Kondor Katalin

Vélemény és vita

A „modern” világ kihívásai, avagy mi lesz velünk?

Nem könnyű manapság eligazodni a fontosnak tartott vagy fontosnak látszó témákban

Példaként említhetjük a környezetvédelmet, a jogszabályok területét, a mé­diát s persze a migránshelyzetet, no meg a modern világ sok más „kihívását”. Több cikkben, hozzászólásban és baráti csevejekben is olvastam, hallottam a napokban, hogy ha majd vége lesz a járványnak, akkor vége lesz a globalizációnak meg az általa okozott abnormális jelenségeknek. A reményeknek az is alapot adott, hogy újból kiderült, az Európai Unió képtelen megbirkózni a modern világ kihívásaival.

Hogy mit is jelent a modern világ, annak pontos meghatározására nem mernék vállalkozni. Ha az, amiben mostanság élünk, akkor az nem modern, hanem őrült, és tele van hátsó szándékkal. A járvány végeztével beköszönő új világgal kapcsolatban viszont vannak kételyeim. Már csak azért is, mert az „örömhírre”, miszerint változás várható a világban, sokak abbéli reményeiket fejezték ki, hogy ez a változás nagyon hamar bekövetkezik. Sajnos ezt én nem így gondolom. Az, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban csődöt mondott az EU, valamint rengeteg meddő, sehová sem vezető vita jellemzi már évek óta, ez nem azt jelenti számomra, hogy a mélyben, a többség által kevésbé érzékelhetően, ne zajlana annak tudatosítása, hogy az Európai Unió maga a modern világ. Hiszen legfontosabb „kihívásait” már teljesítette is, avagy éppen gőzerővel folyik azok teljesítése. Igen, még most, válság idején is. Érdemes átböngészni a bulvárlapokat, a női magazinokat, a világhálós felületekről nem is beszélve, mily buzgón hirdetik a genderelméletet, az ifjú, ámde teljesen hiteltelen „környezetvédő” leányka ostobaságait, a multikulturalizmus és a határok nélküli lét nagyszerűségét. Ők ezt éppen hogy a modern világ követelményeihez történő igazodás sikereként könyvelik el.

Csak néhány példa, s ha már a női és a bulvárlapokat említettem, kezdjük velük. Ugyan szerintem senkit sem érdekel, hogy Amerikában hír az, miszerint egy színes bőrű transz­szexuális nő az első, aki televíziós műsort rendezhetett, e nagyszerű eseményt egy nálunk is megjelenő multinacionális magazin friss száma szenzációként tálalja. Úgy gondolom, ez cseppet sem szenzáció, hanem amerikai belügy. Miként az meg finn belügy, amit ugyancsak ez a lap repít világgá, hogy a finn miniszterelnök leszbikus szülők gyermekeként nőtt fel. Sőt nem is belügy, magánügy! Vagy ez lenne a megbirkózás a modern világ kihívásaival? Melybe a mindennapos érzékenyítés immár visszavonhatatlanul beletartozik? Avagy az, amit egy másik, ugyancsak nálunk is megjelenő, külföldi tulajdonú lap cikkéből idézek: „Egy olyan országban, mint a mienk (mármint Magyarország), ahol a törvényalkotók száműzik a társadalmi nemekről való gondolkodást, megszüntetik az ezzel foglalkozó egyetemi szakot, és ezáltal megoldottnak tekintik az egyenlőtlenségek problémáját, nagyon nehéz bevezetni olyan intézkedést, ami kiindulási alapjának tekinti a társadalmi nem fogalmát és az ebből adódó különbségtételeket.”

A lap szerint a társadalmi nem – angolul gender – „egy mesterségesen ránk aggatott dolog, ami miatt »nőiesek« vagy »férfiasak« leszünk”. Nos, nem gondolnám, hogy vitát kellene nyitni azon, mitől leszünk és vagyunk férfiasak vagy nőiesek, mindenesetre se szeri, se száma a sajtóban az „átnevelési” kísérleteknek, azaz a modern világgal való boldog azonosulásnak. S bizony kár lenne ezen írások hatását lebecsülni, mert tetszik, nem tetszik, százezrekhez jutnak el. Mi itt, Magyarországon pedig mindig is lebecsültük a bulvár hatását.

Ne tévesszen meg tehát senkit a jóslat, hogy a koronavírus elvonultával könnyű lesz a rendrakás a megrendült világban, vagy akár csak a visszatalálás a normális mederbe, s lassan búcsút inthetünk a globalizációnak. A mai világrendet normálisnak és üdvözítőnek tartók ugyanis nem adják fel. Meg is mutatják, hogy nekik ez idő tájt is kizárólag önmaguk fontosak, s nekik mindenre telik. Olvasom, hogy a világ gazdagjai ez idő tájt magánrepülőgépeiken (mit szól ehhez Greta?) éppen vírusmentes helyekre igyekeznek, hogy luxusbunkerekben és luxusjachtokon, valamint elszigetelt kastélyokban, magánorvosok felügyeletével bújjanak el a betegségek elől. Van, aki már lélegeztetőgépet is vett magának. Bár állítólag nemcsak a vírustól félnek, hanem a járvány lecsengése utáni zavargásoktól is. Vajon tudnak
valamit?

Ha például a jogi helyzetet nézzük, a tisztelt „jogvédők” sem adják fel. Sem itthon, sem külföldön. Normális dolognak tartanak számos olyan dolgot, ami nem az. Migránsügyben vesztésre áll ugyan Európa, ők mégis gátlástalanul pocskondiáz­zák azt, aki a járványhelyzet és a migránsügy között összefüggést lát. Avagy provokatív módon, egy ország jogrendjét és veszélyhelyzetben hozott szabályait semmibe véve csinálnak botrányt – védelmet hazudva – egy olyan ügyből (a renitens iráni egyetemisták esetére gondolok), amit minden normális helyen szankciók követnének. Magyarán, súlyosan büntetnék a haza és a normális gondolkodás, valamint a jogszabályok ellen dolgozó „jogvédőket”. De az unióban nem ezt teszik, hanem pártolják őket. S akkor még a parlamentünkben uralkodó állapotokról, az ellenzéki üvöltözésekről, valamint a kormányunkat az Európai Unióban folyton hazugságokkal rágalmazó hazaárulóinkról nem is beszéltünk. Ott sem lesz könnyű tisztességes és méltó körülményeket teremteni, tekintettel a csürhe módjára viselkedő ellenzékre. Mert ha most, veszélyhelyzetben nem lehet, akkor miért gondoljuk, hogy a járvány elmúltát követő időszakban könnyen birkózunk meg ezekkel a jelenségekkel?

A környezetvédelmet illetően – ha már azt is emlegettem – sem tudjuk, milyen az a modern, új világ, amelynek eljövetelében reménykedhetünk, hiszen sem a túlnépesedésre, sem a napi gondoknak nevezhető „apróságokra” nincs használhatónak tűnő recept. Miért gondolja bárki, hogy a digitális technológia nem környezetszennyező? Szakcikkek szerint ugyanis a repülés szennyezésével azonos mértékben okoz környezeti károkat. Ki és hogyan fogja például ellenőrizni a tengerek szemétlerakattá változtatását, a sok, felesleges, agyoncsomagolt áru gyártását, a reklámipar elképesztő nyomulását, a divatipar azon hazugságait, miszerint a használt ruhákból készített új szövet a nyerő, és így tovább. (Csak egy gonoszkodó, ám igaz megjegyzés: a divatipar egyik ikonja az emlegetett használt, kidobott szövetből előállított új dizájndarabjait ugyanúgy méregdrágán kínálja, mint korábban. A fentebb idézett egyik lapban egy nálunk is kapható női nadrág 2870 euróba kerül. Van olcsóbb is, egy másik világhírességtől, az csak 160 ezer forint.)

Komolyabbra fordítva, biztos vagyok abban, hogy a tudomány képes a fentebb említett környezetvédelmi gondokra választ adni, már ha nem szegődött el a világ gazdagjainak szolgálatába, ahol szinte kötelező az átverés. Arra viszont sajnos nem képes, mert nem is az ő dolga, hogy megmondja, a pénzvilág fokozódó fogyasztásra berendezkedett féktelen mohóságát
hogyan állíthatnánk meg. Ehhez ugyanis politikai bátorság kell, s ez szinte mindenhol hiánycikk a mai világban.

Előrejelzések tehát ide vagy oda, ez idő tájt azt látjuk, van az a pénz, ami ahhoz kell, hogy a felbolydult világból eddig is hasznot húzók továbbra is garázdálkodjanak. Nem kis feladat lesz tehát a változtatás, amely magától nem fog bekövetkezni. A vagyonkoncentráció ugyanis tovább fokozódik, a piaci szemlélet tarol. A csúcstechnológiával felfegyverzett úgynevezett vezető országok hatalma korlátlannak tűnik, biztonságérzetünk viszont egyre csökken. A háttérhatalom szorgosan dolgozik, s aligha hagyja magát le- és meggyőzni. A migránsőrületet, a másság ájult tiszteletét, a multikultit és a nihilizmust istenítők és pártolók pedig azt hiszik, ők a világot előre vivő lázadók. Csakhogy sokszor bebizonyosodott már a történelemben, hogy az elferdült gondolkodású lázadók nem előre, hanem félrevitték a világot. (Lásd például a felvilágosodásnak nevezett irtóhadjáratot.) A józan többségnek – ha még egyáltalán többség, és van ereje hozzá, hogy ezt megőrizze – kell tehát nagyon erősnek, megfontoltnak és okosnak lennie ahhoz, hogy normális mederbe tereljük az életet. No meg nem árt szárazon tartani a puskaport. S mégis, mi lehet az igazi és jól működő iránytű? Csakis a tisztesség és az erkölcs, semmi más. No, ez a legna­gyobb hiánycikk a mai világban.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Húsgombóc

ĀFricska. A Fidesz azonnali kizárását kezdeményezi az Európai Néppártból a dán Konzervatív Néppárt, így hát itt az idő, hogy átvegyük a Dániáról szóló alapinformációkat!

Bán Károly

Bán Károly

Liberális járványdoktorok

ĀEgyházi méltóságok a tomboló világjárvány idején idehaza és a világban is arról beszélnek, hogy az emberiség, a civilizáció kapott egy esélyt arra, hogy kicsit jobb emberekké legyünk

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom