberek számára, hogy ne kelljen foglalkozniuk a belső tisztasággal, a megtisztulás módjaival, hanem a liberális diktatúra hatalmi eszközeként is. „Redi in interiorem hominem, térj vissza önmagadba!” – olvassuk Eco Szent Ágostontól kölcsönzött intését, a belső etikai vizsgálat ugyanis a holnap „tökéletes eszménye lehetne”. Mert lesz holnap, bár talán csöndesebb, mint amilyen a tegnap volt.

(A szerző irodalomtörténész)

Kapcsolódó írásaink

Őry Mariann

Őry Mariann

Fontossági sorrend

ĀAz európai valóság szürreális szegletébe engedett betekintést a napokban a svéd Kereszténydemokraták elnöke, Ebba Busch, aki az Aftonbladetnek írd véleménycikket arról, hogyan arat a koronavírus a Svédországban élő szomáliai bevándorlók között

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Megrendült világ

ĀMár nem titkolhatják el a Föld túlnépesedésének gondját, már nem hazudozhatnak lényeges társadalmi problémákról a politikai korrektség álcája alatt

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom